Feldmájer elmondta, miért kellett távoznia

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Feldmájer Péter, a Mazsihisz volt elnöke a Klubrádióban közölte: az ellene irányuló támadások gazdasági és politikai természetűek voltak, ezért kellett távoznia posztjáról.

tá
2013. 05. 15. 14:01

Feldmájer elmondása szerint éles vitát váltott ki Orbán Viktor decemberi meghívása is. Akik ezzel nem értettek egyet, azok úgy gondolták, hogy ebből a kormány jöhet ki jól és erre nincs szükség. Kijelentette, mikor decemberben leült tárgyalni a miniszterelnökkel, pontosan tudta, hogy a fejével játszik, de tudta azt is, hogy a magyar zsidóság érdekében ezt a kockázatot vállalnia kell.

Feldmájer ma is úgy véli, hogy helyesen cselekedett. Hozzátette: minden kormánnyal korrekt és komoly kapcsolatot igyekezett ápolni és úgy véli, ez a mostani kormánnyal is jól sikerült, hiszen konszolidálták a viszonyokat. Feldmájer hangsúlyozta, pozíciójában olyan kapcsolatokat kell kialakítani, hogy minden kétséget kizáró legyen, hogy az elnök nem tartozik egyik politikai formációhoz sem. Ezért szorult most két tűz közé.

Ismert: a tervezettnél előbb váltották le a Mazsihisz elnökét, Feldmájert a szervezet közgyűlésén. Feldmájer vezetési módszereit többen is kifogásolták, és a Budapesten zajlott Zsidó Világkongresszus után több nyilvános bírálatot is kapott. Az elnök visszahívásáról eredetileg a május utolsó vasárnapjára összehívott rendkívüli közgyűlésen döntöttek volna. A bizalmi szavazáson Feldmájert visszahívták, Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatót viszont a voksok kétharmadával a helyén tartották.

A tisztújító közgyűlés időpontját harminc napon belül írják ki. A leváltott elnök újra megmérettetheti magát. A Hír TV információi szerint a debreceni zsidó hitközség elnöke, Horovitz Tamás a poszt egyik esélyese, aki eddig is tagja volt a Mazsihisz vezetésének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.