– Ez a hét az egészségügyről szólt, hétfői bejelentése alapján újabb átfogó béremelést hajtanak végre az ágazatban. Hogy állunk most az uniós átlaghoz viszonyítva?
– Ha szűkebb környezetünket vesszük, akkor Közép-Európában Magyarország az egyetlen, ahol egészségügyi béremelés történt, és erre nem szégyen büszkének lenni. Az biztos, az uniós átlaghoz képest még van dolgunk, de nem ehhez kell hasonlítani a magyar számokat. A legfontosabb, hogy az orvosoknál, a rezidenseknél és az ápolóknál elérjük azt a pontot, amikor már meg sem fordul a fejükben, hogy a szakmai tapasztalatszerzéstől eltekintve külföldre menjenek, és vendégmunkásnak álljanak. Ahogyan tavaly, most is közel 95 ezer egészségügyi dolgozó érezheti, hogy a bérfejlesztés kiemelkedő fontosságú a kormány és az ágazati vezetés számára, tehát látják, hogy a folyamat megindult. Tény, hogy még nem tudunk ír- vagy svédországi fizetést adni nekik, tíz hónap alatt azonban már két komoly lépést is tettünk, és ezt a jövőben is folytatnunk kell. Így például az alapellátás finanszírozásának emelésére megvannak a források, a terület szakmai programjának egyeztetése még zajlik.
– A nyugati bérektől azonban még messze vannak.
– Azt látjuk, hogy már a tavalyi ösztöndíjakkal és a béremelésekkel is sikerült tennünk azért, hogy mára érezhetően többen lépjenek be a rezidensképzési rendszerbe. Emellett számszerűen igazolható, hogy a külföldi munkavállaláshoz igazolást kérők között csökkent a szakvizsga nélküli fiatalok aránya, vagyis ezek a fiatalok vállalják, hogy teljesítik az ösztöndíj feltételeit, tehát hosszabb távon itthon maradnak. Megjegyzem, nem csak a pénz számít.
– Mire gondol?
– Fontos kérdés, hogy a szakorvosjelöltek útját miként egyengetik, milyen egy adott intézményben a szervezeti kultúra, a vezetői munka. Az, hogy a rezidenst engedik szakmai lehetőséghez jutni, klinikai kutatásokba vonják be, izgalmas munkakörülményeket teremtenek neki, legalább annyira számít, mint a pénz. Én tudok olyan osztályokról, ahol az elmúlt öt évben „csupán” négy-öt embert vesztettek a több tucatból, mert egy nagyon jó hangulatú helyen dolgoznak, és a vezető odafigyel a dolgozókra. Ha ezeket a fiatalokat itthon tartjuk, akkor felmenő rendszerben fel fogják töltetni az állásokat. Ezen a fronton a rezidensszövetség is együttműködik velünk, tehát elmondhatjuk, hogy jó úton járunk.
– A béremelésnek azonban most sem örült mindenki felhőtlenül. Még be sem jelentette a konkrét számokat, a szakmai érdekképviseletek már kritikával illeték az intézkedést. Mennyire jogos az elégedetlenségük?
– Mi a szakmai szervezetekkel korrekt tárgyalásokat folytattunk, és a végleges döntés előtt tájékoztattuk őket arról, hogy a kormány a béremelés melyik verzióját támogatta. Én pontosan tudom, hogy ezek a kritikai hangok nem tükrözik a szakma véleményét. Az a diplomás ápoló, aki tavaly jelezte: idén keveset kaptam, figyeljetek oda rám is, most 30-40 ezer forinttal többet vihet haza. Ő tehát pontosan tudja, hogy megértettük, amit mondott, és amint lehetőségünk nyílt rá, megtaláltuk a megoldást a problémájára már tíz hónapon belül. Tavaly a szakorvosok jelezték, hogy a fiatalabb korosztály nagyobb arányban részesült az emelésből, így idén ők lettek kiemelve. Sőt, tavaly az első bejelentéskor hiányolták az alapellátást, így 2012 novemberében ott is megtettük a következő lépést, a finanszírozás 14 százalékos emelését. Azt még valahogy elfogadom, hogy van néhány közszereplő, akinek az alapszókészletéből hiányzik az a szó, hogy köszönöm, azt azonban már felfogni nem tudom, valaki hogyan ecsetelheti, hogy mennyit veszítenek az orvosok akkor, amikor tulajdonképpen emelkedik a fizetésük.
(Szalai Laura)
A teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.
