Trafikügy: vizsgálódna az MSZP és az LMP is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az MSZP szerint a „trafikmutyi” nem egy elszigetelt korrupciós akció, az LMP bizottságot hozna létre az ügy kapcsán.

MNO
2013. 05. 12. 13:48

A HVG csütörtökön közölt egy cikket, amely szerint hangfelvétel bizonyítja, hogy a szekszárdi fideszes városvezetés egyeztetett a dohányboltokra pályázókról. Horváth István polgármester minderre pénteken reagált, és kijelentette: nincs szó törvénytelenségről a pályázatokkal kapcsolatban. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a Hír TV Péntek8 című műsorában jelentette be,hogy július 1-je után kiderül, hogy történtek-e visszaélések a trafikpályázatoknál, mivel nyilvánosságra hozzák, hogyan döntött a trafikok sorsáról a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Heti Válasznak adott interjújában hangsúlyozta: az volt a lényeg, hogy a multiktól magyar vállalkozásokhoz, lehetőleg kisvállalkozásokhoz kerüljön a dohányárusítás joga. Felvetette azt is, szerinte a Philip Morris dohányipari multi állhat a dohánybolti koncessziók kiosztása körüli botrány mögött, a cégnek ugyanis súlyos érdeksérelmet okozott az átalakítás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.