– Korábban „felzárkóztatásnak” mondták, ön most mégis a „felzárkózásért” felelős államtitkár. Mi a különbség a kettő között?
– Ez nem csupán szómágia. A „felzárkóztatás” a hatvanas évektől a magyar szociálpolitika egyik kulcsszava volt, és alapvetően egyirányú, némileg kierőszakoló folyamatot jelentett. Ezzel szemben a „felzárkózás” kétirányú, az érintettek bevonásával történik, és nem pusztán adunk, lehetőséget teremtünk, hanem elvárjuk a megsegítettektől, hogy maguk is aktív résztvevők legyenek. Jogosultságalapú helyett mi munkaalapú társadalomban gondolkodunk. Nincs olyan, hogy „jár”. Akkor jár valami, ha teszünk is érte. Ez a szemlélet vezette a kormányt, amikor újból bevezette a családtámogatás iskolába járáshoz kötését, amely látványos sikert hozott. Az intézkedésnek köszönhetően felére csökkent az iskolai hiányzások száma. A kormány 2011-ben fogadta el a Nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiát, amelynek fontos eleme a folyamatos értékelés, az úgynevezett monitoringozás. Az Európai Unió a napokban egy olyan jelentést adott ki, amelyben példaértékűnek nevezte a magyar monitoringrendszert.
– Nocsak, Brüsszel megdicsért minket?
– Úgy tűnik.
– Mitől olyan különleges az értékelő szisztémánk?
– Hazai és nemzetközi kutatóintézetekkel közösen olyan kritériumrendszert állítottunk föl, amely segíti a felzárkózást segítő programok előkészítését, megvalósítását, majd hasznosulását. Ilyen értelemben is terhes örökséget kaptunk, mivel a 2010 előtti programok jó részéről azt sem tudjuk, milyen eredménnyel zárultak. Így kérdéses, miért költöttek egy-egy projektre annyit, amennyit.
– Mi a legnagyobb különbség az előző és a mostani kormányok között e téren?
– Többek között az, hogy mi letettünk az asztalra egy programot. Egynémely jogvédő szervezet ezt azóta is kritizálja – de legalább van mit. Az előző húsz évben ugyanis nem született felzárkózási vagy romastratégia. Érdekes, hogy a most hangosan kiabáló, melldöngető jogvédők akkoriban csöndesebbek voltak.
– Miért látják másképp az elért eredményeket a jogvédők, mint a kormány?
– Ők legtöbbször egy megálmodott, ideális helyzetből indulnak ki, a kormányzat viszont a rögvalóságból. Fontos az elvszerűség, de ennél sokkal fontosabb a hasznosság, ehhez pedig bevált, praktikus módszerekre van szükség. 2010 előtt elvek mentén próbálták megmagyarázni a beavatkozásokat, ám ezek nem voltak hatékonyak. Mi átfogóan, de pragmatikus alapokon közelítünk a megoldásokhoz. A felzárkózáspolitika négy fő területre koncentrál: a munkahelyteremtésre, az oktatásra, a szociális és lakhatási körülményekre, valamint az egészségügyre. A mi módszerünk arra épül, hogy ahol csak lehet, ezeket párhuzamosan és együttesen kezeljük. Ha például az oktatást akarjuk valahol fejleszteni, akkor a munkahelyteremtésre, a lakhatásra és az egészségügyre is figyelnünk kell. Hiszen hiába javítunk az iskolai körülményeken: ha a szülőknek nincs munkájuk, és áldatlan állapotok között él a család, akkor a gyermek kitörési esélye is csökken.
