Fodor: Nem lehet bűnbak a liberalizmus

Az új szabadelvű párt elnöke nem érez indulatot Orbán Viktorral szemben. A Magyar Nemzet interjúja.

– Amikor januárban szóba került, hogy a liberálisok az ön vezetésével új pártot alapítanak, azt mondta, nem akarnak közösködni se Bajnaiékkal, se az MSZP-vel. Pártja most már kormányváltást szeretne elérni, és ennek érdekében az MSZP-vel és az Együtt–PM-mel, sőt akár a Demokratikus Koalícióval is összefogna. Hogy lesz így ebből különutas önálló politizálás?
– Az ellenzék kényszerpályára került, amit a Fidesznek köszönhet. Az új választójogi törvény rákényszeríti az ellenzéket az összefogásra. Ha változást akarunk elérni, együtt kell működnünk másokkal, még akkor is, ha egyébként nem szívesen tennénk ezt. Hangsúlyozom: nekem nincs indulatom Orbán Viktorral szemben. Ő a maga módján hisz abban, amit tesz, megpróbálja a legjobbat adni a hazának. Szerintem viszont nem végzi jól a feladatát. Az a célunk, hogy a hazánk sikeres legyen, jobban éljünk, és az indulatok helyett az elismerés irányítson minket. Ehhez nem cél, hanem eszköz a kormányváltás. Ha egymás ellen indulnak az ellenzéki pártok, nem tudnak élni ezzel az eszközzel, és esélytelenné válik minden törekvés a változtatásra.

– A megszűnő SZDSZ helyét több politikai formáció is igyekszik betölteni. Nem gyengítik így egymást?
– Igazából nincs konkurensünk, senki sem képviseli hatékonyan a liberális elveket. Liberális elemek fel-felbukkannak más pártok politikájában is, de a kompromisszumok nélküli liberalizmust senki nem merte a zászlajára tűzni. Az pedig nem lehet, hogy azokat az elveket, amiket XIX. századi nagyjaink, Kossuth, Eötvös, Deák vallottak, amelyeknek komoly történelmi gyökerei vannak, senki se képviselje Magyarországon. A rendszerváltás idején még két liberális párt is volt: a Fidesz és az SZDSZ. A Fidesznek alapító tagja voltam, amikor 1993-ban azt láttam, hogy a párt ellenáll annak a törekvésnek, hogy a másik liberális párttal közösen lépjen fel, kiléptem a pártból, és lemondtam parlamenti mandátumomról is. Én azt akartam, hogy egy CDU–CSU típusú együttműködéssel a Fidesz és az SZDSZ a magyar politikai élet erős pólusává váljon. Ez volt az Orbán Viktor és köztem folyó politikai vita lényege. A két liberális párt szoros együttműködésétől egyebek közt azt vártuk, akik ezt támogattuk, hogy képesek leszünk megakadályozni a szocialisták visszatérését a hatalomba.

– De az SZDSZ még 1994 tavaszán se vallotta be, hogy koalícióra akar lépni a szocialistákkal. Amikor később kiderült, hogy mégis akar, azt is mondták, hogy Horn Gyula kormányfőségét nem fogadják el. Aztán mégis elfogadták.
– Ezt jobboldalról még ma is gyakran említik kritikaként az SZDSZ-szel szemben, viszont hajlamosak elfelejteni, hogy a Fideszben is milyen meghökkenést okozott 1992-ben az, hogy Orbán Viktor az MSZP politikai karanténból való kiengedése mellett kardoskodott. A pécsi kongresszuson nyíltan elmondta: mára a szocialista párt modern szociáldemokrata párttá vált, és a Fidesz készen áll arra, hogy együttműködjön vele. Az SZDSZ akkoriban ilyenekről még nem beszélt, csak követte a Fideszt ezen az úton.

– Azért az mégis túlzás, hogy az SZDSZ csupán a Fideszt követte volna azokban az években.
– A Fidesz 1991–92-ben az ellenzék motorja volt, és az SZDSZ bizony számos ügyben követte a Fideszt. Az SZDSZ ’94-ben hozott döntése egyébiránt azért is helyes volt, mert pontosan lehetett tudni, milyen lesújtó nemzetközi megítélés alá esett volna, ha egy kommunista gyökerű párt viszszatér egy posztkommunista ország élére. Az ország az összeomlás szélén tántorgott, a talpra álláshoz elengedhetetlen volt a külföld jóindulata és támogatása. Ezt nem tudta volna megszerezni a szocialista kormány. Akik támogattuk az SZDSZ belépését a koalícióba, azt gondoltuk, ezzel a hazánk érdekét szolgáljuk.

– Az SZDSZ kormányra lépve, ’94-től mintha elfeledte volna a szép liberális alapelveket. Végignézte, hogy áron alul privatizáljanak egész ágazatokat, sőt a versenyről vallott liberális elvek se számítottak, amikor garantált nyereséget biztosítottak ezekben a privatizációs szerződésekben. A közélet tisztaságának fontosságáról is szép elveket hangoztattak, majd ’96 őszén belesüllyedtek az évtized legsötétebb korrupciós ügyébe, a Tocsik-ügybe. Vitatkoztak egy jót egy éjszakán át, hogy kilépjenek-e vagy se a koalícióból a megtisztulás érdekében, aztán inkább mégis maradtak.
– Tudjuk jól, hogy a politika művészet, az intuícióknak, érzelmeknek és a racionális döntéseknek egyfajta egyvelege. Láttunk hatalmas kanyarokat a politikában mindkét oldalon. Voltak kanyarok, de az elvszerűség szerintem is elvárható. A ’94-es koalícióról azt gondolom ma is, hogy az SZDSZ helyesen tette, hogy annak idején belépett, mert ezzel Magyarország érdekét szolgálta. Viszont azon az ominózus ’96-os éjszakai vitán, amit említett, én is ott voltam, és azok közé tartoztam, akik azt képviseltük, hogy ki kell lépni a koalícióból. 1996-ra az ország gazdasága konszolidálódott, a külföld elfogadott minket, normalizáltuk a viszonyunkat a szomszéd országokkal. A szocialisták innen már egyedül is tudtak volna kormányozni.

(Torkos Matild)

Az interjút teljes egészében a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja