Homályos eredetű pártpénz nyomában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kampányfogásnak nevezte az MSZP Gyurcsány Ferencnek a homályos eredetű kampánypénzekről szóló kijelentését.

Magyar Nemzet
2013. 10. 18. 9:10

Török Gábor korábban azt mondta, az MSZP két-három komoly támogatót szerzett, ezért a kampány finanszírozása a szocialisták számára nem okozhat problémát. A politikai elemzőtől további információkat vártunk volna, de ő jelezte, „egy magánbeszélgetésről nem szívesen árul el semmit”.

A Magyar nemzet megkereste a Transparency International (TI) berlini központját is. A médiakapcsolatokért felelős munkatárs azonban jelezte, az ügy részleteivel nincsenek tisztában, ezért a szervezet magyarországi tagozata illetékes nyilatkozni. Magyar kollégáik szerint minden átláthatatlan forrásból származó, korrupt finanszírozásban részesülő pártot elítélnek, függetlenül annak a politikai palettán elfoglalt helyétől. Hozzátették, ez számukra nem politikai kérdés.

A lap kérdésére megerősítették, ha Gyurcsány állítása igaz, úgy az MSZP-t is elítélik. Elárulták azt is, számtalanszor felemelték szavukat a párt- és kampányfinanszírozás átláthatatlansága és az ezt a területet jellemző korrupció ellen. Vizsgálataik alapján hazánkban „a korrupciós kockázatok a pártfinanszírozásban a legnagyobbak”. A konkrét esettel kapcsolatban szükségesnek tartották kiemelni, a hatóságoknak kötelességük hivatalból vizsgálatot indítani. „Amennyiben újfent hatósági tétlenséget észlelünk, amint a korrupció üldözése terén ezt gyakran tapasztaljuk, nyílt levélben fogjuk cselekvésre felszólítani az illetékes szerveket.” Megismételték ugyanakkor, e szerveknek a TI-től függetlenül kötelességük saját hatáskörben intézkedni.

Új párt. Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI) néven, tizenkét párt s egyesület összefogásával új párt alakulását jelentette be Szili Katalin. A Szociális Unió elnöke közölte, egyik pólushoz sem csatlakoznak, s 160 képviselőjelölttel indulnak a választáson. (MTI)

(Ruzsbaczky–Győr)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.