„Rendeztük és stabilizáltuk az ország helyzetét”

Újabb 1,2 milliárd forintnyi hitelt vállalt át az állam Mosonmagyaróvártól – mondta Németh Lászlóné.

MD
2014. 01. 17. 14:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Lászlóné kijelentette, hogy a 2010-es kormányváltás után teljesen világossá vált, hogy az első és legfontosabb feladat az ország pénzügyi helyzetének stabilizálása. Ennek egyik eleme – az államadósság és a lakosságot érintő, ma is fennálló problémák kezelése mellett – az önkormányzatok 2002 óta „gyakorlatilag nulláról” több mint 1200 milliárd forintra növekvő adósságának átvállalása – tette hozzá.

Jelezte: ez az önkormányzatoknak évi 120-150 milliárdos terhet jelentett, sokszor már működési kiadásaik fedezésére is hitelt kellett felvenniük. „Az elmúlt időszak tevékenysége sikeres volt, és mára elmondhatjuk, hogy rendeztük és stabilizáltuk az ország helyzetét” – fogalmazott Németh Lászlóné.

Emlékeztetett: első lépésben 200 milliárd forintnyi tartozást vállalt át az állam a megyéktől, majd az ötezernél kevesebb lakosú települések 74 milliárdja következett; ezután az ennél népesebb önkormányzatok tartozásainak 40-60 százalékát vállalták át 610 milliárd forint értékben, majd döntés született a még fennmaradó 420 milliárdos állomány átvállalásáról.

Németh Lászlóné szerint az elmúlt négy évben Mosonmagyaróvár rendkívül sikeresen vett részt az uniós pályázatokon, amelyek 12 milliárd forintnyi forrást biztosítottak a városnak. A kormányzat azt várja az adósságkonszolidációért cserébe a településektől, hogy vegyenek részt az uniós források lehető leghatékonyabb felhasználásában – mondta a miniszter.

„Mosonmagyaróvár tiszta lappal kezdhet” – kommentálta a bejelentést Nagy István polgármester, hozzátéve: így a város ezentúl „szabad döntéseket tud hozni forrásainak elköltésében”. Mint mondta, ebben a helyzetben lehetőség nyílik arra, hogy a város lépjen egyik legfőbb problémája, az ipari park bővítése ügyében, egyebek mellett egy, a meglévő területet újabbakkal összekötő, a vasútvonal felett futó közúti felüljáró építésével.

A mosonmagyaróvári önkormányzat tájékoztatása szerint a konszolidáció eredményeként az idén 225, jövőre 232, 2016-ban 201 millió forinttal több pénz marad a város kasszájában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.