A szocialista párt vezetésének kezdeményezésére Simon Gábor elnökhelyettes felfüggesztette párttagságát és valamennyi, a pártban betöltött tisztségét – közölte az MSZP kedd este. A szocialisták nyilatkozata szerint jelenleg nem tudható minden kétséget kizáróan, hogy a megjelent állításokból mi igaz. A szocialista párt vezetése kezdeményezte a párt illetékes testületeinek összehívását csütörtökre, hogy meghallgassák Simont, majd megtegyék a szükséges lépéseket. A pártban egyébként nem került szóba a pénz eredete.
Simon Gábor Kossuth Rádió szerda délelőtti Krónikájának kijelentette: „most nincs mit mondanom. Csütörtökön részletes tájékoztatást fogok adni, kérem ezt fogadják el”. Arra a kérdésre, hogy tényleg beszélt-e Mesterházy Attila MSZP-elnökkel telefonon, azt válaszolta: „fogok még beszélni vele”.
A Magyar Nemzet kedden arról írt, hogy Simon Gábor 2009. április 10-én 575 ezer eurót és 163 ezer dollárt helyezett el Ausztriában nyitott értékpapírszámláira, 2013. október 16-án betétszámlájának egyenlege 770 ezer eurót tett ki, több mint 240 millió forintot. A lap szerint korábbi bevallásai alapján sem mutatható ki, hogy honnan származik a pénz, és a képviselő jelenlegi vagyonbevallásában sem szerepelteti azt.
Mesterházy Attila helyettesének ügye nagy port vert fel a baloldali összeboruláson belül, még a cikk megjelenésének napján összejöttek – a Hvg.hu értesülése szerint válságstábot állítottak fel –, ahol az MSZP korábbi választmányi elnökének további sorsa volt a fő téma. A portál szerint a döntés is megszületett: a Gyurcsány-lista XVIII. kerületi jelöltjének mennie kell az MSZP-ből és a közéletből. Ezt mondta Jávor Benedek, az Együtt–PM társelnöke is, aki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a szocialisták úgy döntöttek, megválnak a párt elnökhelyettesétől, mivel szereplését nemkívánatosnak tartják a 2014-es választáson.
Az Index a pénz eredetéről azt írja, ugyanaz az osztrák bank finanszírozott egy XVIII. kerületi kötvénykibocsátást, amely pénzintézetnél Simon számlát nyitott, nagyjából akkor, amikor a kibocsátás megtörtént. Az internetes portál szerint a Simon eltitkolt bankszámlájával kapcsolatos adatokat maga a pénzintézet adta ki a magyar hatóságoknak, miután azok hivatalos megkeresést küldtek az osztrákoknak.