Soron kívül foganatosítják a nyomozati lépéseket Simon Gábor ügyében, miután az MSZP volt elnökhelyettese szerdai hatállyal lemondott képviselői mandátumáról, és így már nem védi mentelmi joga – mondta Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a HírTV Magyarország élőben című műsorában.
Két lehetőség volt arra, hogy elinduljon az eljárás – mint Fazekas Géza rámutatott – az egyik ilyen az, hogy Simon Gábor önként lemond a képviselői mandátumáról, a másik pedig az, hogy a parlament hoz döntést mentelmi jogának elvételéről.
„Konkrétan az exképviselőt érintő nyomozati lépéseket nem tehetett az ügyészség, mert védte a mentelmi joga” – fogalmazott a szóvivő. Fazekas emlékeztetett, az osztrák pénzintézet bejelentése alapján már tavaly november óta zajlott a nyomozás. Utalva arra, hogy ügyészségi nyomozók jártak Simon Gábornál és az MSZP-székházban is, azt mondta, a Legfőbb Ügyészség emberei csütörtökön több helyszínen tartottak házkutatást, és lefoglalás is történt.
Ismert, Mesterházy Attila délután 2 óra körül a Hír TV kamerája elé állt, és azt mondta, a kiérkezett ügyészségi nyomozóknak átadott egy borítékot (Simon Gábor alternatív vagyonnyilatkozatával). Erre Fazekas Géza úgy reagált, „valóban jártak ott, egy bizonyos irat lefoglalására került sor”.
Fazekas tájékoztatott arról is, hogy az ügyészség mind ez idáig nem hallgatta ki Simont, de a folyamatos nyomozás érdekeire tekintettel a nyomozati lépésekről nem mondhat többet, információt későbbre ígért.
Ismert, a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte a büntetőeljárás megindítását még a múlt héten.
Simon Gábor csütörtökön bosszúsan fogadta XVIII. kerületi házában az ügyészség nyomozóit – közölte délután egy óra után a Hír TV. A sajtónak a helyszínen senki nem nyilatkozott, Simon a házába három embert engedett be a nyomozók közül, azt azonban nem lehetett tudni, házkutatási paranccsal vagy idézéssel érkeztek-e. Az MSZP-s elnökhelyettes ügyvédje is a helyszínen volt. Simon Gábor házánál egyre több újságíró volt jelen, miközben az MSZP elnökhelyettese beállt az autójával a garázsba, majd visszament a házába. A nyomozók délután három óra után távoztak, de a helyszínen nem nyilatkozott senki – közölte a Hír TV tudósítója.
Délután negyed négy körül Simon kijött a házából, becsukta az ajtót, majd autóba ült és elindult. Az MSZP egykori elnökhelyettese ekkor sem nyilatkozott, elhajtott a helyszínről. Azt nem lehet tudni, hogy mi volt az úti célja az egykori szocialista politikusnak. A Simon Gábor házában járt ügyészségi nyomozók fél 4-kor visszaértek a Központi Nyomozó Főügyészség Népligethez közeli épületébe, de a Simon-háztól kisvártatva elinduló volt MSZP-képviselő nem ért oda, nem is arra indult. Néhány újságíró egy darabig próbálta követni, de azokat Simon a városban furikázva egymás után lerázta.