– Milyen eszközök állnak rendelkezésükre e cél elérése érdekében?
– A XXI. században természetesen modern európai eszközökkel hozhatjuk helyre mindazt, amit az előző évszázad szétvert. Hacsak az én szülőföldem nézzük: azzal, hogy Erdélyt elszakították Magyarországtól, nemcsak a magyarok, de az ott élő románok is veszítettek, jól működő infrastrukturális, kereskedelmi és üzleti hálózatokat. Az unió lehetőségeit ki kell használnunk, és a magyar– magyar kapcsolatokra kell fordítanunk.
– Mondana erre néhány példát?
– Ha transznacionális projektről beszélünk, akkor az a mi esetünkben azt is jelentheti, hogy a magyar–román közös pályázatban a másik fél de iure román, de facto azonban magyar érdekeltségű egyesület, szervezet. De elmondhatom ugyanezt a Felvidék, Őrvidék vagy a Muravidék esetében is. Ha ezer szálon szőjük újra a nemzet kelméjét, az beborítja majd a Kárpát-medencét.
– A kárpátaljai és délvidéki testvéreinken nem segíthetünk az unió eszközeivel.
– De igen, mert az unió szociális alapjai lehetővé teszik a nem EU-s országból érkező projektek finanszírozását is, az alapok kereteinek két-három százalékáig.
– Hol jön a képbe a Nemzetstratégiai Kutatóintézet?
– Az intézet célkitűzése a hálózatépítés, hogy amikor mindezek a források elérhetővé válnak, akkor mi startra készen álljunk, s ne akkor kapkodjunk. Intézetünk programját Kárpát-haza néven fogalmaztuk meg, jelszavunk a felelősség és hűség. Fontos, hogy elérjük, mindenki lehetőségként tekintsen a határon túl élő magyarságra. Ha például Románia húszmilliós piacát veszem, akkor nekünk Erdélyben van másfél millió gazdasági attasénk. A másik fontos feladatunk, hogy megállítsuk az elmúlt huszonöt évben a magyar közösségre jellemző lélekszámfogyást: húsz százalékkal csökkent az elszakított területek magyar közössége, csak Erdélyből hatszázezer ember vándorolt ki.
A teljes interjút a szombati Magyar Nemzetben olvashatja.
