Pogány Induló – ki szív eleget?

„Olyan kicsi a világ / Érezd a nagyod / Első gyermek lett a nővérem a második meg halott /És a harmadik én vagyok / Akinek ragyog / Az élete, de mostanában sok hideget kapok.”

Innen indult az egész. Radnóti Miklós igézetében? Ki tudja? Mindenesetre kísérteties a hasonlóság.
„Erőszakos, rút kisded voltam én, / ikret szülő anyácska, – gyilkosod! / öcsémet halva szülte-é, / vagy élt öt percet, nem tudom, / de ott a vér és jajgatás között / úgy emeltek föl a fény felé, /akár egy győztes, kis vadállatot, / ki megmutatta már, hogy mennyit ér: / mögötte két halott.”

Mondanám, hogy Radnóti Huszonnyolc év című versét senkinek sem kell bemutatni, de tartok tőle, Pogány Induló Gettócsirkéjét ma már többen tudják, pláne fújják és persze szívják, ugye…

Radnóti a művésznév választására is hatással lehetett. A Friderikusz Sándor készítette interjúban – erről majd még bővebben – Szirmai Marcell a gyerekkori élményét elmesélve felidézi, hogy édesanyja egyszer elvitte egy komolyzenei koncertre, amit ő szinte végigaludt, de amikor felriadt, valami pogány téma megragadta, s később, amikor művésznevet választott, egyértelmű volt, hogy ez a nyerő. Tehát Radnóti Pogány köszöntője, netán Ady Egy párisi hajnalon („Én pap vagyok, de pogány pap, pogány”) című verse volt a kút, amiből Szirmai Marcell merített.

Pogány Induló a korosztálya egyik hőse, kedvence, krónikása, példaképe, de kikerülhetetlenül az idősebb generáció tagjai is hallottak felőle, még ha nem is hallgatják a számait. Az elmúlt hetekben pedig egyenesen politikai tényezővé lépett elő, miután a Sziget fesztiválon adott koncertjén a Horváth László drogügyi kormánybiztossal folytatott korábbi pengeváltására utalva így fordult a közönséghez, helyesebben így hergelte a tömeget: „Szívtatok ma rendesen?”

Amire a nagyérdemű soraiból „Mocskos Fidesz!” volt a válasz. Így avanzsált Pogány Induló az ellenzéki megmondóemberek legszebb lázálmaiban „kormánykritikus rapperré”.

Pogány Induló tényleg kormánykritikus rapper lenne? Dehogy. Hogy akkor mi, helyesebben ki? Egy kétségtelenül tehetséges srác, aki a korosztálya életérzését, problémáit énekli, helyesebben rappeli meg látszólag autentikusan, saját élményanyagból gyúrva, valójában ettől mindinkább eltávolodva, ezt a világot csupán a saját céljaira ügyesen felhasználva. Hogy ez lenne a művészet 2025-ben? Ne legyünk finnyásak. Radnóti nem érdekből katolizált, és akkor is szülőhazája maradt e lángoktól ölelt kis ország, amikor kitaszítva behívták munkaszolgálatra, és inkább Abdáig menetelt, mint hogy megszökjön, Ady azonban némi ellentételezés fejében és néhány liter bor dionüszoszi társaságában megrendelésre, lelkiismeret-furdalás nélkül áruba bocsátotta kivételes tehetségét.

A legfontosabb kérdés az: hiteles-e Pogány Induló? Nem árt megismerni az életútját. Szegeden született, mondjuk így, polgári családba, miként, árulta el, művésztársainak kilencvenöt százaléka.

Zongoratanár édesanyja, meglátva fiában a többirányú tehetséget, a művészi pálya felé terelte őt, kilenc éven át hegedült, szavalt, gyerekszínészként foglalkoztatták, majd a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban kapott a sikereit megalapozó többirányú művészeti képzést. Idővel már itt sem bírta elviselni az oktatási rendszer kereteit, szülei támogatását élvezve tizenhat évesen otthagyta az iskolát, és megkezdte önálló karrierjét.

Rapperként. Hogy miért így? „Az önbizalmammal hál Istennek nincsen gond. Tudtam, ha én nem futok be, akkor senki. […] Mert tudtam, hogy én vagyok a legjobb” – mondta ki kendőzetlenül Friderikusz Sándor podcastjében.
Itt álljunk meg egy szóra! Miért éppen Fridi, helyesebben miért csak Fridi? A konzervatív orgánumok, influenszerek miért ragadnak le az egyre kevésbé hiteles kormánypárti (értsd: a kormánypártiságból jól élő) dívánál és társainál? Miért ne lehetne beszélgetni, interjúzni Szirmai Marcell-lel? Fridi persze olyan, amilyennek megszoktuk, negédesen modoros, kéjesen állapítja meg, hogy rossz az oktatási rendszer, de azért kérdez is, Pogány Indulónak pedig van mondanivalója.

Az egészben talán az a legérdekesebb, hogy miközben a számai tele vannak trágár szövegekkel, a csaknem nyolcvanperces interjúban egyetlen nyomdafestéket nem tűrő szó sem hagyja el a száját, mi több, választékosan fogalmaz.

A trágárság persze a kisebbik gond. Horváth László a kormánybiztosi szerepében teljesen jogosan azt kéri számon az előadótól, miért népszerűsíti a drogozást. „Pogány Induló drogkereskedőknek épít piacot, miközben ebből jól meg is él. Az ilyen előadókra nem lehet számítani a kábítószer elleni küzdelemben” – kifogásolja, sőt fenyegetően hozzáteszi: „Hiába próbálkoztunk értelmes szóval, ez nem volt elég. Lépni kell, ezt nem hagyhatjuk annyiban. És lépni is fogunk.”

„Életemben nem volt olyan szövegem, ami buzdított volna bárkit is a kábítószernek a fogyasztására. Innentől kezdve nekem nyugodt a lelkiismeretem” – a Fridinek adott interjúban Pogány Induló így védekezik, helyesebben ezzel takarózik, majd a művészi hitvallását ekképpen fogalmazza meg:

„Amíg én tudom, hogy az én generációmban többen próbálták ki a drogot, mint akik nem, addig nekem erről kutya kötelességem beszélni. Hogy rávilágítsak azokra a dolgokra, amiket eddig senki sem tudott, semelyik előadó nem mert rávilágítani, mert nem mertek a narkóról beszélni. Pláne úgy, hogy azt rappelik, hogy azt ők fogyasztják. Ez a dolgom, hogy megrappeljem az én generációm dolgait, hogy tudjak azok nevében is beszélni, akik nem kapnak ekkora figyelmet. Én soha nem voltam a szószólója, hogy menj, és narkózz!”

Hát ez így – itt most nekem is kedvem volna trágárkodni – módfelett álszent duma, különösen a „Szívtatok ma rendesen?” provokálással együtt; ne kerüljön rá sor, de aligha állná meg a helyét a bíróságon. De persze ha őt el is ítélnék, úgyis gyorsan szabadulna: „Hogyha én meg bemegyek, egyszer úgyis kijövök, és folytatjuk a bulit.” Hogy miért is? Hát persze, mert neki van már pénze, befolyása, státusa.

Pogány Induló okos gyerek, csak előadóként regél a narkóról. Amikor Fridi rákérdez, válságos időszakáról is csak ennyit mond: „Elkezdtem kicsit többet inni, s a többi, s a többi, de le tudtam állni.”

Nem vagyok addiktológus, de Pogány Induló tekintete szerintem tiszta, nem cuccol, ki is mondta, a koncertekre színjózanul, a külvilágot kizárva készül. Akkor hogy jön ide a narkó meg a trágárkodás?

Az előadó azt állítja, ismeri a gettók világát, erről mesél az Afro Beat című száma, amit cigány fiatalok körében ad elő. Rendben, fogadjuk el, ismeri, de legalábbis találkozott ezzel a világgal, ám már rég nem ezt az életet éli, állandó barátnője, saját ingatlana, ügyeit intéző menedzsere van, menő cuccokban mutatkozik. Miként, nézzük meg az arcokat, a közönsége sem csórókból áll. Hogyisne! Hogy tudnák ők megfizetni a több tízezer forintos belépőket?

„A családom a saját bőrén tapasztalta meg a kommunista igát, és kicsit sem kedvelem ezeket a semmirevaló ingyenélőket, akik forradalmat akarnak, közben a legújabb iPhone-on tweetelgetnek róla.” Nem Horváth Lászlótól, nem is valamelyik kormánypárti politikustól vagy publicistától idéztem, hanem a népszerű francia írótól, Guillaume Mussótól.

Lehet eladható művészetet csinálni narkóból, piálásból, trágárságból, úgy tenni, mintha lázadnánk. Itt a példa, ha valaki jól, a legjobban csinálja, húszévesen befutott előadóvá válik, s a szövegeit kajálja a céltalanságát lázadással palástoló ifjúság. Csak éppen azt lássuk tisztán, Pogány Induló nem a gettók csóróiért, hanem a gettók csóróiból él.

Ha valóban őszinte magához és a rajongóihoz, Szirmai Marcell nem csak vizet iszik és bort prédikál. Arról is énekel, hogy „Ha nincs szorgalom és tehetség, nem lett volna az egész”, „A családomhoz ragaszkodom, meg a szeretteimhez”, s – hogy ezen írás mottójának is eleget tegyünk – a sport fontosságáról: „Életmódot szeretnék váltani. Mentálisan egészségesebbnek érzem magam, amióta edzek.”

Ha a vallomásnak, a szembesülésnek ez a része elmarad, akkor Szirmai Marcell (régi vakerral élve) nem több, mint egy jól megcsinált mosópor, még ha kétségtelenül a legjobb cuccból készült is. S nem lesz több, mint amit Pogány Indulóként magának jósol: két-három, legfeljebb öt éven át tartó sztori.

Aztán majd jön valaki más. Ő maga kitömve lelép, de a csórók maradnak. Nekik nem marad más, mint hogy szívjanak.