Rapperként. Hogy miért így? „Az önbizalmammal hál Istennek nincsen gond. Tudtam, ha én nem futok be, akkor senki. […] Mert tudtam, hogy én vagyok a legjobb” – mondta ki kendőzetlenül Friderikusz Sándor podcastjében.
Itt álljunk meg egy szóra! Miért éppen Fridi, helyesebben miért csak Fridi? A konzervatív orgánumok, influenszerek miért ragadnak le az egyre kevésbé hiteles kormánypárti (értsd: a kormánypártiságból jól élő) dívánál és társai­nál? Miért ne lehetne beszélgetni, interjúzni Szirmai Marcell-lel? Fridi persze olyan, amilyennek megszoktuk, negédesen modoros, kéjesen állapítja meg, hogy rossz az oktatási rendszer, de azért kérdez is, Pogány Indulónak pedig van mondanivalója. 

A trágárság persze a kisebbik gond. Horváth László a kormánybiztosi szerepében teljesen jogosan azt kéri számon az előadótól, ­miért népszerűsíti a drogozást. „Pogány Induló drogkereskedőknek épít piacot, miközben ebből jól meg is él. Az ilyen előadókra nem lehet számítani a kábítószer elleni küzdelemben” – kifogásolja, sőt fenyegetően hozzáteszi: „Hiába próbálkoztunk értelmes szóval, ez nem volt elég. Lépni kell, ezt nem hagyhatjuk annyiban. És lépni is fogunk.”

„Életemben nem volt olyan szövegem, ami buzdított volna bárkit is a kábítószernek a fogyasztására. Innentől kezdve nekem nyugodt a lelkiismeretem” – a Fridinek adott interjúban Pogány Induló így védekezik, helyesebben ezzel takarózik, majd a művészi hitvallását ekképpen fogalmazza meg: 

Hát ez így – itt most nekem is kedvem volna trágárkodni – módfelett álszent duma, különösen a „Szívtatok ma rendesen?” provokálással együtt; ne kerüljön rá sor, de aligha állná meg a helyét a bíróságon. De persze ha őt el is ítélnék, úgyis gyorsan szabadulna: „Hogyha én meg bemegyek, egyszer úgyis kijövök, és folytatjuk a bulit.” Hogy miért is? Hát persze, mert neki van már pénze, befolyása, státusa.

Pogány Induló okos gyerek, csak előadóként regél a narkóról. Amikor Fridi rákérdez, válságos időszakáról is csak ennyit mond: „Elkezdtem kicsit többet inni, s a többi, s a többi, de le tudtam állni.”

Nem vagyok addiktológus, de Pogány Induló tekintete szerintem tiszta, nem cuccol, ki is mondta, a koncertekre színjózanul, a külvilágot kizárva készül. Akkor hogy jön ide a narkó meg a trágárkodás?

Az előadó azt állítja, ismeri a gettók világát, erről mesél az Afro Beat című száma, amit cigány fiatalok körében ad elő. Rendben, fogadjuk el, ismeri, de legalábbis találkozott ezzel a világgal, ám már rég nem ezt az életet éli, állandó barátnője, saját ingatlana, ügyeit intéző menedzsere van, menő cuccokban mutatkozik. Miként, nézzük meg az arcokat, a közönsége sem csórókból áll. Hogyisne! Hogy tudnák ők megfizetni a több tízezer forintos belépőket?

„A családom a saját bőrén tapasztalta meg a kommunista igát, és kicsit sem kedvelem ezeket a semmirevaló ingyenélőket, akik forradalmat akarnak, közben a legújabb iPhone-on ­tweetelgetnek róla.” Nem Horváth Lászlótól, nem is valamelyik kormánypárti politikustól vagy publicistától idéztem, hanem a népszerű francia írótól, Guillaume Mussótól.

Ha valóban őszinte magához és a rajongói­hoz, Szirmai Marcell nem csak vizet iszik és bort prédikál. Arról is énekel, hogy „Ha nincs szorgalom és tehetség, nem lett volna az egész”, „A családomhoz ragaszkodom, meg a szeretteim­hez”, s – hogy ezen írás mottójának is eleget tegyünk – a sport fontosságáról: „Életmódot szeretnék váltani. Mentálisan egészségesebbnek érzem magam, amióta edzek.”

 Aztán majd jön valaki más. Ő maga kitömve lelép, de a csórók maradnak. Nekik nem marad más, mint hogy szívjanak.