Ha sérelmeinket némiképp félretéve tekintünk Ukrajnára, akkor zavarodott ország tárul a szemünk elé. Ez érthető a háború negyedik évé­ben, de a botrányos kényszersorozásokból és a belső elégedetlenség jelei­ből arra lehet következtetni, Ukrajnának most már nagy szüksége lenne a békére, hogy higgadtan mérje fel geopolitikai lehetősé­geit. Amerika feltétlen támogatására már nem számíthat, Brüsszelére ki tudja, meddig, a szlovákok is retorzióval fenyegetnek a Barátság megrongálása miatt, a Tseber Roland-féle kétes alakokkal megtámogatott Tisza Párt pedig jelenleg nem több egy kijevi álomnál. A Donbasztól Japánig terjedő Oroszország sem fog eltűnni a térképről. Ebben az erőtérben kellene Kijevnek washingtoni és brüsszeli tudatmódosító szerek használata nélkül megtalálnia a saját helyét, mégpedig hosszú távra.

Kétségtelen persze, Brüsszel kemény drog, nehéz róla lejönni. Most a szirének énekével édesgeti magához Ukrajnát, de az ilyesféle muzsika csalfa csábítás, a törökök is a megmondhatói. A „szirének” nekünk is rengeteget daloltak az energiabiztonságról – ezen az oroszoktól való függés felszámolását értették –, mire most kiderül, hogy éppenséggel a házi kedvencük, akinek mindent elnéznek, veszélyezteti az EU energiaellátását. (Ráadásul az Északi Áramlat felrobbantásának is ukrán a gyanúsítottja.) Ha lesz rá alkalom, a magyar diplomácia minden bizonnyal nyitott lesz a Kijevvel fenntartott jó kapcsolatokra. A jószomszédi viszony kárpátaljai nemzettársaink érdeke is. Ám ehhez teljesen más hangot kell megütni az ukrán fővárosban.