Az életpálya javításának lehetőségeiről azt mondta: a még el nem költött forrásokat hatékonyabban kell felhasználni, a differenciáló – teljesítményhez kapcsolódó – elemek erőteljes megjelenítésére van szükség, aminek legegyszerűbb módja a területre (például a hátrányos helyzetű régiókra és-vagy tanárhiányos kistelepülésekre) vagy a kiemelt tevékenységekre (integráció, differenciált fejlesztés, nevelés, osztályfőnöki pótlék, vezetés megerősítése) koncentrálás.
Kitért arra is, hogy a pedagógusképzés szétaprózott, gyakran nem kellő tudományos hátterű, provinciális, elszigetelt. Úgy látja, a pedagógusképzéshez tudományegyetemi keretekre lenne szükség. Megállapította: jelenlegi formájában a Klebelsberg-ösztöndíj sem alkalmas a pályaválasztási döntések befolyásolására, hiszen a már felvettek nyerhetik el, vagyis nem a 18 éves fiatalokat ösztönzi a pedagóguspálya választására. Ráadásul a mostani rendszer egyszerre akar három problémát megoldani: a tehetségek pályára vonzását, a hiányszakok problémájának kezelését és a területi ellátatlanság problémáját.
Pokorni Zoltán közlése szerint Jukka Gustafsson, Finnország korábbi oktatási minisztere előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanárok javadalmazásának bónuszokhoz kötése nagyon nehéz feladat, és a kidolgozását a szakértők bevonása mellett a tanárokkal, a szakszervezetekkel együttműködésben szükséges megtenni. Elmondta azt is: míg a magyar pedagógusképzés már a jelöltek kiválasztásánál is gondokkal küzd a színvonal és a merítési lehetőség szűkössége miatt, addig Finnországban a legtehetségesebb fiatalok is vonzónak tartják a tanári pályát, gyakran 7000-nél is több jelentkezőből választhatják ki az évente felvehető 900 általános iskolai tanárjelöltet. Gustafsson nagyon fontosnak nevezte, hogy helyi szinten az iskoláknak, a tanároknak nemcsak beleszólásuk, hanem döntési lehetőségük is legyen.
