A Fidesz–KDNP az április 6-i országgyűlésiképviselő-választáson kétharmados parlamenti többséget szerzett. A Nemzeti Választási Iroda vasárnapra virradó éjjel közölt adatai szerint a Fidesz–KDNP-nek 133, az MSZP–Együtt–DK–PM–MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új parlamentben.
Várhatóan a jövő héten megkezdődnek az új Országgyűlés alakuló ülésének előkészületei, miután megérkezett az Országgyűlés elnökéhez a köztársasági elnök levele az ülés összehívásáról – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken az MTI-vel.
Szilágyi Zoltán az államfő levelét ismertetve elmondta: Áder János ebben arról adott tájékoztatást, hogy május 6-án 10 órára hívta össze a parlament alakuló ülését. A köztársasági elnök azt is tudatta a házelnökkel, hogy felkérte a törvényhozásba jutott, országos listát állított pártok és pártszövetségek listavezetőit, kezdjék meg az alakuló üléssel kapcsolatos egyeztetéseket. A sajtófőnök hozzátette: Kövér László házelnöknek az egyeztetésekben nincs tevékeny szerepe, az Országgyűlés Hivatala azonban segítséget nyújt ehhez a pártoknak.
A pártok megbeszélésein előreláthatóan szó lesz egyebek mellett az Országgyűlés ülésezési rendjéről, a bizottsági struktúráról, a bizottsági tisztségek frakciónkénti megoszlásáról, a parlamenti patkó ülőhelyeinek, illetve az irodahelyiségek elosztásáról. A négy évvel ezelőtti egyeztetések a sajtó nyilvánossága előtt zajlottak, erről azonban a pártok döntenek.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!