Gyorsabb és pontosabb lesz a mentőszolgálat

Az új mentésirányítási rendszer „evolúciós ugrást” jelent – mondta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

VZ
2014. 04. 23. 5:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Burány Béla a lap szerdai számában közölt interjúban azt mondta, ha a mentőszolgálat feleannyi pénzt kap, mint most, akkor is működik, csak egy másik szinten. „Minden attól függ, mi a cél, nekem az a dolgom, hogy a rendelkezésre álló forrásból hozzam ki a lehető legtöbbet” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az egészségügyben nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni. Ezzel a lap azon kérdésére reagált, van-e forráshiány a mentőszolgálatnál.

A mentőszolgálat vezetője szerint munkájuk profibbá, pontosabbá válhat a modern mentésirányítási rendszer telepítése után. A hívást fogadók informatikai támogatást kapnak, a döntést elősegítő algoritmusokat. Tízből kilenc esetben a megfelelő szintű mentőerők mennek a helyszínre, s az új rendszerben tízből kilencszer 15 percen belül érhet a beteghez a mentő – ismertette.

Május 26-án a mágnestábla a mentőmúzeumba kerül. Az új mentésirányítás részeként egy táblagépet szerelnek be az új mentőkbe, minden, a mentéssel kapcsolatos információ azon gyűlik majd. Az informatikai rendszer a mentéshez logisztikai támogatást ad, pár másodperc alatt a beteg összes adata az orvos, a mentőtiszt, a mentőápoló rendelkezésére áll és az is, honnan hová kell vinni, mi a leggyorsabb útvonal, hol van szabad ágy. Emellett figyeli majd az életjeleket, és mindezt egy adatbázisba gyűjti. A betegek azt fogják látni, hogy a korábbinál gyorsabban jutnak ellátáshoz, kevesebb szövődménnyel gyógyulnak – fejtette ki a mentőszolgálat vezetője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.