Megszüntették a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény vizsgálatát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az eljárás a vizsgált jogszabály hatályon kívül helyezése miatt okafogyottá vált.

HZS
2014. 04. 14. 21:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az indítványozók szerint az állam a rendelkezésére álló eszközök közül a legsúlyosabb beavatkozással járó eszközt választotta ki, úgy, hogy nem hívta érdemi egyeztetésre az érintett piaci szereplőket. Továbbá a törvényalkotó semmilyen kompenzációval nem ellentételezte az új szabályozásban megjelenő tulajdonkorlátozást. Az indítványozók álláspontja szerint az új szabályozásnak rendelkeznie kellett volna a tankönyvkereskedők megfelelő kártalanításáról. Az indítványozók szerint a jogállamiság és a jogbiztonság alaptörvényi rendelkezésével is ellentétes az új szabályozás, indokolása nem tartalmazza ugyanis bevezetésének társadalmi, gazdasági, szakmai indokait, várható hatásait és a bevezetés során mérlegelt szempontokat, sérült továbbá a „kellő felkészülési idő” követelménye is.

Az Ab az alkotmányjogi panasz befogadását követően megállapította, hogy a 2014. január 1-jén életbe lépett újabb szabályozással a panaszban támadott rendelkezések hatályukat vesztették. Az újabb szabályozáshoz kapcsolódó részletes indoklás szerint az „új szabályok hatálybalépésének időpontja 2014. január 1., ezzel jogi értelemben is megszűnik a piaci elvekre épülő tankönyvellátás, és megvalósul az állam teljes körű felelősségére épülő állami közfeladatként megszervezésre kerülő köznevelési tankönyvfejlesztés és -ellátás”. Az Ab eljárását megszüntető döntéshez a 15 tagú testületből egyedül Bragyova András alkotmánybíró fűzött különvéleményt.
Az Országgyűlés december 17-én kivételes sürgős tárgyalás után fogadta el azt a törvényt, amely 2014. január elsejétől állami feladatként határozta meg a tankönyvellátást.

E szerint a köznevelésben használható tankönyvekről tankönyvjegyzéket kell vezetni. Az iskolák fő szabály szerint évfolyamonként és tantárgyanként a tankönyvjegyzékben szereplő két tankönyvből választhatnak. A tankönyvválasztás a fenntartó egyetértéséhez kötött. Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár április 10-én jelentette be, hogy megkezdődött a tankönyvrendelés, az intézmények április 30-áig juttathatják el igényüket a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-hez.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.