Balliberális oldalról komoly össztűz zúdult Horváth Csabára, az MSZP fővárosi első emberére. A legfrissebb beszólás meglepő módon a szocialisták irányából érkezett. A sajtót szinte kínosan kerülő Ron Werber a Blikknek adott interjút, amelyben keményen nekiment a politikusnak. A párt fővárosi frakcióvezetője korábban azt mondta a kampánygururól, hogy nem látta őt a választás óta a párt székházában, hozzátéve, hogy Werber konfrontációi nem segítették a kampány menetét. Az izraeli tanácsadó erre föl javasolta Horváthnak, hogy „nézzen inkább tükörbe, és latolgassa azt, hogy ő mit tett a kampányért, ahelyett, hogy mások teljesítményéről papolna”.
Idáig a baloldali összeborulás szereplői közül kizárólag a Bajnaihoz közelállók vették célba Horváthot. Karácsony Gergely például úgy fogalmazott: az MSZP jelöltjével „nincs esélye nyerni a demokratikus ellenzéknek”, ezért olyan jelöltet fognak csak támogatni, aki bírja a teljes „demokratikus szavazói közösség támogatását, és felvállalja a baloldal megújítását”. Ennek kapcsán a Heti Válasz már azt írta: azzal, hogy a PM kihátrált Horváth mögül, azt szeretnék elérni, hogy Bajnai főpolgármesterként folytassa a politizálást. Horváth ezt követően homályos magyarázkodásba kezdett: rejtélyes felmérésekről beszélt, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy ő lenne a jobb jelölt, az M1 Híradója azonban hiába kérte napokig, a szocialisták nem mutatták meg a kutatásokat. Megszólalt viszont az ügyben Bajnai pártszövetségének egyik politikusa, Juhász Péter, s azt mondta: nekik önállóan kell beleállniuk majd az önkormányzati kampányba. Beszédes az is, hogy az összeborulók az EP-választást már külön-külön célozzák meg.
A baloldalon Mesterházy Attila személye is komoly vitákat szült, a párt választmányi ülésén keményen bírálták a szocialisták elnökét, és felmerült a lemondása is, bár Mesterházy szerint erről szó sem volt. Fetser János orosházi MSZP-elnök egyenesen alkalmatlannak nevezte, és MSZP-s nyilatkozók szerint Lendvai Ildikó, Kovács László, Szekeres Imre és Braun Róbert is Mesterházy lemondása mellett érvelt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!