A Népszabadság szerdai számában arról ír, hogy bár Mesterházy és az elnökség felajánlotta lemondását, pártjogilag ilyen lehetőség nincs, a választmány nem tudja leváltani az elnökséget. A testület így gyakorlatilag csak arról dönthet szombaton, hogy kitart-e az októberi tisztújítás mellett, vagy nem szavaz bizalmat az elnöknek. Viszont ez utóbbi is csak akkor vetne véget az elnökség mandátumának, ha ezt követően lemondanának. Ezt egyébként Mesterházy kilátásba helyezte.
Ez után – mint azt a pártelnök az ATV-ben elmondta – egy 45 napos tisztújítás következne. A június és a július viszont nem éppen ideális időpont erre – emelte ki a Népszabadságnak egy szocialista politikus.
Egy befolyásos frakciótag azt mondta a lapnak, hogy Mesterházy azzal teremtett volna tiszta viszonyokat, ha lemond vasárnap. Ez esetben ugyanis csak új elnököt kellett volna választani, az időigényes tisztújítás nélkül. Így lehetőség nyílt volna arra is, hogy a választmány kicseréljen néhány tagot a szinte kizárólag Mesterházy embereiből álló elnökségben, a párt alapszabálya szerint ugyanis ha az elnökségi tagok legfeljebb harmada mond le, a választmány jelölheti ki utódaikat. Ezt egyébként még mindig megtehetné Mesterházy, ezzel többen számolnak is a pártban.
Az MSZP egyik meghatározó politikusa viszont arról beszélt a Népszabadságnak: elképesztő naivitás azt hinni, hogy a döntően Mesterházyhoz hű tagokból álló elnökség ne mondana le a pártelnök bukása esetén. „Attila enyhén szólva nem könnyítette meg a helyzetet. Nincs jó megoldás” – mondta az egyik, a változásban érdekelt politikus. Szerinte a választmány hülyét csinál magából, ha elfogadja az elnökség maradását.
Az elnöknek kedden elküldte a selyemzsinórt a párt XIII. kerületi alapszervezete, de többek között Kovács László, Havas Szófia és Juhász Ferenc is keményen bírálta Mesterházyt, akinek a szombati választmány előtt csütörtökön a budapesti elnökség előtt lesz jelenése. A budapesti MSZP választási bizottságának elnöke szerdán úgy nyilatkozott, a fővárosi párttanácsban várhatóan annak lesz többsége, hogy a párt országos választmánya fogadja el a pártelnökség EP-választás utáni lemondását. Alexa György szerdán az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, testületi döntés még nincs az ügyben, a budapesti párttanács csütörtökön vitatja meg a kérdést.