A nyolcvanas évek elején egy évig sorkatonai szolgálatot teljesített Szombathelyen. Milyen volt?
– Meghatározó élmény volt, a szüleimmel laktam előtte, és egyből a valós életbe csöppentem. Szocializációs szempontból nagyon hasznos volt, azóta is szinte mindenkiről meg tudom mondani, hogy volt-e katona vagy sem. Mások mellett egy tanárral, egy arab szakos diákkal, egy szabolcsi hentessel, egy kőművessel, egy művezetővel meg egy állatgondozóval voltam egy körletben. Nagyon fontos tapasztalat volt ez a számomra a társadalom különböző rétegeinek megismerése szempontjából is.
– Milyennek látta a néphadsereget katonai szempontból?
– Attól szenvedtem, hogy azt kellett megélnem, egy tökéletesen téves katonai doktrína végrehajtására képeznek ki bennünket. Olyan volt ez, mintha a sárguló füvet zöld olajfestékkel kellett volna lefesteni. És kellett is. Nagyon elkeserítő, ha az időnk nagy részében teljes badarságokat kell parancsra teljesíteni.
– Hogyan bírta fizikailag?
– Az is elszomorító volt, hogy aktívan sportoló emberként azt tapasztaltam, rosszabb fizikai állapotban kerültem ki a néphadseregtől, mint ahogy bevonultam. Pedig ez az egy év tökéletesen alkalmas lett volna arra, hogy fizikailag jobb állapotba kerüljünk és kiválóan felkészítsenek bennünket. A szakértelem hiánya és az öncélúság miatt azonban életemben nem voltam olyan rossz fizikai állapotban, mint a sorkatonaság egy éve alatt.
– Ezek szerint ön egyetértett a kötelező sorkatonaság megszüntetésével?
– A tömeghadsereg átalakításával igen. Én inkább egy olyan megoldással értettem volna egyet, amelyet a Nemzetőrségről szóló javaslataiban Simicskó István képviselőtársam is megfogalmazott. Szerintem lenne létjogosultsága időnként honvédelmi oktatást tartani fiatalembereknek. Nagy baj az, hogy generációk nőnek fel úgy, hogy nem tudnak megkülönböztetni egy puskát egy csúzlitól. Szerintem ez szocializációs szempontból is sokat jelentene a fiatalok számára, és olyan dolgokat is megtanulhatnának, amelyek extrém helyzetekben a helytálláshoz is elengedhetetlenek.
– Debrecenben van az ország egyik legnagyobb helyőrsége, a Bocskai István lövészdandár. Gondolom, innen ismeri a Magyar Honvédség mai állapotát is. Mi a véleménye a jelenlegi, professzionális hadseregről?
– A kilencvenes években megfogalmaztak egy új katonai doktrínát Magyarországon, és kijelöltek egy új, hosszú távú fejlesztési irányt. Sajnos azt kell mondjam, hogy ebben alapvető tévedések vannak. Tévedés volt például, hogy gyakorlatilag nincsen páncélos erőnk, és csak minimális mennyiségben vannak csapatszállító páncélos eszközeink. Csak nevetek, amikor azzal jön valaki, hogy Magyarország Ukrajnának szállít tankokat. Magyarország is csak elenyésző számban rendelkezik működőképes harckocsikkal, nemhogy másoknak szállítson ilyeneket! És vajon hol élték a világukat azok, akik olyan döntést hoztak, hogy ne legyen használható tüzérsége a honvédségnek? Nyilván újra kellett fogalmazni a haderő rendszerét a szocializmus bukása és a NATO-tagságunk után, de azt hiszem, eljön lassan az ideje annak is, hogy újragondoljuk azokat a katonai fejlesztési elveket, amelyeket a kilencvenes évek közepén megfogalmaztak.
– Ez azért sem mellékes, mert a NATO-tagsággal vállalt kötelezettségeknek vélhetőleg előbb-utóbb eleget kell tenni. Ön szerint meddig tartható, hogy meg sem közelíti a védelmi költségvetés a szövetség által elvárt mértéket?
– Hálásak lehetünk azért, hogy a NATO türelmes velünk ebből a szempontból. Nyilván belátták, hogy a szocialisták által szétzúzott magyar gazdasággal nem tudjuk teljesíteni a GDP két százalékának megfelelő honvédelmi költségvetést. Az viszont látszik, hogy jelenleg elindult egy komoly GDP-növekedés. Ha ez állandósul és felkészülünk a NATO-elvárások teljesítésére, újra kell gondolnunk azt is, hogy milyen fejlesztéseket hajtunk végre. Szigorúan azt kell figyelembe vennünk, hogy Magyarországnak alapvetően védelemre kell berendezkednie. Arra is ügyelnünk kell azonban, hogy a szövetséges katonai kötelezettségeinket teljesítsük.
– Ezek szerint az „elsősorban az országvédelemre koncentráló vagy inkább missziós feladatokra készülő hadsereg” vitában ön az előbbire voksol?
– Az nem is lehet kérdés, hogy a hadseregünknek képesnek kell lennie az ország védelmére. Az viszont egy nagyon fontos mérlegelés kérdése, hogy ezt milyen feltételekkel tudjuk biztosítani. 1990 óta csak a szomszédos országokban megéltünk két pusztító polgárháborút a délszláv válság kapcsán, most pedig láthatjuk azt is, hogy Ukrajnában szintén polgárháborús állapotok uralkodnak. Sajnos tehát felelőtlenség abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy lezárult a történelem, és feloszlik minden hadsereg magától. Ezért is mondom, hogy a védelmi képességeinket újra kell gondolni.
A teljes interjút a szombati Magyar Nemzetben olvashatja.
