Az ellenzék rá akar rontani a jegybankra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A költségvetési bizottságot Burány Sándor, a testület MSZP-s elnöke hívta össze.

MD
2014. 09. 08. 11:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MNB közpénzből gazdálkodik, döntéseivel – így például alapítványai létrehozatalával – az MNB közvagyont, nemzeti célokat szolgáló közösségi vagyont teremt.

Az MNB minden jogszabályban meghatározott beszámolási kötelezettségének eleget tesz, ennek keretén belül rendszeresen beszámol a jegybank tevékenységéről az Országgyűlés gazdasági bizottságának. A Magyar Nemzeti Bank tevékenységét emellett rendszeresen ellenőrzi az Állami Számvevőszék és a jegybank belső ellenőrzési igazgatósága – fűzik hozzá.

A Fidesz közleményt adott ki, amiben tudatja, szerintük a baloldal amellett, hogy félrevezeti a közvéleményt, törvénytelen módon akarja korlátozni az MNB függetlenségét. Szűcs Lajos, az Országgyűlés költségvetési bizottságának kormánypárti alelnöke – egybehangzóan a korábbi MNB-nyilatkozattal – hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a jegybank nem a költségvetési, hanem a gazdasági bizottságnak tartozik tájékoztatási kötelezettséggel, a gazdálkodását pedig az Állami Számvevőszék ellenőrzi.

A költségvetési bizottság hétfői jogellenes összehívásához a bizottság fideszes tagjai nem asszisztáltak – olvasható a közleményben, amely felszólítja a baloldalt, hogy hagyjon fel a jogsértő magatartással és a mellébeszéléssel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.