Csak az a fa nő magasra, amely mélyre gyökeredzik – fogalmazott a miniszter, aki szerint a méltó emlékezéshez szükség van hadisírgondozásra. Minden, Magyarországon meghalt katona végső nyughelyét nemzetközi egyezmények és magyar törvények oltalmazzák, legyen az német, orosz, amerikai vagy más nemzetiségű, de 2010-ben még volt egyetlen kivétel: a szülőföldjén elesett magyar katona. Így történhetett meg, hogy elhunyt magyar katonák sírhelyeit szüntették meg, sírköveiket felcsiszolták és újrahasznosították – mondta Hende Csaba. Sok évtizedes adósságot törlesztett a második Orbán-kormány, mikor törvényi védelem alá helyezte az idehaza elesett magyar katonák sírjait, melyekhez ezután már csak a honvédelmi tárca engedélyével lehet nyúlni. Immár számos település ápolja hadisírjait, május utolsó vasárnapján ünnepségeket tartanak az elesett hősök emlékére, és vége azoknak az időknek, amikor még a hadtörténelmi múzeum egyik hátsó szobájából intézték a háttérbe szorított és talán megmosolygott hadisírgondozást – tette hozzá a miniszter.
Az első világháború mintha feledésbe merült volna, pedig borzalmaiból sok minden következett, abból sarjadt ki az egész XX. század és főként annak két legpusztítóbb diktatúrája, Hitler nemzeti szocializmusa és Lenin, Sztálin nemzetközi szocializmusa. A magyarság speciális tragédiája, hogy az első világháborút lezáró békék, a trianoni diktátum is sújtotta – emlékeztetett a miniszter.
Hende Csaba megjegyezte: „nekünk kommunistából is az alja jutott”. 1949-ben, a fordulat évében egy tollvonással elvették a világháborús ellátásokat a hadirokkantaktól, hadiözvegyektől, hadiárváktól, ami még a többi szocialista országban sem történt meg. Mi több, nálunk arra is sor került a szocializmus éveiben, hogy az Új köztemető első világháborús parcelláját beszántsák és elpusztítsák több ezer háborús halott végső nyughelyét.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes konferencián felolvasott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a látszólag szerencsésebb népek győztes csatáikra emlékeznek, mi az első világháborúra, Aradra, Mohácsra, 1956-ra, de hol van már a tatár, a török vagy a szovjet birodalom, a világháború után létrejött Jugoszlávia, Csehszlovákia, és mi még mindig itt vagyunk, élünk és ugyanazt a nyelvet beszéljük, amit a Muhi vagy a mohácsi csatában harcoló eleink.
A rendezvényen egyházi tiszteletadással emlékeztek meg az elesettekről. A konferencia előadói beszéltek az olasz–magyar ellenségképekről, a megbékélésről és kultuszápolásról, az első világháborús katonák lelki életéről és egy elfeledett halálmenet, a Szamár-sziget történetéről.
