Titkos szakértők Falus mögött

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Falus Ferenc – immár hivatalos főpolgármester-jelöltként is – ellentmondásos, hozzá nem értésről tanúskodó nyilatkozatokat tesz terveiről.

Szabó–Bákonyi
2014. 09. 10. 4:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Falus Ferenc az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: választási programjának megvalósítása 1200 milliárd forintba kerülne, ám azt nem kívánta elárulni, hogy kik segítettek annak megírásában, mondván: erre nincs felhatalmazva. A Falust jelölő Együtt–PM-nél lapunknak azt állították, hogy nem titkos a program alkotóinak kiléte, ennek ellenére egyetlen nevet sem voltak hajlandók közülük megnevezni. „Falus Ferenc programjának írásában olyan szaktekintélyek segédkeztek, akik korábban már részt vettek Budapest városüzemeltetésében, illetve akik a Haza és Haladás, valamint a jelölő pártok szakértői köréhez tartoznak” – írták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.