Bokros védelmébe vette Gyurcsányt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kampányzárót tartottak, Gyurcsány szerint mindegy, milyen távol van Bokrostól.

MNO
2014. 10. 11. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Dicsérni jöttem és nem temetni, dicsérni egy szebb, jobb és szabadabb világot” – kezdte felszólalását Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke maffiakormányzásról beszélt, és úgy fogalmazott: „Jött egy zárt férfiközösség, amelyik úgy gondolja, hogy a törvény felett állva, ha kell, a törvényhozást is privatizálva, a közjót saját gazdagodásának érdekében felhasználva, velünk szemben kormányozza az országot. Azt kell mondani nekik, hogy »Figyeljetek már fiúk, [ ] országunkat nem adjuk!«” – jelentette ki, hozzátéve, lehet, hogy csak lépésről lépésre fogják visszafoglalni Magyarországot, de ez meg fog történni, mert nem ismernek erősebb urat a történelemben, mint az emberek szabadságvágya.

Magyarország nem Szicília, nem Nápoly, a magyar választók ha indulhatnak, akkor Nyugatra indulnak, mert Magyarországon évszázadok óta az uralkodó politikai és meteorológiai széljárás is nyugati. A miniszterelnök sem meteorológusnak, sem államférfinak nem jó, „szélproblémái vannak” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Kérte, mindenki felejtse el, hogy liberális, jobbközép, demokrata vagy baloldali, mert az önkény és a demokrácia történelmi küzdelmében érdektelen, hogy milyen távolság választja el Bokros Lajostól; a tőle mért legnagyobb távolsága is töredéke ugyanis a közte és Orbán rendszere között mérhetőnek.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt kérdezte a mintegy 150 fős hallgatóságtól, 2010-ben elhitték volna-e, hogy a miniszterelnök „kertjében” egymilliárdos stadion áll majd, egy gázszerelőből néhány év alatt az ország egyik leggazdagabb embere lesz, a településektől és a kerületektől elveszik az iskolákat, a gazdagok és szegények között soha nem látott szakadék tátong, és nagyobb lesz az államadósság, mint korábban bármikor.

Szerinte 2010-ben olyan vezetők foglalták el a helyüket a települések és a főváros élén, illetve a kormányzatban, akik azt hiszik, hogy bármit megtehetnek, mert tetteiknek nincs következménye. Ez viszont megváltoztatható, hinni kell benne, mert a remény hal meg utoljára – fogalmazott.

Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke szerint a baloldali ellenzék 2018-ban váltja le Orbán Viktor kormányát, amelyhez első lépések az idei önkormányzati választáson elért győzelmek. Bokros Lajos érdemei közé sorolta, hogy annak idején az államcsődtől megmentette az országot, amire szerinte az MSZP-nek van oka büszkének lenni. Kijelentette: „Aki ma a magyar baloldalon nem érti, hogy miért Bokros Lajos a jó megoldás a főpolgármesterségre, az 2018 előtt sem fogja tudni elmagyarázni radikális őszinteséggel, mellébeszélés és évtizedes hazug politikusi gügyögés nélkül minden magyarnak, hogy a magyar válságot csak közösen, együtt tudjuk megoldani.”

„Sokfélék vagyunk, van, aki tőlem balra áll, van, aki jobbra” – mondta, hozzátéve: az köti össze ezeket az ellenzéki pártokat, hogy demokraták, és rossznak tartják azt, amit Orbán Viktor tesz. Jobbnak, becsületesebbnek, tisztességesebbnek nevezte saját oldalát a kormányoldalnál, amelyben, mint mondta, „lakópark-arisztokraták” vannak, akiket szerinte a rendőrség mos ki a bűnből.

Az eseményt egy zuglói rendezvényközpontban tartották, a helyiség a kezdésre körülbelül félig telt meg. A kampányzárón megjelent Demszky Gábor volt főpolgármester és Falus Ferenc, a baloldali ellenzéki pártok korábbi jelöltje.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.