Majorszki András, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának elnöke egyebek között arról beszélt: a társadalom régi adóssága, hogy méltóképpen emlékezzen és emlékeztessen azokra az ártatlan magyar állampolgárokra, azokra a százezrekre, akiket 1944–1945-ben a sztálini totális diktatúra fegyveres szervei hadifogoly- és internálótáborokba hurcoltak el kényszermunkára.
A társaság 2009-ben a Miskolci Egyetem bölcsészettudományi karának támogatásával, civil kezdeményezésként azzal a céllal jött létre, hogy feltárja a korszak eseményeit – mondta, hozzátéve: igyekeznek feldolgozni a Szovjetunióba került politikai rabok, hadifoglyok és internáltak történetét.
A nemzetközi társaság által is koordinált „Málenkij robot” Emlékbizottság arra törekszik, hogy erkölcsi elégtételt kaphassanak az ártatlanul, ítélet nélküli fogságba vetettek az évekig tartó kényszermunkáért és szenvedésekért, a családi tragédiákért, amelyről a rendszerváltásig még nem is beszélhettek a megtorlás veszélye nélkül – mondta, emlékeztetve arra, hogy a táborokban több tízezren haltak meg. Szólt arról is, hogy a málenkij robot témakör megosztotta mind a magyar társadalmat, mind pedig a kutatókat, erről azonban újra és újra beszélni kell.
Havasi János, a témával foglalkozó televíziós újságíró arra kérte a hetven évvel ezelőtt történteket kutatókat, hogy egyesítsék erőiket, „jöjjön létre Magyarországon egy olyan egyesített kutatóbázis, ahol összegyűjtik a megjelent memoárokat, tanulmányokat, személyes tárgyakat”, mert bár igen sok adat van meg Magyarországon az 1944–45-ben történtekről, a 90-es évek végén több dokumentumot átadtak az orosz föderáció hatóságai, ezek az interneten azonban csak részben érhetőek el. Ezért is szükséges egy egységes bázis – szögezte le.
Hozzátette: a volt Szovjetunió országaiban helyszíni kutatással nem sokan foglalkoznak, sajnos, hogy a Gulag egykori jelentős területén, a Donyec-medence térségében harcok dúlnak, ezért az itteni kutatás megrekedt, és nem indulhatnak el ide az egyéni és csoportos kegyeleti zarándokutak sem, pedig „felvillant” a lehetősége annak, hogy az ottani lakosság is együttműködik emlékművek felállításában.
Az Országgyűlés 2012-ben nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává, azért, hogy méltóképpen emlékezzenek meg azokról, akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak több éves kényszermunkára, illetve akiket a második világháború után 5-25 évre száműztek a Gulag rabtelepeire a magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján.
A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben elpusztultak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető. A kényszermunkások között különösen tragikus sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált különösen súlyossá, ekkor hozták létre ugyanis a gulágon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak 5-6 ezer élte meg a szabadulást, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket.
Szerencsen a hétfői konferenciát megelőzően vasárnap Málenkij robot és a Délvidéki magyar golgota 1944–1945 címmel kiállítás nyílt, kedden pedig a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléknapját tartják meg, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város vasútállomásán emléktáblát avatnak.
