Felavatták a Szovjetunióba hurcoltak emlékművét

„Áldozat az egész nemzet, mindenki megszenvedte ennek az időszaknak a szörnyűségét.”

A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléknapján tartott emlékműavatáson Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár kijelentette: ennek a tragédiának sohasem szabad megismétlődnie, beszélni kell róla, meg kell emlékezni a túlélőkről, az áldozatokról. Hangsúlyozta, hogy a hazatérők testileg-lelkileg magukon viselték a kényszermunka éveit további életükben, megbélyegzettek lettek az új hatalom szemében, nem tölthettek be olyan munkakört, amilyet szerettek volna.

Sokan a magukkal hozott betegségek következtében haltak meg néhány éven belül – mondta, hozzátéve, a gulágról visszatértek sokáig némaságra voltak ítélve, még azt a lehetőséget is elvették tőlük, hogy rokonaikat, társaikat megsirassák, hiszen az elnyomó kommunista hatalomnak az volt a módszere, hogy miután már mindent elvett az emberektől, a legfontosabbat akarta elvenni és kisajátítani: az emlékezetet.

Latorcai Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy éppen ezért születtek és születnek Magyarországon olyan elhatározások, amelyek ezeket a sebeket kívánják gyógyítani, ennek jegyében a kormány 2015-öt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékének szenteli.

A rendezvényen felolvasták Áder János levelét. A köztársasági elnök, aki emlékműavatás fővédnöki tisztét vállalta, egyebek mellett azt írta: ez az emlékmű figyelmeztet minden erre járót, hogy „soha többé nem kérünk a gyilkos indulatból, a faji, nyelvi, etnikai megkülönböztetésből, mert aki származása alapján különbséget tesz magyar és magyar között, az az egész nemzetet tagadja meg.

„Kényszermunka indoklás nélkül, ítélet nélkül, jogfosztottan, teljes lelki és fizikai kiszolgáltatottságban, málenkij robot, csak egy kis munka – írta üzenetében az államfő –. Az elhurcoltaknak legalább a harmada sohasem térhetett vissza szülőföldjére, legtöbbjük jeltelen sírba került, még a halálban sem kapta vissza emberi méltóságát.”

A háborúban egymásra uszított népek közti indulatból etnikai bosszú lett, a győztesek különös figyelmet szenteltek a német ajkú emberek gyötrésének, a kollektív bűnösség embertelen és minden jogi alapot nélkülöző elvének jegyében fasisztának minősült minden német, olyanok, akiknek semmi közük nem volt a fasiszta bűnökhöz, akik polgárként magyarnak vallották magukat, dolgos, törvénytisztelő, ezt a hazát gazdagító nép tagjai voltak – írta Áder János, megjegyezve: „az a kis munka Magyarország hatalmas veszteségének bizonyult”.

Árvay Attila, a szerencsi német nemzetiségi önkormányzat elnöke arról szólt, hogy ártatlan civileket, nőket, tizenéves lányokat és fiúkat egyaránt elhurcoltak a Szovjetunióba. „Élnek még körünkben egykori elhurcoltak”, és élnek olyan itthon maradottak is, akiktől elszakították szüleiket, testvéreiket, rokonaikat, akik közül sokan ma is idegen földben, jeltelen sírban nyugszanak. Elhurcoltak nemcsak német nemzetiségűeket, hanem olyanokat is, akiknek pusztán a neve volt németes csengésű, sőt nagy számban olyanokat is, akiknek valójában semmi közük nem volt a magyarországi németséghez, így lettek áldozatok színmagyar falvak lakói is – hangoztatta. A hazatérők hosszú rabság után nemcsak lelkileg, hanem sokszor testileg is megnyomorodva élték tovább mindennapjaikat, arról, hogy mi történt velük, évtizedekig nem volt szabad beszélniük – emlékeztetett.

„Azért emeltünk emlékművet itt, a szerencsi vasútállomáson, ahol bevagonírozták az embereket, hogy a szomorú események soha ne merüljenek feledésbe a térségben” – jelentette ki, majd olyan idős nőket és férfiakat köszöntött név szerint, akik megjárták a gulág poklait.

Az Ekker Róbert szobrászművész készítette emlékművet a történelmi egyházak képviselői áldották meg, majd koszorúk, virágok sokasága borította el a talapzatát.

Szerencsen vasárnap óta tart a gulágkutatók ötödik nemzetközi konferenciája. Kedden az emlékmű avatása után Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára még a szerencsi várban megtartott rendezvényen mondta: voltak olyan magyar emberek is, kommunisták, akik mindent megtettek azért, hogy segítsék az oroszokat a málenkij robotra kényszerítettek összegyűjtésében, „szomorú, hogy ebben a szörnyű pusztításban úgynevezett magyar emberek is részt vállaltak”.

„Áldozatok azok, akik kint haltak meg, áldozatok azok is, akik haza tudtak jönni, és áldozatok azok is, akik itthon maradtak” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: áldozat az egész nemzet, mindenki megszenvedte ennek az időszaknak a szörnyűségét. Szükség van hasonló emlékhelyekre, szükség van a november 25-ei emléknapra, mind ahogy a kommunizmus áldozatainak emléknapjára is, felejteni nem szabad – hangsúlyozta.