– Mi volt a legfőbb oka annak, hogy életre hívták a Családi Életre Nevelés (CSÉN) munkacsoportot?
– Kopp Mária professzor asszony megtudta, hogy a készülő új nemzeti alaptantervbe bekerül a családi életre és kapcsolati kultúrára nevelés témaköre. Ez szükségessé tette, hogy mielőbb kidolgozásra kerüljön megfelelő tananyag, vagyis a különböző életkoroknak megfelelő és a különféle tantárgyakhoz illeszkedő tematikák kínálata. Szerencsére nem volt nehéz találnia olyan hozzáértő szakembereket, akik már több mint egy évtizede járták az országot és „családórákat” tartottak igen nagy sikerrel. Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes vezetésével Kecskemétről indult el a kezdeményezés, majd vagy tíz évig a Sapientia Hittudományi Főiskola szakcsoportjaként oktatták szakembereknek a családi életre nevelést, s épp ez időtájt, 2011-ben szüntették meg ott ezt a munkacsoportot. A kötet sok jól bevált módszerüket ismerteti. Kopp Mária tudta, hogy a bevezetésre váró új tematikákra szükséges a pedagógusokat felkészíteni. Kereste a lehetőségét, hogy mielőbb induljanak felkészítő programok, amelyek segítik a pedagógusok szemléletformálását és korszerű ismeretanyaggal, valamint hatékony módszerekkel gazdagítják a munkájukat. A Károli Gáspár Református Egyetemen ennek már voltak előzményei. A 2000-ben Buda Béla által beindított kommunikáció képzésben hangsúlyt kapott a közvetlen emberi/kapcsolati kommunikáció fejlesztése, valamint a családi kommunikáció, s akkreditáltattunk 40 órás pedagógus-továbbképzést „családkonzultáció”, majd „mediáció” témakörökben. Most örömmel vállalkoztunk arra, hogy a CSÉN munkacsoporttal közösen kidolgozott témaköröket beépítsük egy 40 órás CSÉN pedagógus-továbbképzésbe. Ezt sikerrel akkreditáltattuk 2012-ben, s azóta a Károli BTK-ja Budapesten is, Gyöngyösön is 4-4 csoportot továbbképezett. A Debreceni Egyetem is átvette s elindította a programunkat és 2 csoportnyi szakember továbbképzését már megoldotta a keleti végeken.
– A kötet, a Családi életre és kapcsolati kultúrára felkészítés milyen fogadtatásban részesült?
– A kötet lassan kerül a pedagógusok kezébe, de jönnek vissza az elismerő vélemények. Az ismeretanyagot gazdagnak, a családok és fiatalok működését és problémáit világosan elemzőnek tartják. Sok olyan jelenség mélyebb megértését kapják a könyvben, ami napjaink iskoláiban, diákkapcsolataiban még nehezen érthetőek és kezelhetőek. Ilyen a mobbing, a bullying vagy a gyermekek családi életében a veszteségek kezelése is.
– Mire elég a negyvenórás képzés?
– A 40 órás képzés 5-5 órát biztosít a 8 témakörre. A családi életre felkészítéshez az értékrendről, a család szociológiai, majd pszichológiai működéséről, a változások és veszteségek kezeléséről kell korszerű ismereteket biztosítani, míg a kapcsolati kultúrára felkészítés fontos része az önismeret fejlesztése, a konfliktuskezelés, a veszélyekre és devianciákra való rálátás, a párkapcsolatra, a szexuális életre és a családtervezésre való tudatos felkészítés. Ehhez a pedagógusoknak megfelelő ráhangolódásra, tudatosabb rálátásra, kompetensebb oktatási gyakorlatra lesz szüksége. Sok módszer kerül bemutatásra és gyakoroltatásra. A továbbképzésen egy sor aktuális kérdésükre – például a szülő-gyerek, tanár-gyerek vagy gyerek-gyerek feszültségre – is választ kapnak társaiktól s az oktatóktól egyaránt.
– Mit gondol, valóban olyan rossz állapotban van a családi és a párkapcsolati, kapcsolati kultúránk, hogy ezt külön fejleszteni szükséges?
– Sajnos igen. Alapvetően azt mondhatnám, hogy a kapcsolatokban is a fogyasztói mentalitás kezd eluralkodni: mindenki jól akarja érezni magát, úgy véli, hogy ez neki jár, de kevéssé mérlegeli, hogy az ő viselkedése milyen mértékben teszi a társát boldoggá vagy boldogtalanná. A kölcsönösség, ne adj’ Isten a nagylelkűség egyre kevésbé érték. A másik örömének a keresése szinte karácsonyi kuriózum. Egyre kevesebb a szeretetteljes, türelmes szülői kapcsolati minta, ami példaként követhető lenne, hát nem csoda, ha a testvérek se szeretik eléggé egymást, s majd ezt a kapcsolati mintát fogják a házastársukkal működtetni. Honnan várható a javulás? Könyvekből, önfejlesztő programoktól, de pozitív értékek köré szerveződő közösségektől – akár egy jó osztályfőnök hatására – is sok segítséget kaphatnak gyerekek és családok.
– A gyerekek – elvileg – a családi környezetben elsajátítják a szocializáció mentén a legfőbb értékeket, fejlődik a kapcsolati kultúrájuk. Ezek szerint ez elégtelen folyamat. Ezért van szükség arra, hogy a nemzeti tanterv keretein belül további ,,impulzusokat” kapjanak?
– A családi szocializációnak csak egyik mechanizmusa a látott, megtapasztalt szülői – feszültség-, konfliktuskezelés, veszteség, kudarc feldolgozása, öröm kifejezése, ünneplés, hagyományőrzés stb. – viselkedés. A másik a beszélgetésekből kapott ismeret, a szülői szemlélet- és gondolkodásmód, világszemlélet megismerése. Egyre kevesebbet beszélget a család, sok helyen már nincs is közös vacsora, s televíziót is külön néznek. A gyerekeknek legalább tudniuk kell, miről maradnak le s mit akarnak majd a gyermekeiknek megadni.
– Ön szerint napjainkban mi veszélyezteti leginkább a család egységét?
– Talán az együtt töltött „minőségi” idő hiánya. Amikor érdeklődéssel – és nem kritikával – egymásra figyelnek a családtagok. Ez lehetőséget adhat egymás jobb megismerésére, ezáltal a megértésére és elfogadására. S ez kell a szeretet megéléséhez. De ez segít az élettapasztalatok átadásában is, ami a kapcsolati kultúra fejlesztése szempontjából nélkülözhetetlen.
origo.hu
Tűz ütött ki egy hévízi szállodában
