Hoffmann Rózsa: Óvatosan a szakképzés preferálásával!

A politikus a nemrég megjelent könyvéről és az oktatás helyzetéről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

– Mérföldkő után – mit? miért? címmel jelent meg nemrég a köznevelés megújításáról írt könyve. Mikor és miért döntött úgy, hogy papírra veti az államtitkári ciklus történéseit?
– Már államtitkárként fontolgattam, hogy könyvben osszam meg a nyilvánossággal a köznevelés átalakításának eseményeit és indokait. A ciklus végén fokozatosan készültem az államtitkári tevékenység befejezésére, és ezzel párhuzamosan egyre erősebb volt a késztetésem, hogy ezt a négy évet lezárjam és összefoglaljam.

– Az elmúlt kormányciklusban talán oktatási intézkedésekből volt a legtöbb, és ezek is álltak leginkább reflektorfényben. Van még olyasmi, amit magyarázni kell?
– Valóban, a köznevelésben annyi változás történt négy év alatt, mint talán egyetlen más területen sem. Ráadásul mindezt akkora lárma kísérte a médiában és a közbeszédben, hogy a sok félremagyarázás és félreértés gyakran elfedte a valóságot. Épp emiatt éreztem, hogy nem ártana önmagam, az iskolák iránt érdeklődők és az utókor számára is tisztázni, hogy mit végeztünk el. Vagyis: Mit? Miért?

– Pedagógiai, politikai szakkönyv vagy személyes hangvételű beszámoló született? Kiírta magából azt is, hogy emberileg miképp élte meg a reformintézkedéseket övező vitákat és támadásokat?
– A 15. fejezetnek Emberi vonatkozások a címe, ez az események személyes megéléséről szól. Aki arra gondolna, hogy pikáns titkokat árulok el, az csalódni fog, mert ilyenek nincsenek benne. De arról beszámolok, hogy mi szerzett örömet, vagy mi volt gyötrelmesebb. Itt igyekeztem személyes megvilágításban bemutatni az államtitkári munkát. Nehéz egyébként műfajilag behatárolni a könyvet: közérthető nyelven és stílusban megírt szakmai kiadvány. Törekedtem arra, hogy tiszta magyar nyelven mindenki számára érthető legyen, miközben komoly neveléstudományi és társadalmi kérdéseket is boncolgatok benne.

– Nyilván olvasható a kötetben, de árulja el: mit tart a legnagyobb eredménynek, és melyek azok az intézkedések, amelyek félresikerültek, amelyeket ma már másképp csinálna?
– Eredmény sok van, ezek közül a pedagógus-életpályát, az iskolák állami fenntartásba vételét, a nevelésközpontú szemlélet elterjedését, a mindennapos testnevelés bevezetését, a pedagógusképzés megújítását és a közösségi munkát tartom a legfontosabbaknak. Olyan nincs, amit megbántam volna, de olyan igen, amit nem tudtunk befejezni négy év alatt. Ezekről szintén írok a könyvben.

– Az életpályamodellről beszéljünk egy kicsit bővebben! Az új bérrendszer egyik legfőbb erénye, hogy a minimálbérhez kötötték, így kiszámíthatóvá és értékállóvá váltak a fizetések. Államtitkárként ön is számos alkalommal éppen ezt emelte ki az új rendszer legfontosabb elemeként. Mit szól ahhoz, hogy a kormány most megszüntetné az összefüggést, így a jövőben nem emelkednek a minimálbérrel együtt a pedagógusbérek?
– Remélem, hogy a kettő nem fog teljesen elválni egymástól, csak valami más fogalmat vezetnek majd be. A minimálbér elsősorban a gazdaság szereplőire vonatkozik. A közszférában lehet más is a bérszámítás alapja. A minden évben megalkotandó költségvetési törvénynél kell figyelni arra, hogy ne devalválódjék a pedagógusbérek értéke. Korábban, ha voltak is alkalmi béremelések, értékállóságukat nem biztosították. A további növekményt két tényező szolgálja: egyfelől a kormány ígéretet tett arra, hogy 2017-ig folytatódik a pedagógusfizetések emelése, miközben már az eddigieknek is érzékelhető eredményei vannak. Másfelől mostantól a jövedelmek döntő módon a minősítések eredményeként fognak növekedni, mégpedig jelentős mértékben. Talán nem kerülte el senki figyelmét, hogy egyedül a pedagógusoknál kezdődött meg az elmúlt ciklusban egy bérrendezési sorozat. Most viszont sorra születnek kormányzati döntések a többi ágazat életpályarendszerének kidolgozásáról. Miután a pedagógusok megelőzték az összes foglalkozási ág képviselőit, néhány éven belül nagyobb, lökésszerű emelés itt már nem várható. Az viszont megkerülhetetlen, hogy a mostani fizetéseket karbantartsa és a jövedelmeket az ígéretnek megfelelően tovább emelje a kormány. Egyébként remélem, hogy az örvendetesen megkezdődött gazdasági fejlődés alapot teremt majd a további emelésekhez is. A pedagógusoknak belátható időn belül a legjobban fizetett réteghez kell tartozniuk.

– Akkor az említett módosítás visszalépés vagy sem?
– Részben. De a lényeg az, hogy tovább fognak emelkedni a pedagógusjövedelmek. Az érdekvédelmi szervezetek is nyilván ügyelni fognak rá, hogy az elért kondíció állandóan javuljon.

– Amióta nem államtitkár, mennyire van benne napi szinten az oktatási ügyekben? Utódja ki szokta-e kérni a véleményét, rendszeres-e a konzultáció önök között?
– Nem szükséges az utódnak rendszeresen konzultálnia az előddel, ez mégsem ritka esetünkben. Utoljára épp tegnap tárgyaltam a köznevelési államtitkár asszonnyal. Volt, hogy én kerestem, volt, hogy fordítva. Harmonikus az együttműködésünk, de országgyűlési képviselőként nyilvánvalóan nem dolgom, hogy minden részletkérdéssel foglalkozzak.

– És hogy látja Czunyiné Bertalan Judit munkáját az első hónapok alapján? Jó irányba viszi tovább, amit ön elkezdett?
– Tökéletesen bízom az államtitkár asszonyban, aki teljes azonosulással folytatja, amit elkezdtünk. Nincs semmiféle ok feltételezni, hogy ellentmondás lenne a volt és jelenlegi irányítás között, még apró részletkérdésekben is egyezünk. Én nyilvánosságra hozott elköszönéssel fejeztem be államtitkári munkámat, amelyben kijelentettem, hogy utódomat mindenben támogatni és segíteni fogom. Ez így is történik. Az én gyakorlatomban sajnos nem így volt.

– Nemrég tiszteletbeli taggá avatta a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK). Aktívan részt fog venni a testület munkájában?
– Rendszeresen nem, de élő a kapcsolatom az NPK-val. A kar elnöksége értékeli, amit elvégeztem, én pedig élek minden lehetőséggel azért, hogy mielőbb olyan helyzetbe hozzuk a testületet, hogy betölthesse a neki szánt hivatását.

– Egyelőre nem úgy működnek, ahogy kellene. A tanárok olyannyira nem érdeklődnek a testület munkája iránt, hogy a megyei szervek közül többet fel sem tudtak első nekifutásra állítani, mert a tisztségekre nem volt elég jelentkező.
– A nagyobb aktivitást nem lehet törvénnyel kikényszeríteni. Szeretném persze, hogy mielőbb bekapcsolódjék minden pedagógus a szakmai közéletnek ebbe az új lehetőségébe. Szerintem ez be is fog következni.

– Min kellene változtatnia a karnak, hogy elnyerje a pedagógusok bizalmát?
– A vontatottabb indulás mögött adminisztratív okok is állnak. A kar bírósági bejegyzése még mindig nem történt meg. Nem normális, hogy ötször kelljen visszaküldeni egy beadványt valami jelentéktelen pontatlanság miatt. Amíg viszont nincs bejegyezve a kar, addig nem nyithat számlát, nem vehet fel alkalmazottat, nincs mozgástere. Ha ezen túljutnak, nem lesz gond a testület működésével. Ami a mostani tennivalókat illeti: a pedagógusoknak kell figyelniük arra, hogy a legnagyobb szakmai tekintélyű kollégákat válaszszák meg a tisztségekre. Ha olyanokra bízzák a köznevelés ügyeit, akiket maguk is respektálnak, akkor sikeres lesz a kar működése, és növekszik a hivatás tekintélye.

– Nem aggályos egyébként a pedagóguskarral kapcsolatban az az új törvénymódosítás, amely felhatalmazná a minisztert, hogy ő határozza meg a testület tagságának körét és működését? Hogy lesz így független a szervezet?
– A kar életre hívásakor két lehetőségünk volt: önkéntes tagság és tagdíj, vagy automatikus tagság, és nincs tagdíj. Miután az egész elgondolás arra épült, hogy legyen olyan szerv, amelyik kényszer nélkül tömöríti az összes pedagógust, ebből következett, hogy a büdzsének kell a működés minimális feltételeit biztosítani. Ha a tagdíjas verzió mellett döntünk, akkor az NPK is arra a sorsra jutott volna, mint az ágazati szervezetek nagy része, amelyek üresek, nincs tagságuk, és nem tudják magukat finanszírozni. A költségvetési támogatás nem jelenti a napi ügyekbe történő beleszólást, a tagság kérdését és a működés kereteit a törvény rendezi, a kar függetlensége nincs veszélyben.

– Milyennek látja a jövő évi költségvetés köznevelési fejezetének számait? Több pénzt kap az állami iskolafenntartó, mint az idén, de ha az évközi kisegítő forrásokat is beszámítjuk, akkor annyival mégsem vagyunk előrébb.
– Annyival több a jövő évi forrás, amennyire szükség van. Reális számítások szerint elég lesz. Jelen pillanatban nincs olyan ok, amely miatt nagyobb összeget kellett volna odatenni a Klikhez. Ha viszont közbejön valamilyen váratlan esemény, akkor – éppen az állami garancia miatt – a tartalékból mindig ki fogja segíteni a kormány az iskolarendszert. Ebben a gazdasági helyzetben elégedettek lehetünk a köznevelés költségvetésével. Őszintén szólva nem is értem azokat a kijelentéseket, amelyek megszorításról szólnak. Tételesen kiszámoltam a többletet az alapfokú, a középfokú és a felsőoktatásra, valamint az oktatás egészére, és mindegyikben milliárdos nagyságrendű növekmény van a tavalyihoz képest. A középfoknál, amellyel kapcsolatban a vészharangot kongatja az ellenzék, megközelítőleg tízmilliárdos a többlet. Hiába próbálják meg egyesek a kormányt a költségvetés kapcsán kritizálni, a számok mást mondanak. Sehonnan nem olvasható ki például az sem, hogy a kormány radikálisan csökkentené a gimnáziumok számát.

– De a szakképzés preferálása egyértelmű kormányzati szándék, ami nyilván ki fog hatni a gimnáziumi létszámokra.
– Ha többen választják a szakiskolát, abból logikusan következik, hogy kevesebb lesz a gimnazista. Nem rossz irány a szakképzés preferálása, de nagyon óvatosan kell hozzányúlni. Ezt a „hogyant” még nem látom. Azt nagyon rossznak tartanám, ha központi intézkedéssel radikálisan csökkentenék az érettségiző fiatalok számát. Ugyanis, miközben tény, hogy jól képzett szakmunkásokra szükség van, az is tény, hogy a szakmunkáskép megváltozott. Ma már sokoldalúan képzett, vállalkozói ismeretekkel rendelkező, nyelveket beszélő szakemberek kellenek a gazdaságnak, akiknek az ismeretei és kompetenciái megközelítik akár egy üzemmérnökéit. Az ilyen szakmunkások pedig nem a satupad mellett képződnek ki három év alatt. Ha már az arányokon változtat az oktatási rendszer, én azt tartanám helyesnek, ha az érettségihez kötött szakmák felé terelnénk a diákokat. És bár a Nemzetgazdasági Minisztérium szakemberei olykor megfeledkeznek a szakképzés olyan speciális területeiről, mint a művészeti, egészségügyi vagy idegenforgalmi stb. szakirányok, ki kell emelnem, hogy ezeknél az érettségi alapkövetelmény, ezekre külön szabályokat kell alkotni, és külön figyelmet kell fordítani.

– Ha már az érettségi szóba került, beszéljünk arról is, miért van ilyen csend a vizsgarendszer korábban beharangozott reformjáról. Hol tart az ügy?
– Tartok tőle, hogy nem elég gyorsan, de halad. Az volt a terv, hogy 2017-ben debütáljon az új érettségirendszer. Ezt most még nem látom biztosítottnak, bár különösen veszélyeztetettnek sem. Annyi már az én időmben megtörtént, hogy 20-ról 25 százalékra emeltük az elégséges alsó határát, és némiképp csökkent a vizsgatárgyak száma is. Nem vagyok amúgy elégedett a 25 százalékkal, ezt tovább kell emelni, de csak lassan szabad, hiszen egy gyors szintbeli váltás könnyen azt eredményezné, hogy a jelentkezők fele megbukik a vizsgán. Az alap- és az emelt szint közötti különbségtételt is át kell értelmezni. A szakmai háttérmunka már folyik.

– Nem oktatási téma, de érdekelne a véleménye: miért támogatja az üzletek vasárnapi zárva tartását? Hogy hat ez a családokra?
– Ha magunk elé idézünk egy fiatal nőt, aki egy bevásárlóközpont pénztárában dolgozik, és van két iskoláskorú gyereke, könnyű belátni, hogy a gyerekei hátrányba kerülnek, amiért nem tud az édesanyjuk foglalkozni velük hétvégén. Sok család van, ahol a munkahely elvesztésének félelme miatt nem mernek tiltakozni a hét végi beosztás ellen. A másik oldalon meg ott van az elkényelmesedés. Régen még szombaton is dolgoztunk, és szombat délután kellett bevásárolni, mert vasárnap semmi nem volt nyitva. És tudtunk e helyzethez alkalmazkodni: megéltünk, nem haltunk éhen. Minden csak időbeosztás kérdése. A családok szempontjából pedig kell lennie egy napnak, amikor elmehetnek együtt sétálni, kirándulni, a nagymamát meglátogatni. Hiszen a vasárnapnak az a küldetése, hogy kiemelkedjék a munkás hétköznapok közül azáltal, hogy együtt lehetnek, akik összetartoznak. Mellesleg sok nyugati országban zárva vannak az üzletek éppen emiatt.

– Mit gondol arról, hogy a Miniszterelnökségen tízórás munkaidőt vezettek be, és ezt a gyakorlatot állítólag több minisztérium is átvenné?
– Nem tartom jónak, mert kizsigereli az embereket. Ugyanakkor meg kell mondanom, amíg kormányzati szereplő voltam, mi is napi 12-14 órát dolgoztunk. Sokszor a hétvége is áldozatul esett. De nem azért, mert köteleztek rá, hanem mert belső késztetésünk volt, hogy a feladatokat el kell végezni. A munkaidő emelését szabállyal, kötelezően előírni nemcsak szerencsétlen lépés, de törvény- és családellenes is. Azoktól a munkavállalóktól különösen embertelen ilyesmit elvárni, akik kisgyereket nevelnek. Másfelől a szellemi tevékenységek soha nem értek, és nem is érnek véget a hivatalos munkaidő végeztével: az ügyek iránt elkötelezett ember sokszor folytatja otthon, akár éjszaka is, amibe belefogott, mert nem nyugszik, amíg meg nem oldja a problémákat.