Lelepleződhet a KISZ-vagyon története

Fény derülhet a rendszerváltás egyik legnagyobb – bírói segédlettel végrehajtott – hazugságára.

Bákonyi Ádám
2014. 12. 18. 5:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A papíron még működő Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Demisz) elnöke, Takács István a minap nyilatkozott úgy, hogy szervezete nem jogutódja a KISZ-nek. A nyilatkozat annak a pernek az iratai között lelhető fel, amelyet az ügyészség tavaly indított a Demisz megszüntetéséért.

A lap szerint ez azt jelenti, hogy az 1989-ben bő hárommilliárd forintra értékelt KISZ-vagyonnak (benne 77 ingatlannal) az államra kellett volna szállnia, nem pedig a Demisz-elitre, azaz a mostanság már a Demokratikus Koalíciót (DK) menedzselő Gyurcsány Ferencre, Varju Lászlóra, valamint a Kulcsár-ügyből ismert szocialista Karl Imrére és társaikra. Gyurcsány ugyan formálisan hamar búcsút intett a Demisznek, ám mégis a csapat tagja maradt: a Demisz nevében Karl Imre 1993-ban az ő Altus Rt.-jét bízta meg az Ezermester Úttörővállalat végelszámolásával. A Heti Válasz cikke felveti azt is, hogy az MSZP ugyancsak bírói „műhiba” következtében válhatott jogi személlyé és papíron a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjává.

Eközben egy korabeli Ifjúsági Magazinból kiderül, Gyurcsány Ferenc 1989-ben úgy hagyta ott a Demiszt, hogy az onnét kapott lakást megtartotta, a szervezetben ezért „cserbenhagyó gázolónak” tartották. Az Almavárybabáry. tumblr.com oldal hívta fel a figyelmet az akkor 28 éves Gyurcsánnyal készült interjúra, amelyből kiderül: a későbbi kormányfő, a DK jelenlegi elnöke azért lépett ki a Demiszből, mert a többpártrendszer közeledésével nem érezte életképesnek. Csakhogy kilépése előtt Gyurcsány két hónapig volt a Demisz alelnöke, szolgálati lakását viszont megtartotta rövidke pályafutása után.

– A Fővárosi Tanács rendelkezési keretéből kaptam lakást, s ez a lemondás után nagy port vert fel a Demiszben. Sokat töprengtem, s úgy döntöttem, nem adom vissza a lakást, csak akkor, ha ez válik a politikai viták középpontjává. Ha ettől valaki boldog lesz ebben az országban, visszaadom – mondta Gyurcsány a magazin felvetésére, hogy egzisztenciális előnyt kovácsolt az alelnökségből, majd bedobta a törülközőt. A DK sajtóosztályán lapzártánkig nem válaszoltak kérdésünkre, hogy Gyurcsány végül megtartotta vagy visszaadta-e az ingatlant.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.