Több ügyvéd megemlítette, hogy védencét az évek óta folyó büntetőeljárás miatt már számos hátrány érte: többen elvesztették a munkájukat és azóta sem tudtak elhelyezkedni. A védők szerint már csak ezért is indokolatlan lenne őket további szankciókkal sújtani.
Mindezzel összefüggésben több védő szóvá tette azt is, hogy egy másik, ehhez hasonló, nemrég bírói szakba került ügyben a vádhatóság több száz gyanúsítottal szemben elhalasztotta a vádemelést, így nekik nem is kellett bíróság elé állniuk.
Ők megúszták, mert egy nagyobb hálózat tagjaiként kerültek a hatóságok látókörébe, de nem lehet egyforma ügyekben gyökeresen eltérő az ügyészségi gyakorlat, csak azért, mert az igazságszolgáltatásnak így kényelmes – vetette fel az egyik ügyvéd, arra célozva, hogy ezek az ügyészi döntések igazságtalan megkülönböztetést eredményeztek hasonló ügyek elkövetői között.
Az elsőrendű vádlott ügyvédje méltányos ítéletet kért: az ügyészi indítvánnyal ellentétben nem letöltendő, hanem felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását. Továbbá azt mondta, hogy védence – aki a bíróságon beismerő vallomást tett – három gyermekét egyedül nevelő özvegy, a kenőpénzeket a családjára fordította, abból semmiféle vagyont nem halmozott fel, ezért az ügyészi indítványban szereplő vagyonelkobzás is indokolatlanul eltúlzott, megtorló jellegű szankció, csakúgy, mint a tanári hivatástól eltiltás.
A vádlottak egy része tagadta bűnösségét, az ő védőik felmentést kértek.
Több ügyvéd vitatta a nyomozás törvényességét is, részben a védő nélkül lezajlott gyanúsításokat, részben pedig a telefonlehallgatással szerezett bizonyítékok felhasználhatóságát.
Az ügyet a nyilvánosságban korábban a Budapesti Corvinus Egyetemmel hozták összefüggésbe, ám az intézmény többször jelezte, hogy csupán a helyszínt biztosította a vizsgáztatásokhoz. A vádbeli esetekben a szervező az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ volt.
