Egy ENSZ-jelentés szerint nagyjából húsz év múlva háborúk várhatók a vízkészletek birtoklásáért, miközben klímamenekültek árasztják el Európát. Ön diplomataként dolgozott Líbiában, az Egyesült Arab Emírségekben és Izraelben is. Voltak már jelei ennek a Közel-Keleten is?
– A probléma valós, és nem új keletű. Már az 1967. júniusi arab– izraeli háború – más nevén a hatnapos háború – közvetlen kiváltó oka is az volt, hogy Szíria a Golán-fennsíkról lefolyó vizeket elkezdte keleti irányba továbbítani, hogy megszakítsa az izraeli vízutánpótlást. A vízhiány miatt egyre több konfliktus várható majd a világban. 1900-ban harmadannyian éltünk a bolygón, mint most, a vízkivételünk viszont az akkorinak a hatszorosára nőtt. Száz évvel ezelőtt 12 ezer köbméter víz jutott egy főre, ma legfeljebb ötezer köbméter. Eközben a Föld lakosságának száma 2050-re várhatóan kilencmilliárdra nő. Már 2030-ra kétszer annyi élelmiszert kellene termelni, mint most, és ehhez 35 százalékkal több vízre lenne szükség. Ezekre a problémákra minél előbb megoldást kell találni.
– Mi lehet a megoldás? A génmódosított vagy mesterségesen előállított élelmiszer?
– Semmiképpen sem a génmódosított élelmiszerek elterjesztésében látom a megoldást. Inkább technológiaváltásra lenne szükség, hogy jelentősen hatékonyabbá tehessük a vízhasználatot. A mai, korszerű öntözéses technológiákkal például a korábbi vízfelhasználás harmadával ugyanazt az eredményt érhetjük el, mint évtizedekkel ezelőtt.
– Mint volt biztonságpolitikai államtitkárt is kérdezem: hogyan lehet rávenni a világ gazdagabbik felét, hogy a megújuló, illetve a takarékosabb technológiák fejlesztésére költse a pénzét, és ne a fegyverekre?
– A nagyobb anyagi forrásokkal bíró, gazdagabb államok áldoztak eddig is főként a zöldtechnológiák fejlesztésére, nem pedig a szegényebbek. A kérdés csak az, hogy ezek a technológiák miként tudnak elterjedni a földön, milyen együttműködések révén és milyen pénzügyi konstrukciókkal. Nem mindig jó, ha az a fő szempont, hogy ki kinek mennyi pénzt fizessen a fejlődés érdekében. Erre ugyanis egyrészt kevés a hajlandóság a fejlettebb államok részéről, másrészt többet érnek a normál gazdasági ügymenetben létesülő befektetések a rászoruló országokban.
– Az ENSZ hamarosan klímakonferenciát tart Párizsban. Az előrejelzések szerint ugyanakkor 2028-ig meghaladjuk a 2 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést az ipari forradalom időszakának szintjéhez képest a világban. Hogyan lehet ezt megállítani, és mik lehetnek a következményei annak, ha ez nem sikerül?
– Ennél sokkal súlyosabb is lehet a helyzet. Ha nem tudunk változtatni a jelenlegi gazdaságműködtetési rendünkön és fejlődési pályánkon, akkor a század végére akár az 5-6 Celsius-fokig is eljutunk. Az életfeltételeink azonban már akkor alapvetően megváltoznak, ha túllépjük a plusz 2 Celsius-fokot. Ha elérjük vagy meghaladjuk a plusz 4 Celsius-fokot, azt már elszabaduló klímaváltozásnak hívják a tudósok. Ez minden képzeletet felülmúló tengerszint-emelkedéshez vezethet; 6 Celsius-foknál például tizenöt, helyenként hetvenméteres tengerszint-emelkedés várható. Ez azt jelentené, hogy 2100 körül, amikor mintegy 10,5 milliárd ember élne a Földön, csak a tengerszint emelkedése 3,5 milliárd ember áttelepítését tenné szükségessé. Párizsban tehát egy valóban transzformatív és kötelező jellegű megállapodásra kellene jutni. A megoldás a technológiai haladás, a közös felelősségvállalás és az együttműködés. Az államfő ezeket a lehetőségeket is szeretné láttatni.
