Mint mondta, a kommunista diktatúra a történelem legalaposabban dokumentált időszakainak egyike, aki akarta, tudta, mi történik, a magyarok szemét pedig kinyitotta a 133 napig tartó tanácsköztársaság és mindaz, ami vele járt.
A történtekre nincs más magyarázat, mint az, hogy az elhurcoltakkal akarták újjáépíttetni a háború után a Szovjetuniót, tudatukba akarták vésni „az örök bűnösséget”, valamint megmutatni, „ki az új úr a házban” – jelentette ki a történész a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága és az Országgyűlés Hivatala által rendezett Trauma és tabu – Málenkij robot 1944/45–2014/15 című tanácskozáson.
A haladás a kommunizmus egyik legfontosabb hívószava volt, ami a gyakorlatban a diktatúra totálissá válását, az ellenség fogalmának folyamatos kiterjesztését, parttalanná tétlét jelentette. „A diktatúra nem akasztott mindennap, de mindennap mérgezett, fertőzött és rohasztott” – fogalmazott Schmidt Mária.
A történész kitért arra is, hogy a harcok alatt és után hétszázezer magyart kényszerítettek lágerekbe, ahonnan – a kemény rabszolgamunka, a nélkülözés és a betegségek miatt – mintegy háromszázezren nem tértek vissza. A szovjet adatok szerint hozzávetőleg négymillió külföldi jutott ilyen sorsra, 85 százalékuk német, japán és magyar volt, és ezekkel az emberekkel a következő tíz évben minden nagyberuházáson munkát végeztettek.
Schmidt Mária arról beszélt: nemzetünk iránti kötelességünk az emlékezés, hiszen „amíg múltunk e sebe be nem heged, hatalma van rajtunk”.
A polgári Magyarország nem képzelhető el anélkül, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a diktatúra áldozataira, a málenkij robotra elhurcoltakra, a kényszermunkatáborokban életüket vesztettekre és az ötvenhatos forradalom vérbe fojtásának áldozataira – emelte ki Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke az Országházban szerdán rendezett emlékkonferencián.
Úgy fogalmazott: a polgári Magyarország értékalapú cáfolata a kommunizmus hol sanyargató, hol sivár valóságának, a magántulajdon tagadásának, a szabad és gondolkodó közösségek ellehetetlenítésének, az egyházellenességnek, a nemzetben gondolkodó szabad polgárokból álló, művelt középosztály célzott felszámolásának.
E gyásznapon nemcsak azokat a tízezreket sirathatjuk, akik a kommunizmus magyarországi négy évtizede alatt az elnyomó diktatúra elleni harcban, bátor ellenállásban vesztették életüket vagy akiket emiatt a diktatúra megfosztott szabadságuktól, hanem sírhatunk az ország egésze miatt is, amelyet a jaltai világrendben évezredes szerves nyugati kötődése ellenére a második világháború győztes hatalmainak vezetői a Kelethez soroltak. Ezzel Magyarország egy embertelen, bukásra ítélt történelmi kísérlet szenvedéstörténetének áldozata lett – mondta Gulyás Gergely.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az akkori kor hangulatát felidézve azt mondta: sokszor még gyanú sem volt az elhurcoltak bűnösségére, hanem véletlenszerűen származás, név alapján vitték el az embereket. Bárkit bármikor el lehetett hurcolni ebben az időszakban, és nem tudott valaki olyat tenni, hogy ne válhasson a hatalom potenciális ellenségévé a későbbikben.
A gulág áldozatai alulértékelt hősök, keveset beszélnek és keveset tudnak róluk, ez a terület a kibeszéletlen témák közé tartozik – mutatott rá, valamint kiemelte: az idei évet a málenkij robot és a gulág emlékévé nyilvánította a kormány, és igyekeztek az emlékbizottságot minél szélesebb körű tagsággal létrehozni. Azt szeretnék, ha az egész év, jövő február végéig a megemlékezésről, a tényfeltárásról, ismeretterjesztésről szólna, szeretnék a történelem minden részletét feltérképezni.
Majorszki András, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának elnöke kiemelte: a Kárpát-medence és a világ számos pontjáról érkeztek vendégek tanácskozásra, amellyel az elhurcolt embereknek kívánnak emléket állítani. A mai magyar társadalomban nagy igény van, hogy feltárják és bemutassák a második világháború végén történt eseményeket, amelyek hosszú időn át feledésre voltak ítélve – hangsúlyozta.
