Urbán József piarista atya igenekről és nemekről

Semjén Zsolt diadalittas közleményt adott ki a szlovákiai házasságvédő népszavazást követően, de az mintha nem egészen a katolikus álláspontot tükrözné.

– Hogy az alaptörvényben védi meg a politika a házasság és a család intézményét, ezek szerint bántó, helytelen és kirekesztő?
– Én érzékelem, hogy ezt egyesek bántásnak élik meg. Úgy gondolom, hogy ezzel keresztényként érdemes „szóba állni”. Politikusként nem tudom, mi a helyzet. Engem mint Jézusra figyelő embert ez megérint. Az ember fent van a Facebookon, és keresztény emberektől, akár piarista öregdiákoktól is olyat lát leírva, hogy „buzirajzás”. Értem, hogy őbenne félelmek vannak, de azt is, hogy ez a szó iszonyatosan bántó.

– Rendben, ön nem politikus. De csak megkérdezem: mit kellett volna tenni? Kihagyni az alaptörvényből? Nem fogadható el önnek, hogy a család és a házasság intézményét támadások érik, lejáratják, ezért szükség lehet ilyen védelemre?
– Ennek a politikai vonatkozását nem tudom eldönteni. Csak azt érzékelem, hogy ahogy beszélünk erről Magyarországon, a beszélgetés résztvevői közül sokan úgy érzik magukat, hogy fejbe vannak csapva. Azt is látom, hogy a családok, a házasok úgy élik meg, hogy bántják őket, félelmek vannak bennük. Nem tudom eldönteni, hogy az alkotmány-e az az eszköz, amellyel meg kell védeni őket.

Piarista szerzetes, pap, tanár vagyok. 1964-ben születtem Budapesten. Érettségi után, 1982-ben jelentkeztem a rendbe. 1991-ben tettem örökfogadalmat, rá egy évre szenteltek pappá. 2003-tól 2011-ig a rend magyar tartományának vezetője voltam. Életem első csaknem három évtizedében úgy voltam, mint Mándy Iván, akiről azt mondták: nem nagyon járt a körúton túl. Számomra a körúton túlra jutás sorsfordító pillanata 1993-ban érkezett el, amikor tartományfőnököm Szegedre helyezett, az akkoriban frissen indult és még kialakulatlan iskolánkba. Tíz évet éltem Szegeden, de nemcsak ott éltem, hanem szegedi lettem. Barátságok, fontos kapcsolatok éltető szála fűz ide. Életem fontos szakasza lett ez a tíz esztendő. Ez alatt lettem felnőtt és felelősségvállaló, s tanultam meg a közösségépítés – vagy pontosabb így mondani: a közös építés – mindennél fontosabb feladatát. Teológiai tanulmányaimat a rendtartomány hittudományi főiskoláján kezdtem, majd a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán fejeztem be licienciátusi fokozottal 1993-ban. Ezzel párhuzamosan elvégeztem az angol szakot az ELTE-n. 2008-ban a SOTE Mentálhigiéné Intézete által szervezett posztgraduális kurzusán szereztem lelki gondozói diplomát. Érdekel a teológia, a filozófia, a szociológia és a pszichológia, újabban a történelem. Nagyon szeretem a történeteket, akár könyvben, akár filmen. Zenét társaságban tudok hallgatni, magamtól valamiért nem megy. Egyébként a zene is szegedi élményem; itt szerettette meg velem Szegheő József „Totya” rendtársam. Szeretek sportolni, mozogni. Különösen a csapatjátékokat és a csoportos kirándulásokat kedvelem.

(Forrás: urbanjozsef.piarista.hu)

– Térjünk vissza az eredeti témánkra: a katolikus tanítás egyértelműen megkülönbözteti a homoszexuális embert a homoszexuális tettektől, a bűnöst a bűntől.
– Szeretem a bűnöst, de elutasítom a bűnt – ez egy laboratóriumi mondat, ezt így nem lehet végrehajtani. Jézus arra figyelmeztet, hogy az elválasztással jobb, ha várunk az aratásig.

– Maga a három népszavazási kérdés kirekesztő? Ön azt írja, hogy legitim keresztény álláspont a házasság definiálásaként gondolni a referendum eredményére, ugyanakkor azt is, amit most mond, hogy ez megbélyegzi a homoszexuálisokat.
– Nem, én azt a véleményt érzem megbélyegzőnek, hogy az eredmény a keresztény és a normális álláspont megerősítése. Ha vannak olyan keresztények, akik azt mondják, hogy nemmel szavaznak, akkor ez máris nem igaz. Az értékelés a kirekesztő, hogy aki igennel szavaz, az szavaz keresztényi módon.

– Semjén Zsolt értékelése ön szerint tehát nem fedi le azt, amit a kereszténység tanít?
– Úgy mondanám, hogy nem érdemes ilyet mondani, mert ez tovább keseríti azt a helyzetet, amelyben érthetően és pozitív módon lehetne megnyilvánulni mondjuk a házasság kérdéséről.

– Nem tudok szabadulni a kérdéstől: mit kellett volna tennie a KDNP elnökének? Csöndben maradni?
– Egy vezetőnek a dolga az, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben van esélye a szót értésnek. Amelyben nincs erőszak, nincs félelemkeltés. Ez nekünk, keresztény vezetőknek különösen is dolgunk. Vezetői feladataim között lehet, hogy pont az az első, hogy olyan helyzeteket teremtsek, amelyekben félelem nélkül lehet megnyilvánulni.

– Ön azt is írja a blogbejegyzésben, hogy Semjén Zsolt azonos szintre helyezi a „keresztényt” és a „normálist”.
– Lehet, hogy csak én érzem bele a nyilatkozatba, hogy a kategóriák között kapcsolódás van. Akkor viszont nagyon szerencsétlenül került egymás mellé a két halmaz, de rossz üzenete van annak, hogy aki nem ért ezzel egyet, az nem „keresztény”, nem „normális”.

– Ha bibliai alapon közelítjük meg a kérdést, a szlovákiai népszavazás igen-nem válaszai kapcsán eszembe jut az is, amit Jézus mond: „szavatok legyen igen-igen, nem-nem”. Nem lehet mégis egyszerű kiállásnak tekinteni a referendum eredményét, illetve a pártelnöki reakciót?
– Figyelembe kell venni, hogy mit mondunk akkor, ha igent mondunk, és mit akkor, ha nemet. Lehet, hogy az igen válasz csomó más dolgot is implikál, mint egyetértést a kérdés állításával. Nem csupasz igenek vannak. Itt van egyébként a radikalizmus és a fundamentalizmus közti különbség: Jézus radikális kiállást kér, nem fundamentalistát.

– A dolgok definiálása óhatatlanul önkényes, és bánthat másokat, nem?
– Ezért nem biztos, hogy mindig mindent definiálni kell. Valahogy úgy érzem, nem elhatárolni kell valamit, hanem belülről meghatározni.

– Ez a definíciók folyamatos módosításához vezet
– ezért kell egymással beszélgetni. A beszélgetéseink pedig úgymond végtelenek. Nem lehet valamit végérvényesen lezárni, amiről beszélünk.

– A semjéni megnyilatkozás, ha jól értem, ön szerint lezárása egy bizonyos diskurzusnak a házasság definíciójáról.
– A kereszténységből kizárunk valakiket, akik keresztények és azok akarnak lenni? A normalitásból is? Szerintem ne akarjuk kizárni őket. Miért akarnánk kirekesztőek, bántóak, erőszakosak lenni? Egy 1975-ös vatikáni dokumentum rögzíti, hogy a homoszexuális emberek nem tudnak beilleszkedni a társadalomba. De ez a társadalomról ugyanúgy kritika, mint a homoszexuálisokról, ezt idézem a blogon Gareth Moore domonkosrendi szerzetestől.

– Ennek a megengedő álláspontnak nem kell számolnia azzal, hogy a homoszexuálisok érdekvédelme zászlójára tűz olyan üzeneteket, amelyeket viszont ön vagy Gareth Moore már nem vállal fel?
– Erről csak az jut eszembe, hogy töredékesek vagyunk. Hol szétesően megengedőek, hol túl szigorúak. Mind a kettő véglet. De a megengedést én inkább arra érteném, hogy engedjük meg, tegyük lehetővé azt a beszélgetési helyzetet, amelyben ki-ki elmondhatja a véleményét.

– De kell-e számolnia az említett következményekkel annak, aki katolikusként azt mondja, legyünk elfogadóak a homoszexuálisokkal? Nem lehet, hogy a megengedés hatására felerősödik a házasok, családban élők érzése, hogy támadva érzik magukat? Aminek a hatására született az alkotmányos védelem?
– Ez az a védtelenné tétel, amely kockázatot rejt magában. Ahogy én Jézust látom, ő nem védte magát annak a kockázatától, hogy visszaélnek valamivel. Tudta annyira „belülről definiálni” magát, hogy nem félt.

– Tulajdonképpen miért reagált – ezek szerint nem a szlovákiai népszavazás ügyére, hanem – Semjén Zsolt közleményére ilyen terjedelmes, nyilvános blogbejegyzésben? Tudok jó néhány papról, aki óvakodik attól, hogy a véleményverseny részévé tegye a katolikus álláspontot.
– Én egyetértek ezzel az óvatossággal.

– Mégis most tollat ragadott, ezzel részévé vált a véleménycserének, amelyben a keresztény álláspontot artikulálja.
– A népszavazás három hete volt, tehát nem egyből reagáltam. Épp azért, mert egyetértek azzal, hogy ne vegyünk részt a bulvárban.

– Sokan várják, hogy ha van egy keresztényellenes helyzet, akkor azoknak, akiknek meg kell nyilvánulniuk, tegyék is meg.
– Ez helyes elvárás. Ha engem kérdez, nekem egy picit több idő kell, hogy valami leülepedjen. De örülök annak, ha van beszélgetés, ez jó. Az nem jó, ha gyilkoljuk egymást. Védtelen arcú párbeszéd, én ezt szeretném.