A török XVII. század végi kiűzése és a Rákóczi-féle szabadságharc elbukása óta erősen behatárolt, de meglévő önállóságban éldegélt Magyarország a Habsburg Birodalom részeként. 1723-ban a Pragmatica Sanctio nevű dokumentum rendezte a hazai „közigazgatás” és a Habsburg centrum viszonyát, amelyet mindösszesen az 1791-es X. törvénycikk pontosított, biztosítva az ország függetlenségét a birodalom többi tagállamával szemben. Mindeközben amikor II. József 1790-ben meghalt, a végrehajtó hatalom a megyéket uraló köznemesség kezébe került, és az országon egyfajta eufória lett úrrá. A mindennapokban valóban „magyaros” lett az élet, egyre többen tudtak tényleg magyarul az országban (hála a középiskolai magyartanítás bevezetésének is), viselték büszkén magyaros öltözéküket, és mind népszerűbb, elérhetőbb lett az emberek számára a magyar nyelvű kultúra is.
A Habsburgok viszont, ahogy véget értek a nagy energiákat lekötő napóleoni háborúk, pénzrontást hajtottak végre, ami ellen a rendi országgyűlés hiába tiltakozott, azt csakhamar évekre berekesztette a hatalom, ami visszavetette a normalizálódott közhangulatot. 1825–27-ben hosszú évek után volt újra országgyűlés, és az ekkor kezdődő, pezsgő közéleti időszakban nagy hatású figurák emelkedtek ki.
A fiatal Széchenyi István mai ésszel felfoghatatlan felajánlással „kezdte” a korszakot. Arisztokrata közegének hedonizálását megelégelve birtokai egyéves jövedelmének kamatát adta egy nyelvápoló tudós társaság megalapítására, ebből nőtt ki a Magyar Tudományos Akadémia. A harmincas évektől aztán terjedelmes reformdokumentumokat írt össze, és 12 pontban foglalta össze az ország előtt álló legfontosabb feladatokat, a folyami szabályozástól a törvény előtti egyenlőségen át a magyar nyelvű törvénykezésig. A közvéleményre a harmincas években mégis talán Kossuth Lajos volt a legnagyobb hatással, ő a politizáló nemességet igyekezett megnyerni Országgyűlési Tudósítások című lapja hasábjain. 1841-ben az új Pesti Hírlap élére került a börtönből szabadult Kossuth, az akkor alig 60-as példányszámú lapból azonnal 4000-eset csinált. Folyamatosan követelte a jobbágyok államilag támogatott örökváltságát is. A polgári tulajdonviszonyok törekvésében és más egyebekben is eltért véleménye Széchenyiétől. Batthyány Lajos eleinte Széchenyi megfontolt politikáját osztotta és önzetlen hozzáállását is magáévá tette, de az 1847-es országgyűlésben már a főrendi ház ellenzéki vezéreként szerepelt, míg az alsóházban partnere, Kossuth Lajos volt az ellenzék vezetője. Báró Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Szemere Bertalan, Eötvös József és Deák Ferenc szintén ezekben az évtizedekben tett szert méltán országos ismertségre.
Hogy miért pont március 15-e lett a forradalom napja 1848-ban?
1847 novemberében a reformpárti Ellenzéki Kör és a fontolva haladó, bécsi támogatású Konzervatív Párt részvételével lezajlott az utolsó pozsonyi rendi országgyűlés, amelyen a határozott programok mentén patthelyzet alakult ki. Február 22-én érkezett aztán a párizsi forradalom híre, amire Kossuth március 3-án reagált programbeszéddel: jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, népképviseleti parlament és független, nemzeti kormány kell! Március 13-án Bécs népe, főként a fiatal, iskolázott réteg Metternich kancellár lemondását követelte a cenzúra és a gazdasági nehézségek miatt – nem lényegtelen motívum, hogy 1847-ben pokolian rossz volt a termés, emiatt pedig sokan nincstelenül, nem ritkán éhezve tengődtek, vagy vidékről Bécsbe mentek a jobb megélhetés reményében.
A bécsi forradalmat megelőzően, március 11-én a bécsi tanuló ifjúság petíciót írt a császárnak, Pesten a magát Ellenzéki Körnek elnevező csapat (alelnöke: Vörösmarty Mihály) pedig Irinyi József vezetésével hasonló „összetételű” követeléseket írt össze másnap, ez volt a 12 pont.
Hogy mi legyen a 12 pont sorsa, akkor még nem döntöttek róla, csak március 14-én, amikor újbóli gyűlésükre megérkezett a bécsi forradalom híre. Erre reagálva Irinyiék úgy határoztak, az országos ellenzéki választmány elé terjesztik a 12 pontot, az irányt túl puhának tartó Petőfi-csoport (Petófi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál és mások) átvonult a pesti belvárosi Pilvax kávéházba, s döntést hozott arról, hogy másnap reggel 8-kor ugyanott találkoznak, és onnan indulva az egész városban kihirdetik a pontokat.
Felvirradt.
Március 15-ike volt 1848.
Tízedik évfordulója annak a nagy katasztrófának, mellyel a korszellem óriás keze a régi Budapestet a föld színéről eltörölte a jeges árvízzel, hogy helyet csináljon az újan emelkedő dicső főváros számára.
Másodszor követelte a korszellem azt a csodát, mely eltörölje a régi, korhadt Magyarországot s alapot teremtsen az új, az Európában számot vető, szabad Magyarországnak. (Jókai Mór)
15-én kora reggel Petőfi a hóna alá csapta Vasvárit és Bulyovszky Gyulát, elmentek Jókai lakására proklamációt szerkeszteni a pontokhoz. A Pilvaxban viszont összesen csak hatan voltak 8-kor. Jókai felolvasta a proklamációt és a pontokat, Petőfi pedig a friss Nemzeti dalt, amit eredetileg a március 19-ei, József-napi reformlakomára szánt. Indultak is egyből a jogi egyetemhez, az egyetem udvarán Petőfi újra szavalt joghallgatók egy kis csoportjának, és Jókai is felolvasta a magáét. Az orvosi egyetemen az előadásokat félbeszakítva ugyanezt tették, ugyanígy a bölcsészkaron és a mérnöki egyetemen. Az őket kísérő tömeg pedig egyre nőtt. Reggel 10-kor már a Landerer-nyomdánál jártak, ahol a közben jött ötlettől vezéreltetve a nyomdatulajdonos Landerer Lajossal kinyomtatták a 12 pontot német és magyar nyelven – ezrével. Esett az eső. A papírokat osztani kezdték, ezek voltak „a szabad magyar sajtó első termékei”. Itt Petőfi újra szavalt.
Délután 3-kor a Múzeum előtt találkoztak a délelőtt vonulók, a Nemzeti dal és a proklamáció példányait sokszorosította, aki csak tudta. A tömeg átvonult a pesti városházára, hogy ott elfogadtassa a pontokat, ami a tanácsterem megnyitása után a jegyző elmondása szerint sikerült is; Szepessy Ferenc polgármester aláírta, Rottenbiller Lipót pedig az ablakon keresztül kilógatta a nép felé. A Budára átvonult sokaság az egyik délelőtti döntésnek megfelelően Táncsics Mihály kiszabadítására, akit 1847-ben sajtóvétség és izgatás vádjával tettek börtönbe a Várban. Fél 5 volt ekkor. A helytartótanács belement három követelésbe: a cenzúra eltörlésébe, Táncsics elengedésébe és egy „népi sajtóbíróságba”. A szabadult rabot embervontatású lovaskocsival húzták a Nemzeti Színházig, ahol Bajza József aligazgató belement, hogy aznap este teljes kivilágítással színre vigyék az addig betiltott Bánk bánt.
Az események azzal váltak országos jelentőségűvé, hogy másnap élére állt Pest város és vármegye vezetése. A nép körében aláírásgyűjtésbe kezdtek egy nemzetőrség létrehozásáért, de mindössze 500 fegyvert kapott a felálló csapat. Az összegyűltek létszáma a második napon 20-25 ezerre volt tehető, és igen nagy volt a felháborodás azon, hogy ilyen kevés a fegyver, Jókai és Rottenbiller tekintélyére volt szükség az indulatok megfékezésére. Estére Pesten és Budán is jó hangulat uralkodott, az ablakokból nemzeti színű zászlók lobogtak, a szinte fegyvertelen nemzetőrcsapatoknak semmi komoly feladata nem akadt.
Kossuth ekkor már Bécsben volt, ő még a pesti forradalom kitörése előtt indult el a pozsonyi országgyűlésből, kihasználni kívánva a kaotikus bécsi helyzetet. Március 17-én az udvar hozzájárult Batthyány miniszterelnöki kinevezéséhez és önálló magyar kormány megalakulásához, amely már nem V. Ferdinándnak, hanem a pesti magyar országgyűlésnek volt felelős. Batthyány Lajos hat nappal később hirdette ki kormánya névsorát. Az első népképviseleti választást júniusban tartották meg.
Hogy a jobbágyfelszabadítás, a kisebbségek helyzete és a harci cselekmények sorsa miként alakult, már egy másik történet
Március 15-e 1989-ben volt először munkaszüneti nap, és hivatalosan 1990 óta nemzeti ünnep. Ezen a napon \'90-ben azonban elmaradt az ünnep élő tévés közvetítése.
