A köztársasági elnök a víz világnapja alkalmából látogatott el az egykori nyirádi bauxitbánya egyik külszíni fejtéséhez, a Darvas-tó kiapadt medréhez, majd innen Hévízre utazott.
Látogatása összefoglalásaként egyebek mellett arról beszélt újságíróknak, hogy a vízkincs megőrzése a világban egyre nagyobb problémákat okoz, leginkább Ázsiában, a fejlődő országokban, ahol nemcsak a szennyvízkezelés, hanem a megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvíz is hiányzik, és ez több mint kétmilliárd ember életét nehezíti meg nap mint nap.
„Örüljünk, hogy Magyarországon ilyen problémával nem kell küszködnünk” – mondta az államfő. Ugyanakkor megjegyezte azt is, mindenkinek dolgoznia kell azért, hogy ez így is maradjon a következő évtizedekben, hogy ezt a természeti adottságot megőrizzük és továbbadjuk gyermekeinknek.
Felidézte, hogy 26 évvel ezelőtt „néhány bátor ember” kezdeményezte a Hévízi-tó megmentését, a nyirádi bauxitbányászat és az azzal járó karsztvízszivattyúzás leállítását követelve. „Ha nem kapaszkodnak össze, politikai nézetkülönbségeket félretéve, ha nem tettek volna meg mindent azért, hogy a Hévízi-tó megmaradjon”, akkor valószínűleg eltűnt volna a víz, megszűnt volna a gyógyforrás.
Évente egymillió ember veszi igénybe a tófürdőt, és a kórház mintegy 400 ezer járó- és hatezer fekvőbetegen segít a tó adottságaira épülő gyógyászattal – emelte ki.
Ami az 1989 előtti évtizedekben történt, „az jó példája az emberi önhittségnek, nagyravágyásnak, a természettel szembeni alázat hiányának” – hangsúlyozta Áder János. Példaként említette, hogy a bauxitbányászat idején egyetlen köbméter érc kitermeléséhez 200 köbméter vizet kellett kiemelni, ami nemcsak a Hévízi-tavat illetően, hanem a bányászat mintegy 60 kilométeres sugarú térségében is óriási károkat okozott.
„Ha nem vesszük figyelembe a természet jelzéseit, akkor folyamatosan rossz döntéseket hozunk, és annak az árát nekünk kell megfizetnünk vagy a gyermekeinknek” – mondta a köztársasági elnök. Igaz ez a vízbázisvédelemre, a termálvizek és a vízminőség védelmére, illetve a szennyvízkezelésre is. Dicsérte ugyanakkor azt a hozzáállást, hogy Hévízen és térségében a gyógyturizmus profitszempontjait alárendelik a környezeti fenntarthatóság szempontjainak, vagyis a környezet védelme a lényeg.
Áder János a hévízi tófürdőnél tett nyilatkozatát megelőzően az egykori bauxitbányászat máig ható kedvezőtlen következményeit taglaló kerekasztal-beszélgetésen vett részt. Mások mellett Papp Gábor polgármesterrel (Fidesz–KDNP), Juhász Árpád geológussal, Gyarmati József nyugalmazott főorvossal – az 1989-ben alakult Hévízi Tóvédő Egyesület elnökével –, illetve Kvarda Attilával, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház igazgatójával felidézték a 26 évvel ezelőtti demonstrációt és annak hatásait.
Az államfő kiemelte, hogy akkoriban teljes összefogás mutatkozott a tó megmentéséért, és az országos hírt jelentő megmozdulások még Nagy Imre újratemetése előtt, olyan időszakban történtek, amikor sok politikai kérdés még nyitott volt. A Németh-kormány azonban – vállalva a negatív következményeket is – döntött a bauxitbányászat leállításáról, ezzel pedig a tó megmentéséről.
Juhász Árpád részletesen beszámolt arról, hogy harminc év alatt a bauxitbányászat miatt mintegy 30 milliárd köbméter vizet szivattyúztak ki a Bakonyban, és emiatt a hegységben a karsztvíz szintje 60 métert csökkent. Ennek következménye volt a Lesence-patak forrásának, a tapolcai Malom-tónak, illetve a tapolcai tavas barlangnak az elapadása.
A geológus arról is beszélt, hogy a világon egyedülálló, tőzegalapú Hévízi-tó forrását kettős vízrendszer táplálja: a felszínről a karsztkőzetbe beszivárgó és évezredek alatt melegedő víz, valamint a törésvonalak mentén a mélyből feltörő markáns meleg víz keveredése. A karsztvíz szintjének csökkenése okozta végül az 1980-as évekre a tó lehűlését, a feltörő vízmennyiség drasztikus csökkenését, illetve a tó vízszintjének 35 centiméteres süllyedését.
Gyarmati József a veszélybe került tó érdekében történt összefogással kapcsolatban felidézte, hogy váratlan volt számukra is az a hatalmas publicitás, amelyet a tiltakozások kiváltottak. Ezek után pedig sem a helyi és országos politika, de még a Magyar Alumínium Tröszt részéről sem tapasztaltak ellenállást, a legkiválóbb szakértők is melléjük álltak, még a Magyar Tudományos Akadémia addig titkosított jelentéseit is sikerült nyilvánossá tenni. A bakonyi bauxitbányászat leállítása után pedig mintaszerűen tették rendbe az elhagyott bányaterületeket, és csupán néhány, az ivóvízellátást szolgáló kút maradt azóta is működésben, a Hévízi-tó így ismét magához tért – foglalta össze a nyugalmazott főorvos.
