Drónok és radarok a régészet szolgálatában

Komplett Árpád-kori templomok, római kori falmaradványok vagy gellérthegyi városelemek válnak ismertté egy „varázsbabakocsi” segítségével. Aquincumban ismerkedtünk az eszközzel.

Hazánkban csak a XVIII. században merültek bele a régészetbe, a kíváncsiság hajtotta az akkori kincskereskedőket, polihisztorokat. Az első ásási helyszín Óbuda volt 1778-ban, ahol egy szőlősgazda munka közben belebotlott egy épített valamibe – erről állapította meg Schönvisner István egyetemi tanár, nagyváradi kanonok, hogy itt bizony római kori katonai lakóhely padlófűtéséről van szó. Tett tettet követett, a kapirgálás helyszínéből egy máig véget nem ért régészeti feltárás következett a 11-es út „partján”. Mai ismereteink szerint Aquincum egyébként a legrégebbi lakott része a fővárosnak, de ki tudja

Ha valaki azt hinné, ezzel a XVIII. századdal már nagyon elmaradtunk a világtól, téved, a XX. század fordulójáig világszenzációknak nevezhető műkincsritkaságok buktak ki a földből, többnyire véletlenül. Amíg a technika nem szegődött a tudományág mellé, kifejezetten jól álltunk európai viszonylatban, de például a leletanyagok C14-es kormeghatározására csak 1980-ban lett lehetőség az MTA atommagkutatójában.

A XXI. században a technika mindenek felettisége új dimenzióba lépett: olyan gépek álltak szolgálatba, amelyek már nem kényszerítik a régészeket két autópálya-építési fázis közötti villámmunkára vagy egy városrehabilitációs munka pár napos szakaszába. Ma már elképzelhetetlen a régi korok utáni kutakodás légi fotó, drón vagy lézerszkenner használata nélkül, amelyek lehetővé teszik, hogy felületsértés nélkül kutakodjunk – akár hat méterrel is a föld alatt! A ma és „a holnap” régészeti módszereivel ismerkedtünk a Budapesti Történeti Múzeum részeként működő Aquincumi Múzeum területén.

– Ez egy új tudományág, ebből következően fejlődése is dinamikus – mondja Zsidi Paula, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese. Amikor maga kezdte a régész terepmunkát negyven éve, még valóban az ecset és a spakli volt a szuperfegyver, és elsősorban a leletgyűjtésre koncentráltak a városokban, különféle falak esetében.

Városvezetőként Bús Balázs, Óbuda polgármestere is a régészet nagy rajongójának tűnik, az aquincumi bemutatón arra figyelmeztetett, a városi vagy közúti felújítások során sokszor csak a pepecselést látjuk, de eljön a pillanat, amikor az érem másik oldalát is látni kell, ezért nyílik most az óbudai múzeumban a módszereket is bemutató, közérthető és izgalmas kiállítás. – Biztos vagyok benne, hogy fel lehet kelteni a gyerekek érdeklődését az ásatási munka iránt, különösképp, ha az túlmutat a konyhakerti kapirgálás izgalmain – jegyezte meg még Bús Balázs, aki ebben kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a technológiák bemutatásának.

Eme szerény bevezető után lássuk, hol, mit tudnak ezek a kütyük!

– Épp a tavalyi év folyamán került sor a Gellért-hegyen egy geofizikai kutatásra, ahol a kelta kor legismertebb települése volt, ennek ellenére nagyon keveset tudunk annak belső szerkezetéről, az épületekről. Ebben volt nagy segítségünkre a georadar – mondja Tóth Farkas Márton, a múzeum ős- és népvándorlás kori osztályának munkatársa. – Múzeumunkban is bemutatjuk a legújabb georadaros és lézerszkenneres vizsgálatok eredményeit és azok lefolyását. A georadar nagy előnye, hogy olyan területen is tud kutatni, ahol nincs lehetőség az ásatás elvégzésére. A lézerszkennerrel pedig a már feltárt épületeket, falakat tudjuk nagyon gyorsan és alaposan feltérképezni. Ezeket az eszközöket szakértők bevonásával már egyre több területen használni tudjuk, erre is van példa a most nyílt kiállításon.

Az illegális kincsvadászok is otthonosan mozognak a technika területén. A régész szeretné azt mondani, hogy fej fej melletti a küzdelem, de ez nincs így. Óbudán egyébként már a 11-es út túloldalán is végeznek műszeres kutatást, ahol ennek semmilyen „külsérelmi” nyoma sincs a területen, talán emiatt a leginkább szenzációs ez a munka; nem kell hatalmas gödröket létesíteni.

A kiállításon további érdekesség még egy játék, amivel a gyerekek kipróbálhatják, mi játszódik le a régészben, amikor egy nem természetes törmelékre bukkan a föld alatt. – Akár – mint azt Láng Orsolya, az ókortörténeti főosztály vezetője hozzáteszi – teve- vagy jávorszarvas-maradványokra.

S ha már a csontoknál vagyunk, Láng elmondja: a társult tudományok segítségével ma már egy fogból meg lehet mondani, hány évesen halt meg a „tulajdonosa”, milyen betegségei voltak és mivel táplálkozott. – Az ember gyerekkorában olyan izotópok épülnek bele a fogba, amiről rengeteg mindenre lehet következtetni – fejti ki a szakember, aki ez alapján ki tudja jelenteni, a Kárpát-medencének ez a része kifejezetten multikulturális terület volt a régi korokban.

És ha belegondolunk, hogy állatoknál mi mindenre jó egy szénizotópos vizsgálat, megállapíthatjuk: szinte mindent megtudhatunk akár az ókori agráriumról vagy a kereskedelemről is.

A georadart már Sipos György, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa mutatja be.

– Babakocsinak is hívják, mi georadarnak. Hullámokat bocsát ki a felszín alá, ebből lehet értékelni az eredményeket, hogy járószint van-e alattunk, falmaradvány, vagy esetleg közművezeték. Hogy milyen mélységet tud, az antennafüggő, de akár 6-10 méter mélyre is le lehet vele látni. Természetesen minél mélyebbre nézünk, annál rosszabb felbontásban kapunk képeket. Van egy kisebb méretű georadarunk is, azt falakon használjuk, legfeljebb egy méter mélységre lát – fogalmaz az adjunktus.

Mint az MNO-nak kifejti, a most nyílt kiállítás is arról szól, hogy a különféle tudományágakat hogyan állítják a régészet szolgálatába. – A térinformatikai, geofizikai eszközpark igen sokszínű, az anyagvizsgálatokat is a természettudományok segítségére lévő műszerekkel végzik, ami közelebb hozza a természettudósokat a régészekhez.

A bemutatott eszközöket mostanában kezdték el alkalmazni Magyarországon a régészeti kutatásban. Az egyik ilyen a drón, illetve hivatalosabb nevén kvadrokopter, amivel a leletfelderítést, az ásatási dokumentációt lehet segíteni nagy felbontású képek, videók készítésével.

– Ma három-négy intézménynek van radarja, de van magánvállalkozásoknak is ilyen eszközük nem tudományos céllal. De a tudományban sem csak a régészet használja ezeket, nagyon sok földtudományi, környezetvédelmi mérésre is jók ezek a technikai újdonságok, szennyeződések vizsgálatára, de akár közművek feltérképezésére is.

A kvadrokopter – amelyek közül a kis „termetű”, időjárásnak jobban kitett és „kisebbet repülő” darabok néhány tízezer forintért már hozzáférhetők – régészetre alkalmas típusa középkategóriás, 1-2 milliós értéket képvisel, és itthon még nem is mutatott fel látványosabb eredményt, annál nagyobbat viszont a georadarok.

– A Hajógyári-szigeten római kori falmaradványokra bukkantak, és a Duna–Tisza közén is találtak Árpád-kori templommaradványokat ezek segítségével – mondja a Temesváron is oktató adjunktus.

A kvadrokopter vezérlésekor meghökkenve láttunk egy okostelefont is, de ennek a szerepét is elmagyarázza: – Az nem a navigáláshoz kell; online lehet követni, hogy mit lát a kvadrokopter fentről.

Ma már egyre csökken azon régészeti terepmunkák száma, amit nem előz meg geofizikai felmérés, hisz rövid az ásatásra szánható idő, és igényes munkát kell végezni. Az viszont biztos, hogy komoly régészeti eredmény elérésére szükség van ezekre az újdonságokra.

Egyébiránt pedig igen jó, hogy Aquincumban vannak ezek a korszerű eszközök, a régi, dombocskára épült múzeumépület alatt ugyanis még sohasem volt feltárás, így pedig a ház bontása nélkül is megtudhatják, mi van alatta – akár a 11-es út túloldalán lévő sértetlen terület alatt. Vagy bárhol máshol.