Kétségtelen, hogy az Illatos út egyike Budapest azon utcáinak, amelyeknek valószínűleg soha sem volt jó hírük. Eddig legtöbben arról ismertük, hogy itt működik az ország talán legismertebb ebtelepe, ahol csaknem száz, otthonról elcsatangolt, gazdátlan kutya várja sorsa jobbra fordulását, vagy éppen – miként az intézmény honlapja fogalmaz – „az esetleges helyhiány miatti túlaltatást”. Az utóbbi hetekben pedig a Budapesti Vegyiművek területén tárolt veszélyes hulladék miatt vált a közbeszéd tárgyává: az elhagyatott telephelyen kétezer tonnányi méreg szennyezheti évek óta csendben a környezetet.
Ha egy átlagos napon végigsétálunk az Illatos úton, néhány száz méter után hirtelen a Pink Floyd egyik lemeze ötlik az eszünkbe. A Wish you were here borítóján hasonlóan nyomasztó ipari környezetben nyújt kezet egymásnak két öltönyös férfi. Az egyiknek a haja és a ruhái is lángolnak, de ez nem izgatja különösebben.
Erős az áthallás a kép és a valóság között, már amennyiben a buszmegállónál mellénk verődő férfinak igaza van: „Tudja, szerkesztő úr, itt mindenki sz rik mindenre, amíg a levegőbe nem repül valami.” Valamivel odébb egy biciklis futár igazgatja a drótszamarat. Amikor rákérdezünk nála, mit szól ahhoz, hogy a közelben barrelek tucatjaiból szivárog a méreg a földbe, a srác már a nyeregben van.
„A levegőbe is?” – kérdez vissza, de meg se várva válaszunkat biccent, és az arcát elfedő védőmaszk mögül ennyit mond: „Hát, az gáz.” Neonszínekben pompázó alakja kisvártatva szikrázó ponttá zsugorodik s eltűnik egy sarok mögött. Ahogy így bámulunk utána, egyszer csak nehéz füst, keserű bűz szakít ki bennünket a mélázásból; hangos robajjal két teherautó döcög el mellettünk. Kipufogógáz. Az MNO.hu valamelyik olvasója a napokban tréfásan megjegyezte, hogy az Illatos út bizonyára a toxikus kipárolgásokról kapta a nevét – a kissé erőltetett poén most betalált.
Pár lépéssel később felfigyelünk a vegyiművek napszítta cégérére. Körötte az öreg épületeket és az udvart látva az ember első gondolata az, hogy a közeli hirdetőtábla állítása, amely szerint „Európa itt épül”, némileg túlzó, vagy legalábbis elhamarkodott. Ám jobban szemügyre véve, miről is van szó, kiderül: az unió nem kicsinosítani igyekezett ezt a vidéket, hanem megóvni attól a rengeteg méregtől, amely itt a felszín alatti vizekbe került a XX. század során. Visszafelé sétálva a Határ úti villamosmegállóhoz még több járókelővel próbálunk szóba elegyedni. Egyesek legyintenek, mondván, ha csakugyan olyan nagy a baj, a kerület és a kormány biztosan kezelni fogja a helyzetet. Mások most hallanak először a telepről. Így van ezzel két középiskolás lány is. Egyikük egészen elsápad a hírtől, és a környéken dolgozók egészségéért, biztonságáért aggódik. Barátnője hallgatja egy darabig, egy ponton túl azonban megszólal: „Most mit csodálkozol? Rohad szét az egész ország. A Ferencváros miért lenne kivétel?”
