Szelényi Iván szerint azonban nem jobb- és nem is baloldali a könyv, hiszen ők mindkét világot kritikával, ironikusan kezelték, de nem maradt el az önirónia sem.
A pécsi beszélgetést vezető Demeter Tamás filozófus azon kérdésére, hogy a magyar értelmiség jelenlegi helyzetének leírására miként alkalmas a könyv, Konrád György azt felelte: az értelmiség nagyobbik fele ma a politikai bürokrácia része. Úgy vélekedett, hogy a hatalom és a tudás ma szétválik, és pártállami bürokrácia működik jelenleg, miközben vannak nehéz helyzetben lévő értelmiségiek, ők a vesztesek.
Szelényi viszont messzebbről indított. Mint mondta, a sztálinizmus után a rendszer legitimálást keresett a tudományos szocializmusban, amely racionális rendet nyújtott – erre pedig akkor volt is széles vevőközönség. Sokan gondolkodtak úgy, hogy a rendszer működne, csak éppen nem a megfelelő emberek vannak a megfelelő helyeken. Akkor úgy tűnt, mintha a bürokrácia hajlamos lett volna bevonni az értelmiséget a döntéshozatalba, de ennek ’68-ban vége lett, és az értelmiségnek is elment a kedve ettől a „szerelmi kalandtól”. Nagyon sokára jutott el oda, hogy a piacgazdaságot megfelelőbbnek tartsa, mint a kommunizmust. A szociológus szerint ugyanakkor az értelmiség ásta alá a marxizmust kritikájával, és bár ’89-ben nem jutott hatalomra, nem vitás, hogy lényegesen nagyobb szerepet kapott, mint korábban. Később azonban kivonultak a politikából, rájöttek, nem is csinálták olyan jól, és nem is nagyon szeretik a politikát. Jöttek a „macherek”, azok, akik tudják, hogyan kell politikát csinálni. Szelényi arról viszont igen lesújtóan beszélt, hogy túl sok figyelmet kap itthon az értelmiség.
