Az értelmiség útja a Gyorskocsi utcába

Szelényi Iván: Senkit nem érdekel Amerikában, hogy mit mondok, hiába vagyok a Yale professzora.

Szelényi Iván szerint azonban nem jobb- és nem is baloldali a könyv, hiszen ők mindkét világot kritikával, ironikusan kezelték, de nem maradt el az önirónia sem.

A pécsi beszélgetést vezető Demeter Tamás filozófus azon kérdésére, hogy a magyar értelmiség jelenlegi helyzetének leírására miként alkalmas a könyv, Konrád György azt felelte: az értelmiség nagyobbik fele ma a politikai bürokrácia része. Úgy vélekedett, hogy a hatalom és a tudás ma szétválik, és pártállami bürokrácia működik jelenleg, miközben vannak nehéz helyzetben lévő értelmiségiek, ők a vesztesek.

Szelényi viszont messzebbről indított. Mint mondta, a sztálinizmus után a rendszer legitimálást keresett a tudományos szocializmusban, amely racionális rendet nyújtott – erre pedig akkor volt is széles vevőközönség. Sokan gondolkodtak úgy, hogy a rendszer működne, csak éppen nem a megfelelő emberek vannak a megfelelő helyeken. Akkor úgy tűnt, mintha a bürokrácia hajlamos lett volna bevonni az értelmiséget a döntéshozatalba, de ennek ’68-ban vége lett, és az értelmiségnek is elment a kedve ettől a „szerelmi kalandtól”. Nagyon sokára jutott el oda, hogy a piacgazdaságot megfelelőbbnek tartsa, mint a kommunizmust. A szociológus szerint ugyanakkor az értelmiség ásta alá a marxizmust kritikájával, és bár ’89-ben nem jutott hatalomra, nem vitás, hogy lényegesen nagyobb szerepet kapott, mint korábban. Később azonban kivonultak a politikából, rájöttek, nem is csinálták olyan jól, és nem is nagyon szeretik a politikát. Jöttek a „macherek”, azok, akik tudják, hogyan kell politikát csinálni. Szelényi arról viszont igen lesújtóan beszélt, hogy túl sok figyelmet kap itthon az értelmiség.

– Senkit nem érdekel Amerikában, hogy mit mondok, hiába vagyok a Yale professzora – mondta. – Korábban meg sem kérdeztek, ha Kelet-Európáról volt szó, pedig disszidens voltam, és a UCLA-n (a Kaliforniai Egyetemen) is tanítottam. Itthon meg folyunk az újságokból, ezért is unalmasak az újságok, mert mindig ugyanazok mondják ugyanazt.

Meglátása szerint az értelmiség még mindig nem zárkózott el eléggé a vágyott „elefántcsonttoronyba”, ahol békében lehet. Konrád György azonban ezzel szemben azt mondta, ő az ideje jó részét egy kis faluban tölti, és nem bántja, ha megkérdezik. – Igyekszem válaszolni, a megkérdezettséget mint társasági kapcsolatot fogom fel. Persze megesik, hogy akaratlanul olyat mondok, amire a barátaim is megharagszanak, hiszen itthon a vonalas beszédnek hagyománya van.