A magyar kommunista bűnösök nyomában

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága nem a bíróságoknak kutat, de ha talál még „Biszkukat”, jelenti.

– A NEB jogszabályi felhatalmazást kapott, hogy szinte minden elérhető hazai történeti forráshoz hozzáférhessen, amely a kommunista múlt feltárását elősegíti. A minősített akták is könnyedén megnyílnak a kutatóik előtt?
– Igen, a feladatkörünknél fogva a vizsgálandó kategóriába tartozó, 1990 előtt keletkezett, minősített anyagokba betekinthetünk. Továbbá javasolhatjuk az iratokat őrző intézményeknek, hogy amennyiben úgy érezzük, már nem szükséges bizonyos adatok minősítésének fenntartása, akkor azokat vizsgálják felül. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattal megállapodást kötöttünk, ennek alapján megkezdtük az ottani anyagok átvizsgálását. Ugyancsak megkezdtük az Alkotmányvédelmi Hivatal kezelésében lévő mágnesszalagokon rögzített adattartalom tudományos feldolgozását.

– Tervben van egy online adatbázis összeállítása is, amelyet a nagyközönség is elérhet. Ez azt jelenti, hogy bár nem a NEB kutatója vagyok, mégis betekinthetek majd a bűnös múlt eddig titkolt dokumentumaiba?
– A pártállam működésére, a döntések meghozatalában és végrehajtásában szerepet játszó személyek körére vonatkozó kutatásaink eredményei, az ezekre épülő adatbázisok egy része már hozzáférhető a honlapunkon. Első körben a legjelentősebb párt- és állami vezetők névsorát és karrierpályáját tesszük közzé, közülük közel kétszázat már közreadtunk. A legfrissebb szakirodalom felhasználása mellett, levéltári kutatások alapján készültek el a portrék. Itt van például Várkonyi Péter, aki pl. ’69-től a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának vezetője, ’80-tól a Népszabadság főszerkesztője, ’82-től az MSZMP KB titkára, 1983-tól 1989-ig külügyminiszter volt, ezt követően pedig 1990-ig washingtoni nagykövet. A kutatások során kiderült, hogy az 50-es években úgy dolgozott londoni követségi attaséként, hogy közben az Államvédelmi Hatóság hírszerző tisztje volt Szendrői fedőnéven, de 1956 utáni tevékenységére is vannak adatok. Nem csoda, hogy az Antall-kormány megalakulásakor az elsők között hívták vissza posztjáról. Az ilyen típusú, levéltári kutatásokra alapozott feltárást szeretnénk folyamatosan kiterjeszteni, az eredményeket pedig nyilvánosságra hozni. Az MSZMP központi bizottsági tagjai életrajzainak összeállítását is elkezdtük. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával együttműködve folytatjuk a politikai rendőrség főbb tisztségviselői életútjának bemutatását, jelenleg az 1956–62 közötti időszakkal, az ’56 utáni kádári megtorlás részeseivel foglalkozunk. Első lépésként a vezetői kört és a pontos beosztásokat tisztáztuk, 320 személy alapadatait közöltünk eddig. Reméljük, a kiterjedt kutatások eredményeként a teljes karrierpályákat is hamarosan közreadhatjuk. Emellett a forradalom utáni Belügyminisztérium felépítését is feltérképeztük. Ehhez szeretnénk majd hozzácsatolni a hivatali állományt is.

– Mi történik, ha az önök által gyűjtött anyag alapján ma élő személyről kiderül, hogy az ÁVH hírszerzője vagy éppen a belügy valamelyik főcsoportfőnökségének egyik vezetője volt? A NEB nem hatóság, nem kezdeményezhet vádemelést, egyébként is, milyen jogszabály alapján tenné? A diktatúra alatt sokat szenvedett polgárok mégis joggal várnának felelősségre vonást ilyen helyzetben.
– Kettős feladatunk van. Az egyik, hogy tudományos kutatásokra támaszkodva minél több információt tárjunk a nyilvánosság elé a diktatúra működéséről. Első, új kutatások alapján készült kiadványaink olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint például hogyan fonódott össze az állambiztonsággal az újságírók szövetsége, hogyan cenzúrázta a hatalom a híreket, vagy milyen titkos csatornákon keresztül támogatta az MDP vagy az MSZMP a nyugati kommunista pártokat. Az ezekre a kérdésekre adott válaszokon keresztül be tudjuk mutatni azoknak, akik 1990 után születtek, hogyan működött a diktatúra. Ez a generáció már nem igazán tud arról sem például, mi az a Gulag-rendszer, mi a málenkij robot, vagy hogyan tiporták el azokat az elemi szabadságjogokat, amelyekért nekik szerencsére már nem kell megküzdeniük. Számukra meg kell őrizni a diktatúra emlékezetét, hogy tanuljanak belőle. Erre szolgálnak az előbbiekben említett adatbázisok is. Ennél mélyebb megismerést kínálnak azok a tanulmányok, monográfiák, amelyekkel eddig hat kiadványt töltöttünk meg.

Emellett feladatunk, hogy ha olyan adatokra bukkanunk, ami felveti olyan, a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő, illetve emberiesség elleni bűncselekmény gyanúját, azt jelezzük az ügyészségnek. Ilyen szempontból a most folyamatban lévő Biszku-per rengeteg tanulsággal fog szolgálni. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a büntetőjogi mellett felmutassuk a diktatúra kiszolgálóinak történelmi és politikai felelősségét is.

– A Biszku-ügyben hozott ítélet példaértékű lesz, ezért is van hatalmas felelőssége a bíróságnak.
– Nemrégiben egy általunk szervezett konferencián vitáztak ebben a témában történészek, s abban teljesen egyetértettek, hogy Biszku Béla történelmi felelőssége a megtorlásokban nyilvánvaló pártvezetőként és belügyminiszterként is. A párt legszűkebb vezető testületének tagjaként részt vett a sortüzeket lehetővé tevő politikai döntések meghozatalában, belügyminiszterként pedig ő egyeztetett például a Nagy Imre-per vádiratáról a szovjetekkel. Történészként azt kell, hogy mondjam, a korabeli dokumentumokkal a kezemben, hogy a történelmi felelősség kérdése egyértelmű.

– Reális elvárás-e a közvélemény részéről, hogy valaki húzzon végre egy vonalat? Ettől a beosztástól felfelé valaki kommunista hatalombirtokos, és felelősségre vonható, lefelé pedig nem.
– Egyfelől, szögezzük le, 1989-ig pártállami diktatúráról beszélünk, ugyanakkor különbséget kell tenni a Rákosi-féle 50-es évek és a késő kádári időszak között. A hatalomgyakorlás technikái, a döntéshozatal mechanizmusai között jelentős eltéréseket találunk. Így a kommunista hatalombirtokosok körének kijelölése és tevékenységük megítélése is különbözik. Ráadásul a formális pozíciók és a valós hatalmi viszonyok nem minden esetben fedték egymást. Aczél György például akkor is a kulturális élet megkerülhetetlen pontja volt, amikor nem ő volt már a központi bizottság kulturális titkára. Hasonló utat járt be Siklósi Norbert, aki akkor is döntően befolyásolta a tájékoztatási politikát, amikor már nem töltött be vezető szerepet a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában vagy a Magyar Újságírók Országos Szövetségében. Kizárólag pozíciók alapján tehát nem lehetne hitelesen megállapítani a valós felelősség mértékét. Ha nem megyünk be a levéltárba, és nem vizsgáljuk meg az iratokat, akkor csak a felszínt kapargatjuk, és nem szembesülünk a múlt történéseivel, rejtett, de lényegi dimenzióival.

– Találtak dokumentumot, amely olyan politikus múltbeli tevékenységével foglalkozott, aki most is vezető szerepet tölt be a politikai életben?
– Nem e szerint határozzuk meg a kutatási irányainkat.

– De akadt ilyen példa?
– A mi feladatunk a történelmi múlt hiteles feltárása, és a forrásanyagok minél szélesebb körű hozzáférésének elősegítése, aktuálpolitikai szempontoktól függetlenül.

– Ez külföldről is minden esetben megoldható? Az orosz állami levéltárakból a hírek szerint nem könnyű kipréselni az anyagokat, pedig számunkra a legérdekesebb dokumentumok innen jöhetnének.
– Kelet-Európában úgynevezett levéltári forradalomnak lehettünk tanúi az elmúlt időszakban, a volt szovjet blokk országaiban megnyíltak az archívumok. Mindez azért fontos, mert a KGB irányítása alatt rengeteg magyar irat került cseh, lengyel, román területre, később levéltárakba. Lengyel kollégáink ottani látogatásunk alkalmával mutattak olyan magyar állambiztonsági intézkedésről szóló iratot, amely itthon már nincs meg, náluk viszont fellelhető, kutatható. Az orosz levéltárak természetesen kiemelten fontos forráslelőhelyek, ám ezek valóban jóval nehezebben nyílnak meg a történészek előtt. Alapvető források hiányoznak. Ugyanakkor itthon is van feladat, hiszen a moszkvai magyar levéltári delegátus munkájának hála, sok fontos dokumentum másolata hazakerült már. Fontos, hogy a feltárt kommunista múlt – mint közös kelet-európai tapasztalat – bekerüljön a nemzetközi vérkeringésbe. Két olyan európai szervezet, a European Network Remembrance and Solidarity, illetve a Platform of European Memory and Conscience soraiba is felvételt nyert a NEB, amely ezzel az időszakkal foglalkozik, ez jelentős tudományos lehetőség.

– A pártállami múltban emberi veszteséget szenvedett, megalázott, vagyonukból kiforgatott magyarok egy része érthető módon valamilyen anyagi – például nyugdíj-kiegészítés – vagy erkölcsi – Biszku-féle vezetők felelősségre vonása – jóvátételben reménykedik. Joggal számíthatnak ők ehhez a NEB tudományos háttérmunkájára?
– Rengeteg állampolgári megkeresést kapunk. Sokan jönnek – például Gulag-túlélők –, akik olyan történeteket mesélnek el nekünk, amelyek nyilvánosságra hozatala eddig tabu volt, nem volt a közgondolkodás része. Az őket vagy felmenőiket ért traumákat elmondják, mi pedig rögzítjük azokat életútinterjúk formájában. A közös múltunk kibeszélése rendkívül fontos azok számára, akik saját bőrükön tapasztalták meg annak sötét oldalát. Bízunk benne, ha a közbeszéd, a közös emlékezet részévé tesszük az ő egyéni élettörténeteiket, azzal segítünk az erkölcsi kárpótlásban. Ugyanakkor az anyagi kárpótlás kibővítésének lehetősége is időről időre felmerül. Például a kitelepítettek, bebörtönözöttek, internáltak számos esetben szabadulásuk, visszatérésük után nem tölthették be képzettségüknek, végzettségüknek megfelelő munkát, így a nyugdíjuk ma is az átlagos magyar öregségi ellátás alatt van. A kormánytól felkérést kaptunk, amelynek értelmében részt vehettünk a kommunista diktatúra áldozatainak nyugdíjával kapcsolatos kérdéseket rendezni szándékozó bizottság munkájában. Mások mellett mi is javaslatcsomagot tettünk le az asztalra arról, hogy a sérelmet szenvedetteket hogyan lehet hozzásegíteni ahhoz, hogy még inkább megkapják jogos és méltányos járandóságukat. A javaslatokról tart az egyeztetés.