Segítség, szétköltözik a családom!

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Napokkal a költözést megelőzően beszéljünk a gyerekkel, de előtte soha ne essünk egymás torkának.

2016. 01. 24. 6:02

Senkinek ne legyen az az illúziója, hogy fontos kérdésekben becsaphatja a gyereket

– hangsúlyozza a pszichológus.

A gyerekek számára a válás mindig trauma, még akkor is, ha nem mutatják ki. Az egységes családról alkotott kép omlik össze bennük, ezért is fontos beszélni róla és eloszlatni az esetleges félreértéseket. A gyerekek ugyanis hajlamosak magukat okolni a történtekért, azt gondolják, ők csináltak valami rosszat, és az ő hibájuk, hogy most elválnak a szülők.

Bojti szerint célszerű a gyerekkel akkor megbeszélni a szakítást, ha már a szülők eldöntötték, hol és kivel fog élni. Ezután közösen beszéljék meg a gyermekkel, hogyan alakul a további életük. Lehetőség szerint pénteken vagy hét végén és ne az utolsó pillanatban kerüljön sor a beszélgetésre, így van egy kis idő megnyugodni és felkészülni a költözésre. Ha a gyerek költözik, engedjünk neki beleszólást a szobája kialakításába. Ha ő maga dönthet arról, melyik játékot viszi magával, és mit hagy a régi szobájában, hamarabb kialakul a komfortérzete az új helyen.

Fontos tudatni a gyerekkel, hogy nem miatta válnak, és őt ugyanúgy mindig szeretni fogják. Ha gyermekünk még kicsi, érdemes elmagyarázni azt is, mit jelent a szeretet és mit a szerelem.

Ideális eset, ha úgy tudjuk közvetíteni a változásokat, hogy csak a szerelem múlt el a szülők között, de a szeretet megmarad. Ezt még az óvodások is megértik, pláne akkor, ha ők is szerelmesek valakibe

– mondja a szakember.

Azt azonban még a pszichológus szerint sem lehet előre kiszámítani, hogyan fognak reagálni a gyerekek a bejelentésre. Bojti Andrea találkozott olyan óvodás kislánnyal, aki nagyon örült az új szobájának, és büszkén dicsekedett társainak az új hercegnős takarójával, aztán később mégis kiderült, hogy nagyon megviselte a válás. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az új helyzetben türelmesek, megértők legyünk a gyerekekkel. A változásokhoz nekik is nehéz alkalmazkodniuk, ezért törekedni kell a fokozatosságra. Ha például új partnere van valamelyik szülőnek, érdemes későbbre halasztani a vele való megismerkedést. – Ha szükség van rá, akkor átmenetileg az eddigi szokásokon is változtathatunk, például kivételesen megengedhetjük, hogy az új helyen néhány napig a szülővel aludjon a gyermek – teszi hozzá a pszichológus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.