Túl sok középkorú magyar hal meg

Csak kismértékben csökkent a daganatos megbetegedésben elhunytak száma az elmúlt húsz évben.

Magyarországon az 1960-as évek második felétől jelentősen romlottak a halálozási mutatók, azaz epidemiológiai válság alakult ki, ami 1993-ban érte el tetőpontját. A krízis legsúlyosabban a 40–59 éves, középkorú korosztályt érintette, és a válságért a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések miatt bekövetkezett halálozások növekedése volt felelős. A KSH középkorúak halálozási mutatóinak alakulását elemző, lapunk által megismert kiadványa azt vizsgálta, sikerült-e kilábalni a válságból.

Az adatok szerint az eltelt több mint húsz évben a halálozási mutatók jelentősen javultak, amiben meghatározó szerepe volt a szív- és érrendszeri halálokok visszaesésének. A javuló tendencia ellenére azonban napjainkban is a 40–59 éves életkor a magyar népesség halandósági viszonyainak kritikus szakasza. A középkorúak halandósági szintje még ma is nagyságrendekkel magasabb, mint például a szomszédos Ausztriában. A felzárkózás legfontosabb tényezője az 50–59 évesek mortalitásának további csökkenése, hiszen ennél a korcsoportnál háromszoros a halál valószínűsége a negyvenévesekéhez képest. A várható élettartam emelkedésének legnagyobb tartalékai továbbra is a középkorú népességben rejlenek – állapítja meg az elemzés.

1994-ben, az epidemiológiai megújulás első évében több mint 20 ezer férfi és 8,2 ezer nő hunyt el a 40–59 éves korcsoportban. Két évtized alatt a halálozások abszolút száma az erősebbik nem esetében 43, a nőknél 32 százalékkal csökkent, így 2014-ben már „csupán” 11,6 ezer férfi és 5,5 ezer nő halt meg a korosztályból. A jelentős visszaesés ráadásul úgy következett be, hogy a 40–59 éves korosztály össznépességhez viszonyított aránya a férfiak esetében emelkedett, míg a nőknél nem változott. Míg az összes elhunyt férfi közül 1994-ben minden negyedik tartozott a 40–59 éves korosztályba, addig 2014-ben már csak minden ötödik. A nők esetében ez a mutató két évtized alatt 12-ről 8,6 százalékra mérséklődött, vagyis körülbelül minden tizenegyedik nő veszíti életét 40 és 59 éves kora között.

A KSH a halandósági jellemzőik alapján a 40–59 éveseket további két alcsoportra osztotta: a 40–49 évesekre, azaz a fiatalabb, valamint az idősebb, az 50–59 éves csoportra. A kiadvány megállapítja: bár mind a fiatalabb, mind az idősebb középkorúak körében jelentősen mérséklődött a halandóság mértéke, az ötvenesek pozitív mortalitási irányzata az ezredfordulókor megtorpant, kilenc évig stagnált, és csak hat évvel ezelőtt folytatódott tovább, vagyis az idősebb középkorúak esetében sokkal kisebb mértékű a javulás, mint a negyvenes éveikben járóknál. 2014-ben mindkét nem esetében körülbelül háromszor többen haltak meg ötvenes éveikben, mint 40–49 éves korban. Napjainkban a fiatalabb középkorú férfiak mortalitása kevesebb mint 40 százaléka az 1994-es értéknek, a nőké pedig a felére esett vissza.

A részletes adatokból kiderül az is, hogy bár minden évben csökkennek a nemek közötti halandósági különbségek, a 40–59 éves férfiak mortalitása még mindig több mint kétszerese a nőkének. A különbség a fiatalabb középkorúaknál esett vissza a legnagyobb mértékben, mivel a 40–45 év közötti férfiak halandósága sokkal nagyobb mértékben csökkent, mint az ugyanilyen korú nőké. Negyvenöt éves kor felett azonban folyamatosan emelkedik a férfiak és nők közötti mortalitási különbség, ami az 54–56 éves korcsoportban tetőzik. Az ennél idősebb korosztályokban ismét mérséklődik a nemek közötti halandósági eltérés.

Népegészségügyi szempontból rendkívül fontos annak vizsgálata, hogy mi okozta a negyven-ötven éves emberek korai halálát. 1994 és 2014 között a keringési halálokok 41, a daganatosak azonban csak 17 százalékkal csökkentek, ráadásul a rák okozta halálozások mérséklődése kizárólag 2009 után következett be. Míg a férfiak a legnagyobb mértékben továbbra is a keringési rendszer betegségeinek, addig a nők a daganatos megbetegedéseknek vannak a leginkább kitéve, ám az idősebb középkorú férfiak esetében is növekszik a daganatok okozta halálozások aránya. A légzőrendszeri és a fertőző halálokok a korábbinál sokkal kevésbé jelentenek valós veszélyt az életre, és a férfiak esetében az emésztőrendszeri és az erőszakos halálokok előfordulása is nagymértékben csökkent. Ki kell emelni az 50–59 éves nők különösen veszélyeztetett helyzetét a daganatos megbetegedések szempontjából: a csökkenő halandósági irányzatnak ellentmondóan ennek a főcsoportnak a halálozási arányszáma 2,2 százalékkal nőtt az elmúlt húsz évben.

A KSH kiadványa hazánk adatait összehasonlította a szomszédos Ausztria mortalitási mutatóival is, hogy lássuk, hogyan állunk nemzetközi viszonylatban. Nyugati határszomszédunk népességét nem sújtotta a kelet-közép-európai volt szocialista országokra jellemző mortalitási krízis, ott töretlen volt az epidemiológiai fejlődés. Az adatok szerint 1994-ben a negyvenéves osztrák férfiak még további 35,5, a nők 41,1 évre számíthattak, ami előbbiek esetében közel 7, utóbbiaknál 4,6 évvel több volt, mint amennyit a magyarok remélhettek. 1994 és 2013 között azonban a magyar férfiak negyvenéves korban várható élettartama majdnem kétszer olyan gyors ütemben emelkedett, mint az osztrákoké, míg a negyvenéves magyar nők életkilátásai ugyanolyan mértékben hosszabbodtak meg, mint osztrák társaiké, vagyis esetükben megmaradtak a két évtizeddel ezelőtti különbségek a várható élettartamokban. Mindezek hatására 2013-ban egy negyvenéves magyar férfi további 33,6 életévre számíthatott, addig osztrák társa még közel 40 évre. Ugyanennyi idősen a nők Magyarországon még 40 évet, Ausztriában pedig további 44,5 évet remélhettek.

Az osztrákhoz viszonyított jelentős elmaradás hátterében a 40–59 évesek haláloki struktúrájában vezető szerepet elfoglaló krónikus halálozások állnak. 1994 és 2010 között az osztrák férfiakhoz képest a magyarok keringési rendszeri halálozása 3-4-szeres szinten mozgott, a daganatos mortalitás esetében a különbség 2,5-szeres volt. A nőknél kisebbek voltak az eltérések, az előbbi 2-3-szoros, az utóbbi kétszeres.