Pár ezer forinttal nő jövőre a minimálbér

116-117 ezer forint körüli összegre emelkedik jövőre a bruttó minimálbér.

Markotay Csaba
2016. 06. 21. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bruttó átlagkereset, a minimálbér és a garantált bérminimum esetében is 5,1 százalékos emeléssel számol jövőre a kormány – közölte Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára egy ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére válaszolva. Mint arról beszámoltunk, a már elfogadott költségvetésből a szakszervezetek 5–5,5 százalék körüli jövő évi minimálbér-emelést valószínűsítettek, de Tállai András mostani közlése pontosította a várakozásokat.

Ez alapján a jelenleg 111 ezer forintos bruttó minimálbér és a 129 ezer forintos bruttó garantált bérminimum összege jövőre 116 661, illetve 135 579 forintra emelkedik. Azt azonban nem tudni, hogy a nettó érték pontosan mekkora lesz. Jelenleg a minimálbér nettója 73 815 forint, ez 76-77 ezer forint körülire nőhet. Az érdekképviseletek a napokban éppen azt kifogásolták, hogy az ígéretek ellenére a kormány nem egyeztetett a szociális partnerekkel a jövő évi minimálbérről még a költségvetés és az adótörvények elfogadása előtt, másrészt pedig a jövő évre tervezett bér még mindig jelentősen elmarad a létminimum egy főre számított értékénél, ami 88 ezer forint.

Tállai András államtitkár mindenesetre jelezte, hogy az emelések konkrét mértéke idén is a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán fog kialakulni.

Közben a béremelések hiánya miatt egyre nagyobb a gond a MÁV-nál. A Vasutasok Szakszervezete arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel nem kaptak béremelést, folyamatosan hagyják el a társaságot a szakértők, mérnökök, a közép- és felsővezetők. A helyzeten az sem segít, hogy a társaság pár tízezer forintos gyorssegéllyel próbálja maradásra bírni őket. A vasúttársaságnál volt ugyan – hosszú hónapok tárgyalássorozata és sztrájkfenyegetések után – bérmegállapodás még februárban, de az alapbéreket csak azoknál emelték, akik 350 ezer forint alatt kerestek.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.