Nyomoznak a fővárosi gyermekotthonban

Az intézmény belső vizsgálata szerint nincs szükség munkáltatói beavatkozásra.

Kuslits Szonja
2016. 09. 22. 5:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt, miután a fővárosi Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) képviselője bejelentette, hogy az Alföldi utcai gyermekotthonban a nevelők nemi erkölcs elleni és más bűncselekményeket követtek el az intézetben lakó kiskorúak ellen – derül ki Polt Péter legfőbb ügyész írásbeli válaszából. A Szabó Tímeának, a PM társelnökének címzett válasz szerint a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt feljelentéskiegészítést rendelt el, majd szeptember 9-én nyomozást kezdett, eddig több tanú kihallgatására került sor, és további személyek meghallgatását tervezik.

A Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) Alföldi utcai, I. Számú Befogadóotthonával kapcsolatban olyan vádak jelentek meg a sajtóban, hogy ott a dolgozók szexet vártak a kiskorúaktól játékért vagy magasabb zsebpénzért. A gyermekotthonban zajló feltételezett szexuális zaklatásokról és visszaélésekről elsőként a Bors adott hírt, az érintett gyerekek szerintük 9–10 és 13–15 évesek. Azon a Facebook-oldalon, ahol az intézménnyel szembeni vádak szerepelnek, úgy nyilatkoznak az érintettek: az Alföldi utcai otthon a legrosszabbak között van, a durva bánásmód és a mindennapos droghasználat sem ritka.

Korábban a rendőrség nem büntetőügyben, hanem általános ügyszámon vizsgálta azt a közösségi oldalt, ahol az otthonban zajló bántalmazásokról találhatók beszámolók. Polt Péter szerint akkor nem sikerült megerősíteni, hogy visszaélések történtek volna az intézetben. Július 19-én egy magánszemély is bejelentést tett arról, hogy a befogadóotthonban visszaélések történtek, azonban ez akkor sem igazolódott. A legfőbb ügyész most közölte, az ügyhöz kapcsolódó korábbi rendőri eljárások megalapozottságát az ügyészség hivatalból felülvizsgálja, és indokolt esetben intézkedni fog.

Az otthon egyik dolgozójától eközben megtudtuk: az intézményi belső vizsgálat már lezárult, annak eredményeit elküldték az illetékes kormányhivatalnak, a rendőrségnek és az Emberi Erőforrások Minisztériumának is. Eszerint nem derítettek fényt olyan eseményre, mely miatt szükség volna a munkáltató beavatkozására. A rendőrség által indított büntetőeljárásról azonban nem tudnak, ami azért is érdekes, mert elvileg már folyik a tanúk kihallgatása.

Sikerült utolérnünk azt a férfit is, akiről korábban olyan hírek jelentek meg: bosszúhadjáratot szervezett a befogadóotthon ellen, és a szexuális bántalmazások vádjai is ennek a lejáratókampánynak a részei. Mindezt a hírek szerint a 44 éves férfi azért tette, mert több alkalommal is konfliktusba került a befogadóotthon dolgozóival és vezetőivel, akik elválasztották 16 éves barátnőjétől. A férfi a Magyar Nemzettel azt közölte: nem a személyes bosszúvágy motiválta, ennél árnyaltabb a kép. Mint írta, a gyermekvédelmi főigazgatóságnak is jelezte, hogy a párját folyamatos jogsértések érték az intézményben, amit ő szóvá is tett. Ezután az intézet megfenyegette, állítása szerint szóban üzentek a barátnőjén, Marikán keresztül. Elektronikus levelekre soha nem válaszoltak, pedig többször is kereste őket. Mint mondta, harcolni fog igazáért.

Az ügyben kerestük az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát is, szerettük volna megtudni, hogy jelenleg folytatnak-e vizsgálatot a gyermekotthon ügyében. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy mivel az Emmi, valamint a rendőrség is vizsgálja az ügyet, az alapjogi biztos nem folytathat bizonyítási eljárást. Székely László írásbeli válaszából azonban, melyet Szél Bernadettnek, az LMP társelnökének címzett, megtudtuk, hogy az Alföldi utcai gyermekotthon ügyében nem érkezett beadvány a hivatalhoz. Mint írta, az ügyet és „az ellentmondásos nyilatkozatokat” folyamatosan nyomon követik, és amennyiben indokolt, akár panaszbeadvány hiányában is megfontolják az eljárás megindítását.

Korábban Székely László közleményben hangsúlyozta: a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése problémákkal terhelt, a felelősségi határok sok esetben nem, vagy csak nehezen körülírhatók.

A büntetőeljárás ügyében kerestük Oláh Miklóst, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kommunikációs főreferensét is, akit azonban nem sikerült elérni, így a gyanúba került intézmény fenntartója továbbra sem reagált hivatalosan a megkeresésünkre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.