20 milliárd kellene, hogy ne fűtsenek szeméttel

Az egészséget leginkább veszélyeztető légszennyező anyagok háromnegyedéért a lakossági tüzelés felel.

MNO
2017. 01. 12. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Levegő Munkacsoport nevű civil szervezet azt kérte a kormánytól, hogy a jelenleginél jóval nagyobb összeget fordítson a rászorulók fűtési támogatására, a lakossági égetés okozta levegőszennyezéssel kapcsolatos felvilágosításra, valamint a hatóságok képzésére és megerősítésére.

Kimutatták, ehhez évente mintegy 20 milliárd forint ráfordítás lenne szükséges, ami töredéke a légszennyezés csökkenéséből várható haszonnak, ami évi több száz milliárd forintra tehető. Hozzátették, a ráfordítás csekély hányada volna az éves állami költségvetésnek.

A csoport közölte lapunkkal, már három levelet írtak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek annak érdekében, hogy Magyarországon senkinek se kelljen választania a fagyhalál és embertársai mérgezése között. A Levegő Munkacsoport szerint a tárcavezető mindeddig nem adott kielégítő választ számukra.

A szervezet közölte, legutóbbi válaszlevelében Varga Mihály az írta: „Felhívjuk a figyelmet arra a kisméretű szálló por csökkentése szempontjából jelentős előrelépésre, mely szerint a kormány közelmúltban hozott döntése alapján az idei költségvetésben 2 milliárd forintot, a tervek szerint jövőre pedig 3 milliárd forintot biztosít a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszongépjárművek beszerzésének támogatására.”

Ez a válasz a Levegő Munkacsoport szerint értelmezhetetlen, hiszen az emberi egészséget leginkább veszélyeztető légszennyező anyagok, a rendkívül apró részecskék (PM2,5) 74 százalékának kibocsátásáért felelős lakossági tüzelés hatásait az elektromos autók elterjesztése semmiképp nem tudja ellensúlyozni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.