Az alapjövedelemről szólva azt mondta, hogy izgatottan várja a világ több pontján folyó kísérletek eredményét, de szerint káros hatással lenne az emberek életére. – Ha kivesszük a közös erőfeszítést, akkor egy helyben topogunk majd, és nem jutunk előre – mondta.
Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy a bajba jutottakon továbbra is segíteni kell, ezért ha kormányra kerülnek, többkulcsos adót vezetnének be. Ennek részleteit nem fejtette ki, de azt mondta, hogy 500 ezer forintos fizetés feletti emberektől elvárható, hogy többel járuljanak hozzá a közös kasszához.
Több lehetőség lent és több felelősség fent
– foglalta össze.
A Demokratikus Koalíció ígéreteit négy pontban foglalta össze:
Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a paksi bővítés helyett a megújuló energiában hisz, majd rátért a jelenlegi kormány elszámoltatásának kérdésére is. Szerinte ugyanis a kabinet ellopta az országot, amit nem lehet szó nélkül hagyni, a felelősségre vonás azonban nem mehet át boszorkányüldözésbe.
A jog keretein nem lehet túlterjeszkedni. Arról nem is beszélve, hogy boszorkányok helyett ördögöket látok
– mondta.
Gyurcsány Ferenc a Momentum Mozgalom megjelenésének örül, szerinte ugyanis ez még nagyobb teljesítményre késztetheti a jelenlegi demokratikus oldalt. Azt kérte az emberektől, hogy helyi vagy országos népszavazások kezdeményezésével, petíciókkal bombázzák a hatalmat, szerinte ugyanis
népakarat-cunamival kell meghátrálásra kényszeríteni a kormányt.
Az ellenzéki pártoktól pedig azt várja, hogy segítséget is adnak ehhez, mert szerinte „fontosabb a pártok érdekénél az emberek érdeke”. A Demokratikus Koalíció is segíti az LMP és a Párbeszéd kezdeményezéseit – tette hozzá. Azt is megígérte, hogy ha kormányra kerülnek, akkor a fontosabb kérdésekben vagy előre kikérik az emberek véleményét, vagy utólag kérnek jóváhagyást. – Nem hazug nemzeti konzultációkra van szükség – mondta.
Gyurcsány Ferenc újra egyértelművé tette, hogy bíznak az Európai Egyesült Államok létrejöttében, mert így kevésbé kellene rettegni a háborútól, és kevesebb lehetősége lesz „ennek a túlképzett jegybankelnöknek, hogy hazugságokat terjesszen” a külföldi támadásokról.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!