Bezárnák a kiskapukat

Az LMP-s javaslat véget vetne a közpénzből, pártfinanszírozás céljával elhelyezett hirdetéseknek.

Fekete Gy. Attila
2017. 04. 05. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszüntetné a bújtatott párt- és kampányfinanszírozást, és átláthatóvá tenné az állami, illetve köztulajdonában álló gazdasági társaságok reklámköltéseit Ikotity István (LMP). Törvényjavaslatának célja, hogy „senki által nem olvasott és nézett lapokban és televíziókban feladott, túlárazott” hirdetéseken keresztül ne lehessen közpénzt pártokhoz és a hatalomnak tetsző szervezetekhez juttatni.

Ikotity István javaslata szerint a köztulajdonban lévő vállalkozások csak olyan sajtóorgánumokban hirdethetnének, amelyek néző-, illetve példányszámát auditálták. A különböző sajtóorgánumokkal kötött reklám- és kommunikációs szerződéseket a hirdető cég honlapján nyilvánosságra kellene hozni. Ennek elmaradása a szerződés semmisségét jelenti.

A hirdetőknek 15 napon belül közzé kellene tenniük, hol hirdettek, és mennyit fizettek érte. A fentieken túl a 10 millió forintot meghaladó összegű reklámszerződések esetén a közléstől számított harminc napon belül azt is nyilvánosságra kellene hozni, milyenek voltak az egyes sajtóorgánumokban a közölt reklámok nézettségi, olvasottsági adatai.

Hogy a törvényjavaslatot a kormánypártok nem engedik át, aligha lehet kétséges. A kérdés csak az, hogy milyen indokkal söprik majd le az asztalról, már ha veszik a fáradságot, és megindokolják egyáltalán.

Eközben az Átlátszó azt írta, amíg a népet a migránsokkal és Brüsszellel ijesztgették, addig Csetényi Csaba és Balásy Gyula cégeinek több milliárd forint értékű megbízást adtak „lakossági tájékoztatás” címszóval.

A portál szerint 2016. november 1. és 2017. február 28-a között összesen nettó 10,7 milliárd forint értékű reklámszerződést kötött a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda: 9,58 milliárd értékben Balásy Gyula cégeit, 1,1 milliárd forint értékben pedig Csetényei Csaba vállalkozásait bízták meg.

A Network 360 Kft.-vel és az Affiliate Network Kft.-vel is szerződtek, az Átlátszó szerint egyébként valamennyi megállapodás keretszerződés, ám csak a Csetényi cégeivel kötött 1,1 milliárdosban szerepel, hogy a megrendelő kabinetiroda nem köteles lehívni a teljes összeget, csupán annak 70 százalékát. A Balásy Gyula cégeivel kötött szerződések mindegyikében az olvasható, hogy „a Megrendelő köteles a keretösszeget teljes egészében kimeríteni”.

Vagyis 10,46 milliárd forintot egész biztosan kifizet a kormány ezen megállapodások alapján. A szerződésekhez kapcsolódó dokumentumok szerint a kabinetiroda a Csetényi cégeivel aláírt 1,1 milliárd forintos keretösszeget már csaknem teljes egészében kimerítette, Balásy Gyula érdekeltségeinek pedig február végéig 1,95 milliárd forint értékű megrendelést adtak le. Az összegek a kampányok kreatívjára, kutatásra, PR-ügynökségi tevékenységre és persze legnagyobb részben médiamegjelenésre mentek el.

Jövőre nem 9 százalék lesz a reklámadó, a kormány nem akar emelni az eddigi 5,3 százalékos mértéken, sőt csökkenteni szeretné. Erről beszélt Kósa Lajos azután, hogy a parlament hétfőn fideszes támogatásra mégsem kezdte meg az általános vitát a javaslatról, amelyben a 9 százalék szerepelt. Mint a Fidesz frakcióvezetője kifejtette, csak a második fél évre terveztek ilyen mértékű adót, ami az egész évre vetítve 4,5 százalékra jött volna ki. A politikus elmondta, azért kérték a parlamentet, hogy vegyék le a napirendről a benyújtott törvényjavaslatot, mert a Fidesz szerint még dolgozni kell az előterjesztésen, meg kell vizsgálni, valóban megfelel-e az Európai Bizottság állásfoglalásának. (M. Cs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.