Rendhagyó programpont is szerepelt az idei éves nagyköveti értekezlet napirendjén: Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke meghívott vendégként győzködhette az Európai Unió tagállamaiba akkreditált magyar nagyköveteket arról, hogy segítsenek nekik állomáshelyükön olyan szervezeteket találni, akikkel közösen rendezhetnek az Orbán-kormányt támogató programokat, demonstrációkat.
Az Index néhány napja írta meg, hogy áprilisban a külügyminisztérium vezetése körlevélben utasította ugyanerre az érintett nagykövetségeket, de a minisztérium vezetőinek figyelme a Magyar Nemzet információi szerint arra is kiterjedt, hogy Csizmadia László személyesen találkozhasson az érintett diplomatákkal.
Az ügy azért furcsa, mert a nagykövetek éves értekezlete egy kifejezetten szakmai program, aminek a túlnyomó része nem is nyilvános, civil szervezeteket pedig még sosem hívtak meg, főleg nem azért, hogy saját maguk érdekében lobbizhassanak. A megbeszéléseken a nemzetközi és a magyar diplomácia legfontosabb kérdéseit vitatják meg, a kétnapos konferencia programja a legtöbbször kifejezetten intenzív, reggeltől estig tart. Egy résztvevő szerint ezért is fogadták a megjelent diplomaták megdöbbenéssel, hogy „még egy ilyen hülyeséget is végig kell hallgatniuk”. Úgy tudjuk egyébként, hogy ezt többen nem is tették meg, így Csizmadia László végül „mérsékelt érdeklődés mellett” beszélhetett „egy kissé frusztráltnak tűnő módon” arról, hogy szeretné, ha a nagykövetségek segítenének külföldi tevékenységükben.
Csizmadia László megkeresésünkre azt mondta,
teljesen természetesnek tartja, hogy civilként jelen lehettek a nagyköveti értekezleten,
de bővebben nem akart nyilatkozni, azt mondta, az Index-cikk megjelenése után kiadott közleményüket tekinti válasznak, majd elköszönt. Az Indexre reagáló közleményükben a CÖF azt írta, „az Index nyomozó újságírói felfedezték a hideg vizet. A CÖF–CÖKA, ahogy ők is írják, már 2016 októberében közleményben tudatta, hogy partnereivel nyilatkozatot írt alá, miszerint az EU országaiban szervezést indít annak érdekében, hogy a nemzetek szuverenitása mellett kiálló értelmiségiek idén ősszel vegyenek részt az általunk tervezett szimpóziumon.