A Maradjanak a Fák a Rómain nevű Facebook-csoport nevében felszólaló Keleti Péter azt állította: ő az eddig felvetődött két nyomvonalon kívül tud egy harmadik megoldást is, de az nincs kidolgozva. Míg korábban a fák védelméről, a természet kipusztításáról, illetve a III. kerület érintett részén élő csaknem 55 ezer ember élet- és vagyonbiztonságáról „ment” a vita évekig, a növényzet kérdése valójában szerdán háttérbe szorult. Abban ugyanis a legtöbben egyetértettek, hogy a gátra szükség van, márpedig ahhoz, ha tetszik, ha nem, fákat kell kivágni.
Tarlós István végül befogadta a szocialista Tóth József módosító javaslatát, hogy a XIII. kerület és Budapest más részeinek árvízvédelmét is oldják meg, s ehhez kérjenek támogatást a kormánytól. A főpolgármester megjegyezte: a Nánási út–Királyok útján lévő nyúlgát másodrendű védműként megmarad. – Huszonhét éve megoldatlan problémára teszünk pontot. Én itt nőttem fel, tőlem senki ne féltse a Római-partot – szögezte le Tarlós István.
A Fővárosi Közgyűlés május végén vagy július elején ismerheti meg az igazi terveket, amelynek megvalósítása csaknem 19 milliárd forintba kerül.
A képviselők szerdán annak ellenére sem rendelték el a népszavazást az időközben visszavont olimpiai pályázat ügyében, hogy a Momentum Mozgalom által összegyűjtött több mint 139 ezer érvényes népszavazási aláírás erre kötelezi őket. Sárádi Kálmánné főjegyző szerint a jogszabály sem egyértelmű. Az ügy várhatóan a bíróságon folytatódik.
Egyhangúlag megszavazta viszont a közgyűlés a Lánchíd és a Váralagút felújítását, amelynek teljes költsége meghaladja a 22,3 milliárd forintot. A beruházás fedezete a már korábban felvett fejlesztési hitelkeret. A tényleges munkák idén nyáron teljes lezárás mellett kezdődhetnek meg, és legalább másfél évig tartanak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!