Marco Rossi így jellemezte az újoncokat
Marco Rossi egyenként is kitért az első válogatott szereplésükre váró újoncokra. A Ferencvároshoz a nyáron, Paksról igazolt Ötvössel kapcsolatban elárulta, hogy őt már azóta figyelte a stábjával, hogy a középpályás a Kisvárdában szerepelt, és vele kapcsolatban azt is kiemelte, hogy mentálisan nagyon jól bírja a nyomást.
Emellett fizikálisan is jó, ami nekünk most nagy segítség lehet
– tette hozzá Rossi.
Molnár Rajmund az NB I eddigi öt mérkőzésén ötször volt eredményes az MTK színeiben. A jó szezonkezdés válogatott meghívót ért, Rossi tehetséges szélsőként jellemezte, akinek nagy jövője lehet a válogatottban.
- Tóth Barna elsősorban akkor jelenthet segítséget, ha Varga Barnabást pótolni kell
- Lukács pedig a gyorsaságát kamatoztathatja a nemzeti tizenegyben is

A nyitómeccs lesz a fontosabb
A magyar válogatott a vb-selejtező F csoportjában Írország, Portugália és Örményország társaságában szerepel. Az első meccset az írek vendégeként, szeptember 6-án játssza a csapat, ezt követően 9-én, Portugália lesz az ellenfél a Puskás Arénában.
A szeptemberi két mérkőzés rendkívül nehéz lesz, ezt nagyon jól tudjuk. Természetesen az első a fontosabb számunkra, hiszen bár nem ezen dől el a vb-kvalifikáció, szeretnénk jól kezdeni a sorozatot. Az ír egy fizikális csapat, melyet nagyon sokat tanulmányoztunk, ráadásul tavaly játszottunk is velük egy felkészülési mérkőzést. Akkor nagyjából ugyanazokkal a játékosokkal léptek pályára, akikre most is számíthatunk, ezúttal azonban valószínűleg ott lesz az együttesben Ferguson is, aki fantasztikusan teljesít az AS Romában. A védelmünknek nagyon jól kell működnie, most fokozottan érvényes a fő alapelvem, hogy a legfontosabb a jó védekezés
– jelentette ki Rossi. – A portugálok elleni mérkőzésről sokan gondolhatják, hogy nincs veszítenivalónk, de ez nem így van. A lehető legjobban kell teljesítenünk, és csak akkor lehet esélyünk jó eredményt elérni, ha ez minden játékosunk a legjobb formáját hozza, valamint ha tökéletesen betartjuk a taktikát, rengeteget futunk, presszingelünk és harcosabbak leszünk, mint a riválisunk, a portugálok pedig nem lesznek életük legjobb formájában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!