Magomed, a csecsen: Van barátunk a parlamentben

Italkereskedéssel foglalkozik, és kormányközeli kapcsolatai lehetnek a Komáromy Gergővel „elbeszélgető” üzletembernek.

Koncz Tamás
2017. 04. 21. 18:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jól menő, Budapesten dolgozó üzletember az a csecsen férfi, aki április 19-én egy látványosan barátinak látszani szándékozó beszélgetésre ült le Komáromy Gergő énekessel, ellenzéki aktivistával egy Szabadság téri kávézóban. A vállalkozót Magomed Daszajevnek hívják, tizenhárom éve él kisebb-nagyobb megszakításokkal Magyarországon – részben családi vállalkozásában pedig egy olyan ügyvéd is tulajdonos, aki jól szerepel kormányközeli pályázatokon.

De maradjunk egyelőre Magomed bemutatkozásánál: a marcona férfi a beszélgetést rögzítő ismeretlen operatőrnek azt mondta, hogy a Csecsen Köztársaságból, Groznijból jött – aztán egy hatósági személy stílusában kérte számon Komáromyt, amiért korábban sárga festékkel dobálta meg és kente össze a Szabadság téren álló szovjet emlékművet, vagy ahogy Magomed fogalmazott: a „nagy honvédő háború” hőseit megidéző emlékművet.

„Mi tegnap akcióba léptünk, hogy megtaláljuk ezt az állampolgárt. Elbeszélgettünk együtt erről, és egyetértett, bocsánatot kér azoktól, akiket megsértett vagy megbántott a tettével”

– mondta csecsen férfi, Komáromy Gergő pedig eleget is tett a határozott kérésnek. A videót a Rus Lime nevű Youtube-csatorna tette közzé, és néhány napon belül több mint százhatvanezren nézték meg.

Kutatni kezdtünk a felvételen szereplő ismeretlen férfi után – így derült ki, hogy teljes neve Magomed Daszajev, és a jelek szerint egy virágzó italkereskedő cég vezetője. A csecsen állampolgár azonosításához szerencsére nem kellett külön keresőcsapattal akcióba lépnünk: Linkedin-oldalán maga számol be arról, hogy menedzser az Intertrade Hungary Kft.-nél, és „CEO”, vagyis ügyvezető az Interwine Hungary Kft.-nél. Ugyanitt ír Magomed arról is, hogy a svájci Winterthuri Egyetemen végzett, ahol a nemzetközi egyezmények és emberi jogok védelmének témáival foglalkozott – utóbbi különösen érdekes a számonkérő videó fényében.

Az Intertrade már évek óta felszámolás áll. A férfi viszont megosztotta az Interwine oldalát is, ahol kiderült, hogy a cég egyebek mellett orosz vodkát importál és forgalmaz. Bár a vezetőségről nincsenek adatok az oldalon, a képgalériában megtaláltuk magát Magomed Daszajevet is, ahogy még 2015-ben az MVM Siker-napon Arnold Schwarzenegger mellett álldogál, akkor még szakáll és néhány, azóta felszedett pluszkiló nélkül.

Felhívtuk a kapcsolat rubrikájában szereplő számot – a telefont egy nő vette fel, akiről később kiderült, hogy Gyetvai Anikó, Daszajev felesége. Az asszony megerősítette, hogy a férje kereste fel Komáromy Gergőt, majd Daszajev elérhetőségét is megadta. Így végül magával a csecsen rendteremtővel beszélgethettünk, angolul. A videón szigorúnak tűnő üzletember ekkor kifejezetten nyájas volt – mint mondta, Gergővel is szelíd beszélgetést folytatott, melynek végén a zenész belátta, hogy hibát követett el, az ő, mármint Gergő beleegyezése nélkül pedig nem is jöhetett volna létre ez a videó.

Magomed Daszajev magát megszállott üzletemberként írta le, akit nem érdekel a politika, és a cégen kívül csak a családjának él. Mint mondta, az Interwine tulajdonosának számít – ami meglepő, mert az Opten cégadatai szerint a hárommilliós törzstőkével jegyzett kft.-ben nem ő, hanem felesége az ötvenszázalékos társtulajdonos, bizonyos Kőhegyi Tamás mellett. A csecsen férfi erre is talált magyarázatot: külföldi lévén szerinte nem is szerepelhetne hivatalosan tulajdonosként vagy ügyvezetőként a cégadatok között, de az Interwine ettől függetlenül családi vállalkozásnak számít.

A következő mondatában viszont megemlítette azt is, hogy korábban autókereskedéssel foglalkozott, 2008-ban azonban felszámolta ezt a vállalkozást. Ezután, 2014-ben váltottak italkereskedésre – mondta Daszajev, hozzátéve, nagybátyja Oroszországban vodkagyárat üzemeltet, és termékeit éppen ekkor vezették be a magyar piacon.

Arról is kérdeztük a férfit, hogy csecsen bevándorlóként miért pont Magyarországot választotta. A dublini egyezményre hivatkozott: 2004-ben ugyanis itt, Magyarországon lépte át először az Európai Unió határát, ezért később itt kellett letelepedési engedélyt kérnie – de azt sem tagadta, hogy svájci tanulmányi évei után dolgozott Svédországban és Norvégiában is.

A családi vállalkozás azonban nemcsak a csecsen üzletember személye miatt érdekes: Gyetvai Anikó mellett társtulajdonos itt a már említett Kőhegyi Tamás ügyvéd, akit Daszajev nagyon jó emberként írt le. Kőhegyi személye pedig azért lehet fontos, mert társtulajdonos a Kortárs Média Kft.-ben is, abban a médiacégben, amely a Népszabadság információi szerint meghívásos pályázaton három éve 23,6 millió forintot nyert el az L. Simon László akkori miniszterelnökségi államtitkár alá tartozó Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) pályázatán. A Kortársban Berente Attila is részesedik, aki másik cége, az HSC Communications Kft. révén 23,7 millió forintot nyert el az L. Simon-féle, meghívásos pályázaton – erről az Átlátszó blog számolt be.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Magomed Daszajev – egy tavalyi Lánchíd rádiós interjúban – maga dicsekedett el azzal, hogy „van barátjuk a parlamentben”, az már komoly nemzetbiztonsági kockázatokat is felvethet. (A felvételen 11:23-nál hallható.)

Mit keres egy csecsen „árnyékvállalkozó” a kormányzati tenderen jól futó ügyvéd társaságában? Mit jelent az, hogy van barátjuk a magyar parlamentben? Felmerülhetnek a háttérben titkosszolgálati érdekek? Mindezt fontos minél előbb tisztázni, amikor köztudomású, hogy az orosz katonai hírszerzés emberei háborítatlanul piknikezhettek a rendőrgyilkos Arcvonal-vezető telkén, és az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz (FSZB) is bekötött Yandex mérőkódja futott a kormány netes konzultációs felületén.

Daszajev mindenesetre sietett megnyugtatni a Magyar Nemzet olvasóit. A parlamenti barát nevét nem árulta el, de hozzátette, hogy az illető egy idős férfi, tavaly óta pedig „már nem ott dolgozik”, hanem Németországban működtet bárokat. Nem biztos, hogy ez a lehetőség jobban hangzik.

Visszatérve a kiindulási pontra, a ráhatásos bocsánatkérés Ramzan Kadirov uralma alatt egyre megszokottabbnak számít a csecsen informális diplomáciában.

Mint az Index emlékeztetett rá, tavaly a krasznojarszki ellenzéki Konsztantyin Szencsenko mondta azt, hogy a parlamenten kívüli ellenzéket – másmilyen ott már nincs – Oroszország ellenségének nevező Ramzan Kadirov Oroszország szégyene. Ezután el is látogatott hozzá Szajtyijev háromszoros olimpiai bajnok birkózó, és Magomedhez hasonlóan békésen elbeszélgetett a szibériai képviselővel. „Elfogadom )))))” – írta ki az Instagramon Kadirov a bocsánatkérésre. Bocsánatkérésére kényszerült Vova Zelinszkij színész, és ugyanezt követelte a Putyint vezérének mondó Kadirov az orosz emberi jogok biztosától, a Novaja gazeta komplett szerkesztőségétől és az ukrán külügyminisztertől is, bár utóbbiak esettében sikertelenül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.