Hosszú kínra ítélik a lex Taigetosszal a tanulási zavarral küzdő diákokat

Nincs nyugalom a pedagógusoknál, Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerint a hamu alatt izzik a parázs.

– Ez nem magának a KK-nak mint rendszernek a működési hibája.
– A KK nyilvánvalóan nem jogszabályalkotó, de be kell tartania a jogszabályokat, amit nem tesz meg a pedagógusi létszám kiszámításánál.

– Ha például ezt orvosolnák, akkor mondhatnánk, hogy életképes az új rendszer?
– Fél esztendő után még nem mondanám ezt, még most is hallani, hogy az intézményvezetőknek milyen Canossa-járást kell folytatniuk, ha venni akarnak egy kábelt az iskolába. Az újabb központosítás az utolsó köteléket is megszüntette a települések és az intézmények között. Pedig a helyi diákok és a szülők az önkormányzatokon keresztül tudnák érvényesíteni az iskolával kapcsolatos kívánságaikat. Nem jó az a mostani elképzelés, hogy minden gyerek és iskola egyforma legyen, a 21. században nem ilyen a világ! A központosítással pedig nemcsak pénzt akarnak spórolni, hanem egy olyan ideológiát ráerőltetni az iskolákra, amely megjelenik a tantervekben, tankönyvekben.

– Ha akár ezt vagy a szakképzés átalakítását súlyos problémának érzékelik, miért nem voltak sztrájkok vagy demonstrációk mostanában, mikor az előző tanévben folyamatos volt a tiltakozás?
– A tavalyi demonstrációk arra hívták fel a figyelmet, hogy a köznevelésben nem apróbb, hanem súlyos, rendszerszintű hibák vannak. A kormány pedig elkezdett korrigálni: például felülvizsgálja az alaptantervet, átalakította a KK-t, eltörölte a pedagógusok 32 órás benntartózkodását. Tehát hoztak látszatintézkedéseket, de ezek kevesek ahhoz, hogy azt mondjuk, az oktatással minden rendben van. Most azért nincsenek demonstrációk, mert egyrészt ezek a bizonyos változások megtörténtek, másrészt a pedagógusok év végére elfáradnak, hiszen, mint jeleztem, ez a tanév sem volt könnyű. Ugyanakkor mindez nem jelenti, hogy nyugalom lenne, a hamu alatt izzik a parázs.

– Vagyis a következő tanévben lehetnek még komolyabb tiltakozások?
– Nem fogok jóslásokba bocsátkozni. Hiába beszélünk szakmai kérdésekről, ha az igazi változásokhoz politikai döntések kellenének. Például a pedagógusi életpályamodell bérrendszere most januártól fog végérvényesen megbukni: 2018-tól a garantált bérminimum magasabb lesz, mint egy pályakezdő pedagógus bére, vagyis egy érettségi többet fog érni, mint egy főiskolai diploma. Akkor hol van itt a béremelés, amelyet kéthavonta bejelentenek?

– Pedig lehet mondani, hogy most ősszel zárul le a tanárok 50 százalékos béremelése, a pedagógusok már megint pénzt akarnak.
– Ha igaz a kormány állítása, hogy a pedagógusokat anyagilag és erkölcsileg meg akarja becsülni, akkor felül kell vizsgálnia a pedagógus-bértáblát, hiszen nem fizeti ki a többletmunkát, a több diplomát és a magasabb szakmai teljesítményt nem honorálja. Korábban a pedagógus-bértábla egyetlen pozitív eleme az volt, hogy a minimálbérhez kötötték a vetítési alapot, amelyből kiszámolják a fizetéseket. Ám a minimálbérhez kötést 2014 őszén eltörölték, azóta a vetítési alap változatlanul 101 500 forint. Egyébként a legutóbbi sztrájkbizottsági tárgyaláson Maruzsa Zoltán világossá tette, hogy az általunk megfogalmazott követelésekben a kormánynak nincsen szándéka változtatni: nem fogják megemelni a vetítési alapot vagy visszaállítani a pedagógusok kötelező óraszámát 22 órára. Vagyis a kormány nem enged, egy tapodtad nem haladtunk előre.

– Akkor ennyi, nem is tárgyalnak tovább?
– Egyelőre szünet van. Sokszor a szakszervezet szemére vetik, hogy miért tárgyal ezzel a kormánnyal. Nos azért, mert egy szakszervezetnek kötelessége mindent megtenni, hogy tárgyalásokon szerezzen érvényt javaslatainak. Mindeközben pedig azt is látni, hogy hiába voltak ismét figyelemfelkeltő megmozdulások a civiltörvény vagy a CEU miatt, mégsem érték el, hogy a kormány visszalépjen. Feltehetően a szakszervezeteknek is más eszközt kell keresni.

– Mi jöhet szóba, ha sem a tárgyalás, sem az erődemonstráció nem működik?
– Vannak okos, kreatív emberek a szakszervezetben, majd ki fogják találni.

– A tavalyi demonstrációs hullámkor úgy tűnt, hogy a szakszervezetek és a civilek között van valamifajta együttműködés, ebből megmaradt bármi is?
– A szakszervezetek és a civilek jól kiegészíthetik egymást, de jelenleg nem csinálunk semmi olyat, amiben egymást kellene támogatnunk. Hangsúlyoznám, hogy egészen más egy civil szervezet és egy szakszervezet. A civilek nagyon egyformán gondolkoznak azokról az ügyekről, amelyekkel foglalkoznak, homogén tömeget alkotnak. A szakszervezetben sokféle kolléga van, akik még szakmai kérdésekben sem gondolkodnak egyformán. Éppen ezért egy szakszervezetnek jóval árnyaltabban kell fogalmaznia, míg egy civil szerveződést már sokkal inkább áthatják a szakmaiság mellett a politikai felhangok.

– A PSZ tiltakozott az ellen, hogy a megfelelő pedagógusi végzettség nélkül is lehessen tanítani az iskolákban. Ha ez önöknek elfogadhatatlan, milyen utat látnak a tanárhiány azonnali csökkentésére?
– A kormány folyamatosan az oktatás minőségéről beszél, de ehhez jó szakemberek kellenének, akik megfelelő módszertani tudást szereznek meg a tanulmányaik alatt. Ha viszont valaki olyat csinál, amihez nem ért, azzal kárt okoz a gyereknek. Ezenfelül ez az intézkedés a pedagóguspálya mélységes lenézése. Ugyanis ha a kormány azt mondja, hogy bárki bemehet tanítani, azzal a pedagógusok tudását nem ismeri el. A pedagógushiányt egyébként ideig-óráig azzal lehetne megoldani, ha tovább foglalkoztatnák a nyugdíjas kollégákat. Ezzel most az a probléma, hogy ha a pedagógus tovább tanít, akkor le kell mondania a nyugdíjáról. Ha viszont ezt megtarthatnák, akkor biztosan sok, a tanításhoz még energiát érző nyugdíjas pedagógus menne vissza. Hosszabb távon viszont az utánpótlás nevelése lesz a kulcs. Bár el kell ismerni, hogy pozitív dolog a pedagógushallgatóknak járó Klebelsberg-ösztöndíj, mégsem teszi eléggé vonzóvá a pedagóguspályát.

– Elfogadta a parlament a „lex Taigetoszként” hírhedtté vált törvényt, amely a beilleszkedési, tanulási és magatartási zavarral küzdő gyermekektől elveszi a lehetőséget, hogy felmentsék őket bizonyos tantárgyakból az osztályozás alól. Ez ellen szintén tiltakozott a PSZ, de mi a gond a javaslattal?
– Azért én ezt nem nevezném „Taigetosz-törvénynek”, az életképtelen csecsemők ledobása a hegyről borzalmas dolog volt. Itt a diákokkal nem azonnal fog történni valami tragikus, hanem több évig fogják őket kínozni ezzel. Ezeket a gyerekeket kudarcra ítélték azzal a buta indokkal, hogy majd ez motiválni fogja őket a tanulásban. A pedagógusokat pedig egy lelkiismeret-furdalást okozó helyzet elé állították. Hiszen ők tudják jól, hogy a tanuló milyen teljesítményre képes, így ha tényleg értékelni akarja, akkor egyest vagy kettest fog adni neki, mert azt meg a többi osztálytárssal szemben nem teheti meg, hogy ötöst adjon. A magyar iskolarendszerrel a legnagyobb baj az, hogy azt bizonyítja be a gyerekekről, amit nem tudnak, nem pedig azt, hogy miben jók.

– A következő tanévben mi lesz a pedagógusok előtt álló legnagyobb kihívás?
– Ne gondolja senki, hogy a köznevelési rendszer átalakítása befejeződött, hiszen ott van a kilenc évfolyamos iskolák bevezetésének kérdése vagy a Nemzeti alaptanterv átalakítása. Az iskolaközpontok ügye sem tekinthető lezártnak, vagyis az, hogy a kistelepülések felső tagozatait, cizelláltan fogalmazva, „átszervezzék”. Azt jósolom, hogy az első hat osztályt meghagyják a településeken, míg a felső tagozat további két osztályát iskolaközpontokba szervezik. Abból kiindulva, ahogyan a kormány a köznevelési törvény mostani átalakítását intézte, sok jóra senki se számítson. Egyetlen pedagógus sem lehet nyugodt, mert nem tudjuk, hogy mi sül a kemencében.